Megtalálták a hiszti ellenszerét egyszer s mindenkorra

2020. november 29.
Végre jó dolgok is történnek 2020-ban! Legalábbis a kisgyerekes szülők számára lehet legalább olyan fontos felfedezés a hiszti kezelési módjának megtalálása, mint a koronavírus-elleni vakcina kidolgozása.

Elöljáróban mindenképp le kell szögezni, hogy a dackorszak és a gyermek fejlődésének természetes velejárói a hisztik és kiborulások. Egy kutatás szerint a 2–4 év közötti gyerekek kilencven százalékánál megfigyelhetők a rendszeres hisztirohamok, amelyek okait a tudósok már pontosan leírták, köszönhetően az idegtudomány fejlődésének. Az agy amigdalának nevezett része (ez a terület segíti az érzelmek feldolgozását) veszélyt szimatol, erre válaszul a hipotalamusz (az agy azon része, amely az ösztönös reakciókat irányítja, köztük a szívverést és testhőmérsékletet) produkálja, amit mindannyian hisztirohamként ismerünk.

hiszti-ellenszer-szulo

Ugyanakkor a tudat, hogy a hiszti minden kisgyerekes családban jelen van, és érteni, hogy miért történik, nem segít a szülőknek, amikor próbálják együttérzésüket kifejezni földön visítva-sírva vergődő gyermekük felé. A hiszti az első igazi próbatétel a szülők számára, különösen idén, amikor a család megszokott ritmusa felborult, a rengeteg bizonytalanság a kicsikre is hatással van, így gyakoribb és erősebb kitörésekkel kell szembenézni.

Szerencsére a Yale Egyetem kutatói idén értek a végére egy olyan követéses vizsgálatnak, amely sorsfordító lehet hisztiügyben, és egy olyan virtuális programot hoztak létre, amely képes a romboló viselkedés korlátozására, és csökkentheti az általános ingerlékenységét azoknak a gyermekeknek, akiknek az életét komolyan korlátozzák az erős hisztirohamok.

„Tizenkét, a kutatásban résztvevő család nyilatkozott úgy, hogy jelentősen csökkent a dühkitörések és hisztirohamok mennyisége gyermeküknél, határozottan megfigyelhető volt, hogy nyugodtabbak maradtak akkor is, amikor számukra frusztráló helyzettel néztek szembe” – mondta Denis Sukhodolsky professzor, a kutatás vezetője. Minden, a kutatásba bevont gyermek hangulatszabályozási zavarral vagy ellenszegülési magatartási zavarral küzdött. A kutatók szerint az előzetes tanulmány nagyon ígéretes, segíthet megtanítani a szülőknek azokat a szakemberek által használt eszközöket, amelyek egyébként nem lennének maguktól értetődőek.

A Yale tanulmányának fontos felismerése, hogy a hisztirohamok és dühkitörések a mentális egészség fejlődésének fontos mérföldkövei, és minden szülő segíthet megtanítani gyermekének, hogyan uralkodjon érzelmein és haragján, függetlenül attól, hogy a kitörések elérik a klinikai probléma szintjét vagy sem.

Olvastad már?

Honnan tudjuk, hogy kóros-e a hiszti?

A kutatás vezetője hangsúlyozta, hogy semmiképpen sem szabad patologizálni a hisztirohamokat. „Tipikus részei a gyermekkori fejlődésnek, az a normális, ha egy 2–4 éves kisgyereknek időnként vannak kitörése. Azonban minden családnak más a toleranciaszintje a gyermeke viselkedését illetően” – mondta Sukhodolsky, hozzátéve, hogy fontos tisztában lennünk azzal azonban szülőként, hogy vajon gyakoribbak-e ezek a rohamok a tipikusnál, illetve intenzívebbek-e, esetleg különösen sokáig tart-e a gyermekünknek megnyugodni egy-egy dühkitörés után.

A frusztráció tűrése egy képesség, amit a korral tanulunk meg.

Még ha naponta több dühkitörése is van egy gyermeknek, ám képes megnyugodni és visszatérni a mindennapi tevékenységeihez, ez teljesen megfelelő lehet a fejlődése szempontjából. Ám ha a hisztirohamok tovább tartanak, mint 5-10-15 perc, a dühkitörés után a gyermek továbbra is zaklatott, az intő jel lehet, hogy valami komolyabb dolog áll a háttérben a szakember szerint.

Nagyon fontos, hogy a szülők azzal is tisztában legyenek, mennyi ideig vannak jelen a gyakori hisztirohamok. Ha egy hétig minden nap előfordul egy-két dühkitörés, az nem ad okot aggodalomra, ám ha ez több hónapig fennáll folyamatosan, az intő jel lehet. 

Milyen stratégiát követhetnek a szülők?

A legfontosabb, hogy a szülők nyugodtak maradjanak, amikor elkezdődik a hiszti, ezzel mintegy példát mutatnak gyermeküknek a stresszre adott megfelelő reakcióról. „Tudom, hogy ez gyakran nagyon nehéz. Vegyünk egy mély levegőt! Ismerjük magunkat, a szülőként való viselkedésünket, és legyünk realisták. Nehéz időszak ez minden családnak, ezért fontos, hogy ne legyenek se a gyermekünkkel, se magunkkal szemben túlzó elvárásaink” – javasolta a szakember.
A másik nagyon fontos dolog Sukhodolsky szerint: a dicséret. „Amikor egy gyermek jól viselkedik, tehát az elvárásainknak megfelelően, különösen a kisgyerekeknél nagyon fontos, hogy dicsérjük meg, pozitív megerősítéssel kommentáljuk. Emeljük ki, mi volt az, amit jól csinált. Szép munka! Nagyon ügyesen olvastad a könyvet, míg elkészítettem a vacsorát!

A dicséret a hisztiroham elmúltával is nagyon fontos. „Mondhatjuk például azt, hogy nagyon ügyesen megnyugodtál. Ez nehéz helyzet volt, örülök, hogy mégis képes voltál úrrá lenni rajta” – javasolja a szakember, aki hozzátette azt is: tisztában van vele, hogy egy hisztiroham után nehéz még meg is dicsérni a gyermekünket, ám a cél az, hogy a gyerekek felismerjék és megtanulják, úrrá lenni az érzelmeinken egy fontos képesség. 

Nem az a cél, hogy soha ne hisztizzenek

A gyerekkor a tanulás időszaka. Ez bármelyik tevékenységükre igaz, és pont emiatt rejti a legapróbb dolog is a frusztráció és a hiszti lehetőségét magában a kisgyerekeknél: ha valami nem sikerül, azzal nehéz lehet megbirkózni. Ez a képesség idővel fejlődik, és a szülőknek a kis lépéseket is értékelni kell.

„Mindannyian más személyiségek vagyunk, ám a stresszes, frusztráló helyzetek leküzdése tanulható. Még akkor is, ha valakinek alacsony a tűrőképessége a kudarcok, feszült helyzetek esetén, gyakorlással és tanulással válhat még belőle az önuralom mesetere. Ám ehhez lehet, hogy több hisztin keresztül vezet az út, és a szülőkön is sok múlik.”

Olvass tovább!

Forrás: The Huffington Post
Fotó: Unsplash