10 perc elég a munkahelyi kiégés megelőzésére

2020. március 04.
Még az íróasztalunkat sem kell elhagynunk ahhoz, hogy megtegyük ezt az apró dolgot a munkahelyi kiégés megelőzésének érdekében. A lényeg, hogy sok zöld vegyen körül minket.

Világjárvánnyá vált a munkahelyi kiégés a fejlett országokban. Egyre többet tudunk a jelenségről, így egyre jobban tisztában vagyunk a kockázataival, ismerjük, milyen betegségek kiváltója lehet hosszú távon. Pedig nem feltétlenül kell sokat tennünk azért, hogy javítsunk a helyzeten.


Feszült reggeli megbeszélés, kutyafuttában felhörpintett délelőtti kávé, kapkodva bekapott ebéd (persze dobozból az íróasztalnál), és lemondott munka utáni programok, amelyeket a barátainkkal szerveztünk. Ha ismerősek ezek az élethelyzetek, jó, ha tudjuk, mi is a munkahelyi kiégés által veszélyeztetett emberek közé tartozunk. Szerencsére sokkal egyszerűbb megakadályozni, hogy még mélyebbre süllyedjünk az elfoglaltságok és feladatok mocsarában, mint gondolnánk. Egy friss tanulmány szerint már napi 10 perc szünet, amit zöld környezetben töltünk, segít oldani a stresszt és feszültséget.

Ezt olvastad?


A New York-i Cornell Egyetem kutatói által készített tanulmány szerint, ha a természetben létezünk egy rövid ideig, az „javítja a közérzetet, a koncentrálóképességet, és mérhető javulást eredményez a vérnyomásban és pulzusszámban”, vagyis csökkenti a munkahelyi kiégés tüneteit.

A 10-50 perces, természetközelben eltöltött szünetek napközben jelentősen javítják a közérzetet. 

A kísérletben a kutatócsoport 15 és 30 év közötti diákokat vizsgált. Hogy kihasználják a szabad levegő nyújtotta előnyöket, a résztvevőknek nem kellett mást tenniük, csupán üldögélni vagy sétálni. Elfogyaszthatták az ebédjüket egy padon piknikezve, vagy összefuthattak barátaikkal, családtagjaikkal a rövid szünet alatt. Ezek az események bár nem voltak hosszúak, mégis jelentős javulást eredményeztek az alanyok testi-lelki jóllétében, a munkahelyi kiégés megelőzésében.

Aki a nyüzsgő belvárosban dolgozik, annak sem kell lemondania erről a megoldásról. A tanulmány szerint az is elegendő, ha egy közeli parkba vagy egy virágos teraszra ül ki negyed órára. „Ez lehetőséget ad arra, hogy átgondoljuk, mekkora jelentősége van a természetnek. Ott van körülöttünk – fák, virágok, fű és bokrok –, csak észre kell vennünk” – mondta Gen Meredith, a kutatás vezetője.

Ha semmiképpen sem tudjuk elhagyni az irodát, a tanulmány szerzői azt javasolják, helyezzünk el minél több zöld növényt az íróasztalunk körül. Ez hasonlóan jótékony hatással van a kiégés megelőzésére

Forrás: Marie Claire Australia
Fotó: Unsplash