Pasztellszivárvány Tokió felett

2022. március 12.
Elvarázsolt díszletek közé lépünk. Eperfagyiba és narancsos limonádéba ugrunk fejest. A cukorkából épült konyhából átmegyünk a rágógumiból fújt étkezőbe. A nyugdíjas japán pár otthonára, amelyet egy határtalan fantáziájú brit dizájner álmodott meg, igaz lehet akár mind a három állítás.

A tokiói lakások alapterületéhez képest fényűzően nagynak tűnő, 160 négyzetméteres apartman annak az igényes, mondhatni szenvedélyes belsőépítészetnek a példája, ami tökéletes egységként tekint a lakásra, és igyekszik még a legkisebb részletet is a megálmodott esztétikai rendszeren belül tartani. A csapoktól a kilincsekig, a bútoroktól a burkolatokig mindennek szerepe van abban, hogy a végeredmény harmonikus, a hangulat nyugalmat árasztó legyen, amelyben jól érezhetik magukat a lakók és a vendégeik.

japan-otthon-cukorka

A nagatacsói lakás egy visszavonult japán páré. Korábban külföldön dolgoztak, majd úgy döntöttek, hogy idősebb korukra visszaköltöznek Tokióba. Ők adták a megbízást Adam Nathaniel Furman brit tervezőnek, hogy frissítse fel az 1980-as években vásárolt lakásukat. A felfrissítésből teljes átalakítás lett, mígnem kialakult a képeinken látható különleges, szerethető, egyedi hangulatú enteriőr. A két tulajdonos gyakran látja vendégül külföldi barátait is, ennek megfelelően a 160 négyzetméteren három hálószoba, két fürdőszoba, egy tágas, közös együttlétre alkalmas nappali zóna osztozik, és tartozik a lakáshoz egy terasz is.

japan-otthon-cukorkaA lakás nem mindennapi színvilága meghatározó a már említett egységes kép és hangulat megteremtésében. Pasztellrózsaszín és -zöld, halványkék és -lila, de nevezhetjük bubble gum cukorkaszíneknek, esetleg az eperfagyi, a kivi, a narancs és a sárgabarack hívogató árnyalatának mindazt, amivel a felületeken találkozunk. Önmagukban is mutatós színek, de figyeljük csak meg, hogy az összhatás kicsit fakóbb volna a határozottabb árnyalatok, a citromsárga, a sötétebb zöld és kék, illetve a nagyobb fehér felületek hiányában. Bár a pasztellszínekről az a kép él bennünk, hogy finomak, lágyak, szelídek – és ez természetesen így is van –, ha ilyen bátran és fáradhatatlanul kombinálják őket egy térben, akkor a végeredmény hasonlóan intenzív és buja lehet, mintha erős, harsány árnyalatokkal dolgozna az enteriőrtervező.

Szenvedélyes tervező

Adam Nathaniel Furman argentin és japán felmenőkkel is rendelkező brit építész, dizájner, idén tölti be a negyvenedik életévét. Videós és grafikai munkái éppoly érdekesek, mint szobrai, épületdíszei, bútorai, enteriőrjei. Rendszeresen kiállít, és rangos díjak birtokosa. Azt mondja, hogy szenvedélyesen szeret kísérletezni a formákkal és az anyagokkal, a színekkel és a mintákkal. A szédítő színvilágú tokiói lakás tökéletesen illeszkedik egyéb munkái közé, amelyeket az adamnathanielfurman.com oldalon ismerhetünk meg.

Szerző: Csukt László Fotó: Jan Vranovsky

Kíváncsi vagy a lakás többi részére is? Keresd a friss Marie Claire-ben!