„A környezetvédelem, a fenntarthatóság már jelen van a mindennapjainkban: a gyerekek értik, miért nem vásárolunk műanyag mütyűröket, miért nem használunk zacskót, ők is segítenek a szelektív hulladékgyűjtésben, tudják, hogy miért a biciklire ülünk a rövidebb utakra, és nem az autóba. Elfogadják, ha azért nem veszünk meg egy guszta gyümölcsöt, mert a világ másik feléről érkezett, elzárják a vizet fogmosás közben, és lekapcsolják a lámpát, ha már nem kell. De a Coviddal és a háborúval már sokkal nagyobb bajban vagyok, csak annyit beszélünk róla, amennyit feltétlenül szükséges, például amikor részt vettünk az iskolai gyűjtésben a menekültek számára, vagy amikor önkénteskedtem a Bécsbe érkezők táborában. Ez valószínűleg az én gyengeségem, nem akarom csak felszínesen érinteni a témát, de ha nagyon belemerülök, én is szorongani kezdek, mert nincs ráhatásom a megoldásra. Ezt nem szeretném átragasztani rájuk” – foglalja össze a rengeteg szülőt foglalkoztató dilemmát Eszter, egy kisiskolás fiú és egy óvodás lány anyukája.
Magunkkal kezdjük
Szél Dávid pszichológus (az Apapara blog, később könyv és több más kötet szerzője) azt mondja, a szülőnek először saját magában érdemes tisztáznia, hogy őt magát személyesen hogyan érintik ezek a válságok, miért is ijesztőek számára. Enélkül nem fog tudni hitelesen, őszintén beszélgetni a gyerekével. „Az egészen biztosan mindenkit érint, ha drágább lesz az élelmiszer, de az egyéni szinteken túl meg kell nézni a családi, akár transzgenerációs mintázatokat is. Különösen igaz ez az ukrajnai háború kommunikációja szempontjából, ami itt történik a szomszédban és az oroszok indították. Ez sokféle családi emléket előhívhat, hiszen Magyarország több mint negyven éven át szovjet megszállás alatt állt, és ez így vagy úgy, de nyomot hagyott mindenki életén.”
„Bius nemsokára hétéves lesz rengeteg minden foglalkoztatja, iszonyatosan sokat kérdez. Résen kell lenni, hogy meddig megyünk a válaszokkal. Volt, hogy azon kaptam magam, hogy a Nagaszakira ledobott atombombánál tartottam, ahova azért jutottunk, mert két órával korábban valamire azt mondta, »akkor Amerika a legszuperebb«, és én próbáltam árnyalni a képet – meséli Judit, akinek három lánya van. – Néha a legnagyobb körültekintés mellett is félremennek a dolgok, és kiderül: téves vagy egyenesen rémisztő következtetéseket vont le egy beszélgetésből. Ezért igyekszem mindig türelmesen válaszolni, az őt foglalkoztató témák úgyis előjönnek nap mint nap. Így van lehetőség korrigálni, szépen, lassan kitisztul a kép, talán a feszültség és a félelem is csökken.”
Judit elsősorban a saját gyermekkori emlékeire támaszkodik, amikor ezekről a dolgokról beszél a lányaival. Nagy, összetartó családból jön, a szülei derűs, könnyen alkalmazkodó, proaktív emberek, akik a nehézségek idején is hisznek abban, hogy a dolgok pozitív irányba fordulhatnak. Így Judit is a gondok higgadt megbeszélésében és a cselekvésben hisz, de bizonyos témákat szándékosan kerül. „Számomra gyerekként a legfélelmetesebb dolgok azok voltak, amelyek közvetlenül érinthettek bennünket, a szüleimet vagy a testvéreimet, például egy betörés vagy egy betegség, de mély nyomott hagyott bennem egy biciklilopás is. Figyelek arra, hogy ezt a fajta félelemérzetet ne erősítsem.”
Judit gyerekkora egy részét Japánban töltötte, ahol azt tanulta meg, hogy sokkal kevésbé ijesztőek a dolgok, ha fel vagyunk készülve rájuk, vannak viselkedésmintáink vészhelyzet esetére. Az ottani iskolában rendszeresen voltak földrengésgyakorlatok, a legkisebbek is pontosan tudják, mit kell csinálni, így ő sem esett kétségbe, amikor kétszer is átélte, milyen, amikor úgy istenigazából megmozdul a föld.
Biztonságban tartani
A pszichológus szerint a különböző korú gyerekekkel természetesen másképp kell kommunikálni, mindenkivel a saját érettségének megfelelően. „Ugyanakkor a gyerek számára a legfontosabb, akárhány éves is legyen, hogy biztonságban érezze magát – akár a Covidról, akár az elszállt árakról, akár a háborúról beszélünk – mondja Szél Dávid. – Ha azt látja a szülő, hogy a gyerek megijed, szorong vagy konkrétan veszélyben érzi magát, akkor olyan típusú mondatokra van szükség, hogy »itt vagyunk és biztonságot nyújtunk«. Emellett el lehet mondani, hogy most valószínűleg egy ideig nem fog beleférni minden, ami eddig, most egy kicsit vissza kell magunkat fogni. És hogy igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy a mi életünket minél kevésbé érintse az adott krízis.”
Szöveg: F. Nagy Kata Fotó: Getty Images
