Karanténban Brüsszel külvárosában

2020. március 30. |

Kovács Kati 30 éve él Belgiumban. 1990-ben szerelemből költözött ide, miután jövendőbeli férjét tolmácsként megismerte. Három felnőtt gyermeke van. 12 évig a belga szenátusban dolgozott parlamenti asszisztensként, majd Magyarország csatlakozása után, 2004 óta az Európai Bizottság kis- és középvállalatok finanszírozásával foglalkozó osztályának munkatársa. A járvány miatt március közepe óta otthonról dolgozik. Kollégáival együtt, teljes erődobással munkálkodik azon, hogy minden lehetséges pénzügyi eszközzel segítse a Bizottság az európai gazdaság számára létfontosságú KKV-kat a jelenlegi krízis átvészelésében.

2020. március 29., vasárnap reggel 8:37
Tegnap ilyenkor 7:37 volt, aminek jelen pillanatban számomra csupán annyi jelentősége van, hogy a nappaliban található öt órát át kell állítani. Senki ne kérdezze meg tőlem, hogy miért van a nappalinkban öt óra, mert igazán én sem tudok erre racionális választ adni. Szépek! Legalábbis nekem tetszenek, és különben sem voltak drágák.

Csöndben kell maradnom, mert a nappalink kanapéján egy idegen lány alszik. Legalábbis két hete még teljesen idegen volt, most pedig, ahogy elnézem a díszpárnák közé – jaj, istenem abból is van vagy hat – befészkelődött kis alakját, úgy érzem, mintha mindig is ismertem volna.

Mielőtt tövig rágnád a körmödet, hogy miért van hat díszpárna a kanapén, azért, mert szépek, legalábbis nekem tetszenek, és különben sem voltak drágák. De térjünk vissza a kanapén mélyen alvó Jade-re, akinek közben sikerült két párnát lerúgni a földre.

Ez úgy kezdődött, hogy a decemberben Kínában kitört járvány márciusban betört a mi kis nyugis, kényelmes belgiumi életünkbe. Fiam, Yannick, aki egy éve Párizsban a Nemzetközi Musical Akadémián tanul, felhívott minket azzal, hogy határozatlan időre bezár az iskola és ő inkább itt Brüsszel külsőn, a kertes házunkban várná ki a korlátozások végét, mint a 9 m²-es párizsi kollégiumi szobájában.

Férjemmel természetesen nagyon örültünk neki: én azért, hogy újra babusgathatom a 23 éves pici fiamat, a férjem pedig azért, mert már készen állt a fejében a lista, hogy mennyi minden kerti munkára foghatja be a 23 éves felnőtt fiát.

Várandós vagyok, és pozitív lett a koronavírustesztem

Várandós vagyok, és pozitív lett a koronavírustesztem

Járvány idején babát várni nagyon stresszes élethelyzet. Josephine, a 40 éves francia kismama nemrég kapta a kezébe a koronavírus tesztjének eredményét, ami pozitív lett. Szerencsére ő is és a babája is jól vannak. A francia Marie Claire szerkesztőségének elküldte a történetét, amivel szeretné megnyugtatni a kismamákat: nincs ok a pánikra.

Igen ám, de nálunk valamiért mindig váratlan fordulatot vesznek az események: Yannick azzal folytatta mondókáját, hogy elhozhatja-e magával Párizsból a három legjobb barátját, akikkel hónapok óta sülve-főve együtt vannak, és el sem tudják képzelni, hogy esetleg hetekig ne találkozzanak. Ha az ő szobájában leteszünk két matracot a földre, akkor ott mind a négyen elférnek, és amúgy is Párizsban megszokták, hogy sok jó ember kis helyen is elfér.

Kértünk gondolkodási időt, és tíz másodperc után az operatív törzsünk közölte vele, hogy oké, jöjjenek, lesz, ami lesz, majd megoldjuk. Így lépett be az életünkbe a barna hajú, huncut mosolyú, művészien érzékeny és sokoldalú Jade, a szöszi, feminista, harciasan környezetvédő és kecsesen törékeny Juliette, valamint a kopasz, szakállas, agyontetovált, melegszívű, spirituális és bársonyos hangú Lionel, aki a maga 32 évével már volt fodrász Franciaországban, szakács Spanyolországban, krupié Belgiumban, és aki úgy került be ösztöndíjjal a Musical Akadémiára, hogy az iskola igazgatója egy karaokebárban hallotta meg őt énekelni.

Miután a legnagyobbik lányom, Delphine és a vőlegénye, Nicolas is úgy döntöttek, hogy brüsszeli lakásuk helyett inkább a mi családi házunkból fognak távdolgozni, mi édes nyolcasban kezdtük meg az intenzív otthon maradást.

Csak a kisebbik lányunk, Stéphanie maradt Párizsban, hogy alapos próbára tegye vadi új párkapcsolatát, ami hál’ istennek egyelőre működik…

Itt nálunk, Brüsszeltől 20 km-re egy kis faluban nyugodtan, békésen telnek a hétköznapok, de tisztában vagyunk azzal, hogy kiváltságosok vagyunk, egyelőre. Éppen ezért nagyon vigyázunk minden kimenetelnél, bevásárlásnál, hogy nehogy hazahozzuk a vírust. Hét másik emberkével vagyunk összezárva, és nem lehet tudni, hogy kire hogyan hatna egy fertőzés.

És persze aggódunk, amit szintén összeköt bennünket: én aggódom a 79 éves szüleimért Budapesten, férjem a daganatos kollégájáért Brüsszelben, Jade a depressziós, magányos édesapjáért Los Angelesben, Lionel az immunbeteg nővéréért Toulouse-ban és a volt barátjáért Spanyolországban…

Olyan ez az egész, mintha mentális kötéltáncot járna az ember. A kötél egyik oldalán a kinti világ hírei a járvány terjedéséről, és annak borzalmas emberi, gazdasági következményeiről, ami most háttérbe szorítja, de nem szünteti meg a háborúkból menekülök szenvedéseit. A kötél másik oldalán az a sok mély és tartalmas beszélgetés ezekkel az értékes fiatalokkal, az együtt töltött meghitt percek, éneklés, zenélés, társasjátékozás, a sülő kenyér illata, a mókus, aki minden reggel megdézsmálja a madáreledelt, és a tavaszi nap melengető sugarai.

Nem tudom, hogy meddig tart és hova vezet ez a kötél. De én bízom ebben az új generációban, hiszek abban, hogy következetesebbek, tudatosabbak, szolidárisabbak és innovatívabbak lesznek nálunk. Az ő szemükben az autó már nem státuszszimbólum, hanem egy közlekedési eszköz. Nem akarnak éjt nappallá téve dolgozni, hogy 40 évesen kiégve, üveges szemmel, magányosan nézegessék a névjegykártyájukat.

Iszonyatos ez a járvány, és rettenetesen fáj a szívem azokért, akik ártatlanul megszenvedik. Mint minden krízis, ez is válaszút elé kényszeríti az emberiséget, mert így nem folytathatjuk tovább.

Jade ébredezik, szégyellem magam az átállítandó órák és a töméntelen díszpárna miatt. Nekem is változnom kell… Megyek készíteni a reggelit. Lassacskán a kávé illata betölti a nappalit, és pici fiam, Yannick bariton hangján énekel a zuhany alatt.

Olvass tovább!

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter