„Nézd, hogy ég a tűz! Érzem, az őseink boldogok, amiért ma itt vagyunk velük” – kiált fel Rosario Tuyuc, miközben rádob néhány gyertyát és ágat a tűzre, hogy felszítsa a lángokat az általa vezetett szertartáshoz. A környező hegyek felől érkező hideg szél végigsöpör a tájon, a háttérben pedig fenyegetően morog a fenséges Fuego, Közép-Amerika legaktívabb tűzhányója.
A 36 éves, egygyerekes édesanya az elmúlt 15 évben ajq’ijként tevékenykedett, amely spirituális vezetőt jelent kaqchikel nyelven – ez egyike a Guatemalában máig használatos 21 maja nyelvnek. Rosario ugyanis azoknak az ősi majáknak a leszármazottja, akikkel még a 16. században találkoztak a Közép-Amerikába érkező spanyol hódítók. Az ezt követő 170 évben a maják heves ellenállást tanúsítottak az európai konkvisztádorokkal szemben, de a spanyolok fejlettebb fegyverei és az általuk behurcolt betegségek végül felülkerekedtek az őslakosokon: a hódítók a majákat erőszakkal keresztény hitre térítették és arra kényszerítették, hogy spanyolul tanuljanak és keresztény neveket vegyenek fel. Ősi szövegeiket elégették, kultúrájukat és vallásukat kigúnyolták, sokukat gyakorlatilag rabszolgákként dolgoztatták az ültetvényeiken.
A maja nép az elnyomás ellenére nem tűnt el, kultúrája és szokásai a mai napig fennmaradtak. Az Oxlajuj Came, magyarul az Ősök területe egy kis erdő Comalapa külvárosában, egyórás autóútra Guatemala fővárosától – itt tart Rosario szertartást. „Ez az erdő Comalapa négy legszentebb helyének egyike – magyarázza. – Volt idő, amikor féltünk idelátogatni. Most egyre többen jönnek, hogy tisztelegjenek őseik szelleme előtt, újra kapcsolatba kerüljenek velük, és mind több nő nyit a spiritualitás felé.”
A természet ismerete és imádata
Manapság a Rosarióhoz hasonló nők állnak az őslakos maják mozgalmának élén, amelynek célja, hogy visszaszerezzék az irányítást dicső múltjuk és gazdag kultúrájuk felett, valamint azt a jogos helyet, amely a modern Guatemalában megilletné őket – teszik mindezt a művészeteken, a hagyományos kézműves és mezőgazdasági technikák újrafelfedezésén, illetve az ősi spirituális gyakorlatok felelevenítésén keresztül. „A hitünk szerint minden él: a föld, a fák, a kövek, a szél, a tűz… Még abban is van élet, amit nem látunk – mondja ez a fiatal, szenvedélyes és magabiztos nő, miközben gondosan ráhelyez még több gyertyát és néhány rozmaringágat a tűzre. – Az a küldetésem, hogy megmutassam, más módon is fel lehet fogni az életet és másképp is lehet kommunikálni a világgal, mint amit az európaiak ránk kényszerítettek.”
A maják a guatemalai lakosság több mint felét teszik ki, és 21 különböző közösséget alkotnak, amelyek mindegyikére sajátos szokások, nyelv és ruházat jellemző. Ami közös bennük, hogy osztoznak az ősök és a természeti elemek imádatán alapuló spirituális hiten, valamint a természettel és a Földanyával való mély, szinte fúziós kapcsolatban álló kultúrán. Nem véletlen, hogy a maja mezőgazdaságot és gyógyászatot világszerte elismerik, sőt kezdik újra felfedezni a fenntarthatóságuk miatt – és azért is, mert a növények és a természet ritmusának mélyreható ismeretén alapuló módszerek az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásban is hatékony eszközök lehetnek.
