Exkluzív interjú Penélope Cruzzal: egy nő, egy férfi, egy táska

2024. június 14.
A Chanel táska emblematikus. Igazodik a hangulatunkhoz. Nappali táska, amelyet este is lehet viselni, hűséges társ egészen napfelkeltéig. Egy életen át tart, hogy aztán generációról generációra öröklődjön. Az ikonikus táska legújabb reklámja szinte szóról szóra, képkockáról képkockára idézi az Egy férfi és egy nő című kultfilm egyes jeleneteit. A kampány főszereplője Penélope Cruz filmcsillag, aki 2018 óta a divatház nagykövete, partnere pedig egy másik ikon, Brad Pitt.

Claude Lelouch Egy férfi és egy nő című filmjét 1966-ban mutatták be Franciaországban. Az 1966-os cannes-i filmfesztiválon az Aranypálmát, 1967-ben a legjobb külföldi film és a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában Oscar-díjat elnyerő film azonnal kultikussá vált. A romantikus dráma egy férfi és egy nő történetét meséli el, akik mindketten megözvegyültek, és a gyerekeik bentlakásos iskolájában ismerkednek meg. A film a szerelmi találkozás kirobbanó vágyát, tétovázásait és félelmeit vizsgálja.

Mivel az Egy férfi és egy nő költségvetése rendkívül alacsony volt, a rendezőnek mindössze három hét alatt kellett leforgatnia a filmet. Hogy pénzt takarítson meg, a belső jeleneteket fekete-fehérben, a külső jeleneteket színesben vette fel. Anouk Aimée színésznő a saját ruháit és személyes kiegészítőit viselte, köztük a Chanel táskáját, amely a vásznon is látható.

Legújabb, Deauville-ben forgatott kampányával a Chanel tovább építi a filmművészettel való régi kapcsolatát. Virginie Viard kreatív igazgatót régóta inspirálja a hetedik művészet, a francia újhullám szabad szellemű légkörétől a hollywoodi produkciókig rendszeresen merít a filmkultúrából, és ahogy annak idején Gabrielle Chanel is tette, szívesen dolgozik rendezőkkel.

Filmtörténeti pillanat lehetett, amikor a forgatáson találkoztál Claude Lelouch rendezővel. Te hogyan élted meg?

Nagyon izgalmas volt. Csodálom a munkásságát, és a forgatás előtti napon tudtam meg, hogy ő is ott lesz, és részt vesz a munkában. Az Egy férfi és egy nő nekem tényleg minden idők egyik kedvenc filmje. Ez egy hihetetlen alkotás, igazán különleges. Anouk Aimée minden szerepében maga volt az álom, de ebben a filmben különösen. Mindig is szerettem volna eljátszani egy olyan karaktert, amelyben rá hasonlíthatok. A remake-re soha nem gondoltam, mert ha egy film ennyire tökéletes, akkor semmi szükség újraforgatni. Minek? De ez nem egy remake, hanem tisztelgés Claude Lelouch és mindenki más előtt, aki részt vett a varázslatos Egy férfi és egy nő készítésében.

Mi az, ami miatt az Egy férfi és egy nő annyira megérintett?

Claude látásmódja. Vizualitását tekintve ez a film forradalmi volt. És már tudom, milyen nehéz lehetett elkészíteni ilyen alacsony költségvetésből! Azt hiszem, csak tíz-tizenöt emberből állt a stáb. Ebből csak az ő tehetségével lehet ilyen nagyot alkotni. Modern film volt a maga korában, és mindig is az lesz. Ha néhány mai gyerek megnézi majd, azt fogják mondani: „Istenem, ez annyira menő és modern.” Ugyanakkor nagyon mélyre hat, ahogy Claude ezt a szerelmi történetet feldolgozza. Nemcsak azért, mert vizuálisan gazdag, hanem mert sok rétege van. Ez egy nagyszerű film az elejétől a végéig. Imádok a Chanellel dolgozni, az évek során rengeteg izgalmas dolgot csináltunk együtt, de amikor beavattak, hogy erre épül a kampány, alig hittem a fülemnek.

Az eredeti film központi eleme egy szerelem kezdetének ábrázolása. Hogyan érint, hogy ez megjelenik a ti filmetekben is?

Nagyon érdekes, hogy Claude úgy tárta elénk ezt a kapcsolatot és ezt a szerelmi történetet, hogy tapintani lehetett a veszélyt. Mindketten érzik, mindketten tudják. Soha nem mondják ki, de tisztában vannak vele, hogy ingoványos talajra lépnek, tudják, hogy elsöprő érzéseik lesznek egymás iránt. Érzem ezt a félelmet mindkét karakterben, még ha nem is mondják ki. Claude briliáns ember, a forgatókönyvei is azok. A filmje erről a kapcsolatról szólt, de még akkor is, ha boldog párkapcsolatról beszélünk, az a legösszetettebb dolog a világon. Az, hogy mindkét szereplő szemében félelemmel vegyes izgalmat lehet felfedezni, engem lenyűgöz. Már akkor magával ragadott, amikor tinédzserként először láttam.

Izgalmas két ikont együtt látni.

Sok évvel ezelőtt ismertem meg Brad Pitt-tet, amikor Ridley Scott-tal csináltunk egy filmet. Bár közös jelenetünk nem volt, találkoztunk néhány próbán. Az évek során néhányszor még összefutottunk. Mindig is nagyra tartottam, ráadásul annyira kedves, aranyos és vicces. Úgyhogy rettentően örülök, hogy vele dolgozhatok, szerintem tökéletes választás Jean-Louis Trintignant karakterének eljátszására. Úgy értem, kellőképp laza és érdekes, meg hát annyira jó színész.

Magyar szöveg: Tamás Anita Fotó: Chanel – Inez Vinoodh

A teljes interjút elolvashatod a Marie Claire 2024/4-es lapszámában!

Marie Claire 2024/4

Marie Claire 2024/4