2018. május 18. | Czank Lívia

“Nem hagyhatom, hogy féljek”

Vajon milyen lehet úgy létezni, hogy legbelül tudod, nem az vagy, akinek lenned kéne? Ónodi Adél már óvodás korában érezte, hogy más, mint a többiek. Barbie-zott és sminkelte magát. Fiúként. Évekkel később rájött, hogy ő voltaképp lány egy fiú testébe zárva. 20 évesen nemi átalakító műtéten esett át, és azóta nőként éli mindennapjait. Az idáig vezető útról októberben egy perfomansz keretein belül mesél a legőszintébb valójában a most mindössze 22 éves Adél.

Miért döntöttél úgy, hogy a színpadon, egy performanszban meséled el a történetedet?

Ez a projekt, amelyet Göndör László fog rendezni, múlt év decemberében fogalmazódott meg bennem. Mindig is színésznő szerettem volna lenni, többször jelentkeztem is itthon a Színművészeti Egyetemre. Végül Berlinbe költöztem, ahol azon gondolkodtam, mivel juthatnék be a színházi körökbe addig is, amíg nem beszélem jól a német nyelvet. Még Budapesten kaptam egy halálos fenyegetést a Facebookon, ezután döntöttem úgy, hogy igenis felvállalom a transzneműségemet, nem fogok elrejtőzni. Így jött az ötlete a performansznak is, ahol végre megmutathatom, hogyan is éltem meg az elmúlt éveket, az átváltozás lépcsőfokait kívül és belül egyaránt. Ugyanakkor ebben a darabban nem én vagyok a fontos, hanem maga a transzneműség, hogy megismertessük a nézőkkel a világunkat, a folyamatot, amely bennünk végbe megy.

Hogyan lehet bemutatni ezeket az érzelmeket a színpadon? Milyen típusú előadásra számíthatunk?

Például lesz egy jelenet, ahol rúzsozom a számat. Először csak az ujjammal ütögetem a festéket, utána már a rúzzsal próbálom kifesteni az ajkaimat, végül elmaszatolom az egész arcomon a színt, ezzel is érzékeltetve, mennyire őrült dolog is ez az egész, hogy mennyire utálom magamat és a világot körülöttem és nem értek semmit. Nagyon nehéz normálisnak maradni a felismerés legelején, de még azután is, hogy megtörtént az átalakulás valamely fázisa, esetemben a nemi átalakító műtét és a hormonális kezelések, amelyek után elmondhatom, hogy férfiból nő lettem. Ehhez a folyamathoz mindenképpen szükséges egy pszichológus, akivel átbeszéltem és beszélem mind a mai napig a dolgokat, aki segít betömködni bizonyos érzelmi lyukakat.

Magukat az érzelmeket mozgással fejezem majd ki a színpadon, de fogok mondani monológokat és még dalra is fakadok. Az előadás után egy fotókiállítást is megnézhetnek az érdeklődők, amely sorozatot egy berlini ismerősöm, Szabó Csilla analóg fotográfus készített rólam. A képeken is érzelmeket szeretnénk bemutatni, a darabban elhangzott üzeneteket fotókon reprezentálni, a mélyről jövő lelki folyamatot konkrétan, kertelés nélkül megmutatni többek között meztelen portrékon keresztül.

Emlékszel, mikor ismerted fel a helyzetet gyerekként? Volt valamilyen konkrét élményed?

Sokan kérdezik tőlem a tudatosságot, de erre nem lehet válaszolni. Az óvodában nem ismered a kifejezést, hogy transzneműség, nem tudod, hogy mit jelent fiúként Barbie-zni vagy anyukád ruháiba bújni. De ezt érzed természetesnek. Aztán idővel a környezeted reagál a furcsaságokra. Egyébként ma sem azzal van a bajom és nem azt kell legfőképpen feldolgoznom, hogy transznemű vagyok, hanem azt, milyen módon reagálnak körülöttem az emberek. De ha egy nagyon konkrét élményre vagy kíváncsi, 7-8 évesen láttam egy riportot a tévében egy nőről, aki a transzneműségről beszélt és akkor rámutattam a képernyőre, hogy ‘Igen, ilyen vagyok én is!’

Alapjaiban mindig is feminin adottságaim voltak. Nincsenek plasztikai műtétek az arcomon, a hangom ugyan mélyebb az átlagos nőkénél, de nem mondható férfiasnak. Vannak másságaim, például ádámcsutkám, de a performansznak is fontos üzenete lesz az, hogy így vagy úgy, de mindenkinek van valamilyen mássága, férfias lábmérete nőként vagy magasabb hangja férfiként, de mindenkinek egyenlőnek kéne lennie a világban. És ez nem csak a traszneműekre értendő, hanem az egész emberiségre.

Néhány éve már annak, hogy A dán lány című film ugyan nagy port kavarva, de bemutatta az első nemi átalakító műtéten átesett ember történetét. Azóta divatházak is dolgoztak transznemű modellekkel. Valami elkezdődött már ezen a téren…

Világszerte elindul a felismerés folyamata. Úgy fogalmaznék, hogy ott tartunk most a transzeműséggel, mint tíz évvel ezelőtt a homoszexualitással. A színházi és filmes szerepekben még általában heteroszexuális színészeket látni, holott Amerikában lennének transznemű színészek, akik eljátszhatnák azokat. Remélem, ez is megváltozik egyszer.

Nem félsz a perfomansz utáni kritikáktól?

Amikor a Facebookon megfenyegettek, nem éreztem félelmet, nem éreztem semmit. Akkor jutottam el arra a pontra, hogy az vagyok, aki lenni szerettem volna és nem tűröm, hogy emiatt bárki is bántson. Nem hagyhatom, hogy féljek, mert akkor a zaklatók elérnék a céljukat. Kritikát mindig fogok kapni, de én döntöm el, hogyan reagálok rájuk, mit engedek be és mit nem.

További információk a performanszról ITT!

Fotó: Bolega Niki, Szabó Csilla Smink: Nagy Júlia

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter

A legmodernebb életforma: Co-Living co-living

A legmodernebb életforma: Co-Living

Marie Claire Expressz Videó: Mészáros Blanka interjú

Marie Claire Expressz Videó: Mészáros Blanka