Felbecsülhetetlen ősi tudás
A maják rendkívül büszkék a természethez fűződő kapcsolatukra, és tettre készek, ha meg kell védeniük a területüket valamilyen fenyegetéstől – legyen az természeti katasztrófa vagy emberi beavatkozás. Az elmúlt hat évben például a ch’orti’-k (egy kb. 11 ezer fős maja közösség, amelynek területe Honduras és El Salvador határán helyezkedik el) egy helyi bányavállalat ellen léptek fel, hogy megvédjék őseik területét a kizsákmányolástól. „Nehéz volt látni, hogy ennyi társamat megtámadták és megverték a rendőrök – emlékszik vissza a kézművesként dolgozó Pascuala Alonso Ramírez ch’orti’ őslakos, aki vezetője volt a megmozdulásban részt vett 44 embernek. – Az a föld, amelyet a bányavállalat meg akart kaparintani, a természethez és hozzánk tartozik. Megvédjük a környezetet, a folyóinkat és a víznyelőinket. Nélkülük a Földanya nem élné túl.” Ellenállásuk kulcsfontosságú szerepet játszott abban, hogy a guatemalai legfelsőbb bíróság meghozta a bányászati engedély felfüggesztéséről szóló, mérföldkőnek számító döntést. Pascuala rendkívül büszke az eredményre, de tisztában van vele, hogy ezzel csupán egy apró csatában győztek a maja identitás és a guatemalai őslakosok jogainak megerősítéséért folytatott háborúban.
„A munkám ugyanennek a küzdelemnek a része. Édesanyámtól tanultam meg a hagyományos táskák szövését, és nem akarom, hogy ez az őseinktől származó, felbecsülhetetlen értékű tudás elvesszen – mondja Pascuala, aki Titukéből, egy 450 háztartásból álló közösségből származik, amelynek életében a hagyományos kézművesség még mindig kiemelkedően fontos szerepet játszik. – Nyolc napig tart egy ilyen táska elkészítése. Először a helyi agávéból fonalakat készítünk, majd szövőszéken megszőjük és színezzük őket.” Pascuala férje mezőgazdasági idénymunkás, így annak az összegnek, amely a táskákból befolyik, van helye a háztartásban. „Minden pénzt arra fordítok, hogy alapvető dolgokat vásároljak a gyerekeimnek – magyarázza. – Pont úgy, ahogy anyám tette.”
Útmutató tűz
A maja identitás újbóli megerősítése viszont nem zökkenőmentes folyamat. Guatemala zaklatott múltú ország, az évszázados elnyomás pedig az őslakosok leszármazottait is megviselte. A legtöbb maja a társadalom legalacsonyabb státuszú rétegéhez tartozik és Guatemala legszegényebb területein él, ahol nincs megfelelő oktatás és kevés a munkalehetőség. A közösségeiken belül sokan katolikusként nevelkedtek – vagy csatlakoztak az országban nemrégiben elterjedő evangélikus egyházakhoz –, és mély gyanakvással tekintenek saját ősi kultuszaik újrafelfedezésére.
„A tüzet valamiféle rossznak tekintik, egyfajta mágiának. Számunkra viszont ez egyfajta mód arra, hogy kapcsolatba lépjünk az őseinkkel, megtisztítsuk a testünket és a lelkünket, vagy útmutatást kérjünk a terveinkhez. Imádom azt a nyugalmat és békét, amelyet a tűz áraszt. Konzultálok vele, ha kétségeim támadnak. Mindig választ ad, a kérdéseinktől és a szándékainktól függően – fejti ki Rosario, akit közösségének tagjai gyakran boszorkánynak neveznek. – Nem haragszom, sőt nevetek rajta. Vissza akarom szerezni azt a jogos helyet, amely a majákat és a maja nőket megilletné a társadalmunkban. Ha ez azt jelenti, hogy boszorkány vagyok, hát akkor az vagyok.”
A legfontosabb szertartásokat a guatemalai területeken található ősi maja városokban tartják, ezeket a maják romok helyett inkább szertartási helyszíneknek vagy energiapontoknak neveznek, hogy ezzel is rávilágítsanak jelentőségükre és a kultúrájukon belüli aktív szerepükre. Az Oxlajuj Came, ahol Rosario a szertartásait tartja, is egy ilyen hely, ugyanakkor eléggé ellentmondásos: a szent erdő egyfajta tömegsírként is szolgált a hírhedt guatemalai polgárháború idején. A hatvanas években a kormány és egy baloldali gerillacsoport közötti, háborúvá eszkalálódott konfliktus egészen addig fajult, hogy az őslakosok ellen bevetették a felperzselt föld taktikát (amikor a hadsereg elpusztít vagy felél minden olyan dolgot, amely az ellenség számára hasznos lehet – a ford.), mert azt gyanították róluk, hogy lázadókat bújtattak és támogattak. 1960 és 1996 között több mint kétszázezer ember tűnt el vagy halt meg a konfliktusban, a kormányerők sokakat elraboltak, megkínoztak és kivégeztek. Az ENSZ által támogatott Igazságtételi és Megbékélési Bizottság szerint az áldozatok 83 százaléka maja őslakos volt.
Szerző: Matteo Fagotto, Fotó: Matilde Gattoni
