Sosem volt még ilyen kényelmes repülőn aludni

2020. május 13.
Repülőn aludni nem a legkényelmesebb dolog, de ezen igyekszik most változtatni a Skynest innovációja, ami puha és tágas fekhelyet biztosít a levegőben is.

Egy hosszú, tizenórás járat után nagy valószínűséggel holtfáradtan, teljesen kifacsarva érkezünk meg úti célunkra, ugyanis repülőn aludni minimum kényelmetlen, ha nem lehetetlen. Az Air New Zealand által fejlesztett és szabadalmaztatott Skynest alvófülke ezt a problémát szeretné orvosolni kényelmes ágyakkal, ahol az utasok kicsit kinyújtózhatnak és tényleg pihentetően aludhatnak a hosszú repülőutakon is. Egy fülkében hat 200 centi hosszú és 58 centi széles ágy kap helyet – két sorban és három emeleten –, az alvóhelyiséget pedig sejtelmes, pihentető lilás fény világítja be.

Az Air New Zealand egyébként kimondottan azért kezdte el fejleszteni a fülkéket, hogy kényelmes alvási lehetőséggel rukkoljanak elő októberben induló, rekordhosszúságú repülőútjukra – az Auckland és New York közötti közvetlen járat összesen 17 órát és 40 percet tölt majd a levegőben. Ettől függetlenül a tényleges megvalósulásra valószínűleg néhány évet még várni kell, és persze azt is tegyük hozzá, hogy a futurisztikus luxuságy természetesen csak az economy osztály kiváltsága lesz.

Dezeen