Tüsszentő nénivel ajándékozta meg szülővárosát Banksy A legendás street art művész talán sosem volt olyan aktív, mint most, a koronavírus időszakában: újabb graffitit alkotott, ezúttal szülővárosában, Bristolban.
Útleveles jegyzetfüzet enyhíti a világjárók szívfájdalmát Ebben az évben a legtöbben nem hogy az országot, de még a lakást is alig tudtuk elhagyni, szóval kifejezetten szívmelengető érzés lehet ezeket az útleveles jegyzetfüzeteket forgatni.
Konzerv borsóleves még sosem volt ennyire menő El tudod képzelni, hogy a pólódon viselj egy konzerv borsólevest? A dán Snert levesnek annyira menő lett a dizájnja, hogy még ruhadarabok és kiegészítők és készültek belőle!
Tengerparti kabinba menekülhetünk a világ elől A szaunával felszerelt kabinban napelem szolgáltatja az energiát, egyébként pedig teljesen nomád körülmények uralkodnak.
Mézeskalács-bútorokkal rukkolt elő az IKEA Csavarok helyett most cukormázzal rakhatjuk össze az IKEA ikonikus bútorait – aztán persze meg is ehetjük őket!
Karácsonyi hygge a magyar gyertyamárkától Egy illatgyertya és egy forró csoki máris elég ahhoz, hogy tökéletes karácsonyi kuckóhangulatot teremtsünk – ebben segíthet ez a csodaszép Hygge Box.
Az év legizgalmasabb lámpáit díjazták A L A M P 2020 győztesei között találunk újragondolt neonfényeket, szoborszerű asztali lámpákat és fáradtlila retró búrákat is.
Dizájnos menükártyával lehet még pazarabb az ünnepi vacsora A karácsonyi vacsora a legtöbb családban különleges fogásokat vonultat fel, szóval érdemes lehet egy elegáns menükártyán követni az ételeket!
Gyertyafényes romantika modern értelmezésben A klasszikus gyertyatartók eleganciáját modern technológiával vegyítő Wick praktikussá teszi a gyertyafényes romantikázást.
Pólókon tér vissza Dr. Bubó és a Kockásfülű nyúl A kultúrforradalomról és a költős pólóiról ismert Vates ismét gondolt egy nagyot, és Ady, Petőfi után most a legendás magyar mesefilmekből merített ihletet.
Csoki még sosem volt ennyire dizájnos Mennyei bonbonokban születnek újjá az építészet inspirálta geometrikus formák és izgalmas textúrák egy londoni desszertműhelyben.
Bájos kismadár figyelmeztet a légszennyezésre A zárt terek levegőjének szennyezettségét ellenőrzi az AirBird nevű kismadár, és csipogva figyelmeztet, ha már nem túl jó a helyzet.
Mexikói villa tiszteleg a beton szépsége előtt Ludwing Godefroy mesés villája megmutatja a beton szoborszerű esztétikáját, miközben Mexikó ősi kultúrái előtt is tiszteleg.
Ételmaradékból készítettek napelemet A speciális napelem különlegessége, hogy nemcsak a direkt napfényből, de a felhők mögül átszűrődő, „láthatatlan” UV-fényből is képes energiát termelni.
Van Gogh inspirálta meseszép aranyékszerek Az elmúlt években a Frey Wille egyre nagyobb hangsúlyt fektet 18 karátos arany kollekcióinak bővítésére – ezúttal az egyik leghíresebb festőművész inspirálta a márkát.
Szilikonkarmokkal és Kim Kardasihan-fenékkel rukkolt elő a dizájner A svéd művész és dizájner bizarr „kiegészítőket” is tervezett szokatlan ruhái mellé.