Segíts te is – a digitális szakadék leküzdésében

2020. április 17.
A koronavírus-járvány hatalmas változást hozott az életünkben. A hátrányos helyzetű gyermekek számára viszont elképzelhetetlenül nagy csapást jelent, hogy az iskolai oktatás a digitális térbe került. Milyen szervezeteken keresztül és hogyan adományozhatunk, hogy minden gyermek egyformán élhessen a tanulás jogával?

A megváltozott világban talán az iskolások élete fordult a legnagyobbat. Nemcsak barátaikkal nem találkozhatnak nap mint nap, de a tanáraikkal is csak az interneten keresztül tartják a kapcsolatot, így kapják meg a tananyagot, amelyet részben önállóan, részben szüleik segítségével kell elsajátítaniuk. Már ha van internetelérésük, számítógépük, tabletük. A gyermekek ötöde ugyanis nem rendelkezik ezekkel, ezért még jobban leszakadhatnak a tanulásban, így még kevesebb esélyük lesz arra, hogy kitörjenek a szegénységből. Hol segíthetünk, és hogyan, hogy minél több gyermek megkapja legalább az esélyt a tudás megszerzésére?


1. Laptopok és tabletek a gyermekotthonok lakóinak

Mivel a koronavírus-járvány ideje alatt a Gyermekhíd Alapítvány önkéntes mentorai nem látogathatják az állami gondozásban lévő gyerekeket, így kapcsolatuk az online térre korlátozódik. Lapotopok és tabletek hiányában azonban ez sok helyütt akadályokba ütközik, a munka megszakítása pedig hosszú távon komoly problémákat okozhat a gyerekek mentális és pszichés fejlesztésében. Az alapítvány a gyűjtéssel nem csak a saját önkénteseik által látogatott otthonokat szeretné támogatni, az eszközhiány ugyanis az egész országban érzékelhető probléma.
Ki szervezi a gyűjtést? Az UNIQA Biztosító és a Gyermekhíd Alapítvány
Hol adományozhatunk? Az erre a célra létrehozott online platformon várják a cégek és a magánszemélyek felajánlásait. Az adományozók pénzbeli juttatással is segíthetik a gyerekeket a laptopokon és a tableteken kívül, amit az alapítvány internet-előfizetésekre fordít majd.
Meddig tart az adományozás? Április 8-tól egy hónapon át. 

Olvastad már?

2. Ablak a padra!
Egy friss tanulmány szerint Magyarországon minden ötödik gyermek számára lehetetlen a bekapcsolódás a digitális oktatásba, mivel nincsenek meg hozzá a szükséges eszközeik. Ezek a gyerekek jelenleg papíron kapják meg a tananyagot, amelyet mindenféle segítség nélkül kellene elsajátítaniuk. A Láthatatlan Tanoda és a Láncreakció akciójának keretében első körben 20 településen 300 gyermeknek szeretnénekk gépet és internetelérést biztosítani, később pedig bővítenék a segítettek körét.
Ki szervezi a gyűjtést? A Láncreakció és a Láthatatlan Tanoda, a szétosztásban pedig a helyi tanodák és a Civil Kollégium Alapítvány terepen dolgozó közösségszervezői segédkeznek.
Hol adományozhatunk? Az erre a célra létrehozott online oldalon válszthatjuk ki, milyen formában szeretnénk segíteni.
Meddig tart az adományozás? A gyűjtés folyamatos, míg a rendkívüli helyzet fennáll.


3. Digitális eszközök az állami gondoskodásban élőknek
Az állami gondoskodásban élő gyerekek hátránnyal indulnak a családban élőkhöz képest. A Szülők Háza Alapítvány Tegyél jót programjában jelenleg 300 gyermek vesz részt, nekik a tanuláshoz szükséges tabletekkel szeretnének segíteni a koronavírus miatt megváltozott oktatási környezetben. Ha összegyűlt az eszközökre fordítandó összeg, az alapítvány digitális önkéntesei a helyes használatot is megtanítják a diákoknak.
Ki szervezi a gyűjtést? A Szülők Háza Alapítván Tegyél jót programja.
Hol adományozhatunk? Az alapítvány által létrehozott adományozó oldalon keresztül.
Meddig tart a gyűjtés? 156 gépet már sikerült az eddig összegyűlt adományokból beszerezniük, ám a munka folytatása és további gépek beszerzése érdekében a gyűjtés folyamatos. 

Olvass tovább!

Fotó: Unsplash