Ez a világ legmenőbb idősotthona

2019. november 20.
A japán építész, Issei Suma bebizonyítja, hogy a dizájnos - és persze praktikusan kialakított - otthon a nyugdíjasoknak is jár.

A Jikka névre keresztelt idősotthon-komplex egy japán erdő fái között húzódik meg, békés, természetközeli és dizájnos lakóhelyet biztosítva a helyi nyugdíjasoknak. Az Issei Suma építész által tervezett „mini nyugdíjas falu” épületei ránézésre leginkább puritán jurtákra emlékeztethetnek minket, belül azonban modern, minimalista közeg fogadja a beköltözőket.

A 100 négyzetméteres épületet eredetileg két idős hölgynek (egy nyugdíjba vonuló szociális munkásnak és egy szakácsnak) tervezték, a napfényes otthont pedig tágas konyhával és még medencével is felszerelték. Ugyan egyelőre az épület még nem alkalmas arra, hogy tömegeket szállásoljon el, mindenképpen figyelemreméltó a koncepció, hiszen – a japán kultúra felfogásával összhangban – abból indul ki, hogy az egész életüket végigdolgozó idősek igazán megérdemlik a pihentető luxuskörülményeket.

MyModernMet