11. nap: Ez az az időszak, amikor a játék több mint megengedett
Sziasztok! Szép jó reggelt Szicíliából!
Annyira szeretek madárcsicsergésre ébredni! Főleg, hogy teljesen kipihenten magam. Szinte magától kipattantak a szemeim reggel nyolckor. Ezt a biológiai nyári időszámításomnak köszönhetem, meg annak, hogy húsvét tiszteletére előző este megittam egy üveg szicíliai vörösbort. Télen nem szoktam inni, akkor téli álmot alszom, mint a macik. A reggeli üzemmódot pedig eszpresszógőzös zombiüzemmódban próbálom túlélni.
Szente Veres Adrienn és családja hét éve él már Szicíliában, a férjével, Gáborral mindketten a turizmusban dolgoznak, kisfiúk Benedek pedig már kint kezdte az iskolát. Az olaszországi koronavírus-járvány Adriennék életét is fenekestül felforgatta, a családnak házi karanténba kellett vonulnia, és be kell tartania a rájuk rótt szigorú szabályokat. Karanténnaplóját elsősorban saját maga szórakoztatására kezdte el Facebookon írni, pozitív hozzáállása és humoros bejegyzései azonban hamar felkeltették az emberek figyelmét.
Kinéztem az ablakon, és azt láttam, hogy a tőlünk tizenöt kilométerre lévő város körvonalai élesen látszanak. Ráadásul duplán, mert olyan szélcsend van, hogy egy pálmalevél se rezdül a kertben. Kis város, felhőkarcolós tükörképpel. Szinte karnyújtásnyira éreztem magamtól a házakat. Ebbe a csodálatos képbe keveredett bele a nyár illata. Az a semmivel össze nem keverhető friss, meleg reggeli levegő, amitől kávé nélkül is pezseg bennünk a vér, és ami kihozza belőlünk a játékosságot.
A játékosságról jut eszembe, hogy a költészet napja alkalmából az egyik ismerősöm kitette Kosztolányi Dezső Akarsz-e játszani című versét, ráadásul Latinovits Zoltán előadásában, ami nekem dupla kedvenc. Azt vettem észre, hogy a bezártságnak a „játékos” szakaszába léptünk. Talán a kipihentség, talán a befele figyelés, de szépen lassan mindenkiből kihozta ez az állapot a gyerekszívet. Gondolok itt a játékos Facebook-feladatokra, -videókra, zenei szerzeményekre, és arra, hogy bárkivel beszélek, szinte mindenki túlesett a holtponton, és elkezdtünk újra „gyöngyöt dobálni, semminek örülni“. Én azt hiszem, ennek az időszaknak ez a legfontosabb tanítása. Megtanulni újra a semminek örülni.
Beszéltem ma reggel apukámmal telefonon: elmesélte, hogy reggelente egy Gyurika névre keresztelt rigó száll le a teraszra, és rövid füttykoncert után követeli a jussát. Azt is elmesélte, hogy fiatalságuk kedvenc filmjét nézték előző este a tévében, és mennyit nevettek újra együtt a régi közös élményeken. A félelem árnyékában megtanultak újra „tiszta szívvel élni”, és játszani „mindent mi élet”.
Ez az az időszak, amikor a játék több mint megengedett. Egy volt évfolyamtársam a videokonferenciáját azzal szakította félbe, hogy „Ne haragudjanak, de most le kell tennem, mert mint ahogy azt Önök is hallják, a gyerek nyúzza az alsó szinten a macskát”. Ez most belefér. Senki nem haragszik.
Olvasd el a karanténnapló korábbi bejegyzését is!
A tanárok is próbálják Szicílián játékossággal feldobni az online oktatást. Jelenleg A Pál utcai fiúkat dolgozzák fel a gyerekek – I ragazzi della via Pál. Az olaszok annyira szeretik ezt a könyvet, hogy kötelező olvasmány, és létezik egy nagyon kedvelt olasz filmes adaptáció is. Mondjuk itt a felnőtt karakterek a rendező szerint „önálló életet élnek”. Nemecsek Ernő anyukája például szeretőt tart. Gondolom, kellett a filmbe az olasz szenvedély.
Készítettek a tanárok egy kérdéssort a gyerekeknek, és azt kérték tőlük, hogy írjanak vicces válaszokat. A Miben halt meg Nemecsek Ernő? kérdésre az alábbi válaszok érkeztek. A: Sertésinfluenzában. B: Szegény Nemecsek Ernő szívinfarktust kapott, mert lófejet talált reggel a párnáján. Az én válaszom a betoncsizma lett volna, de ebben a játékban nem vettem részt. Az élet nevezetű játékban viszont részt tudunk venni. Úgyhogy menjünk játszani! „Borból, vízből mértékkel tölteni!”, és élvezni a friss levegőt az erdőben vagy az ablakon át, míg „nem járkál a körúton a november”. Köszönöm Kosztolányi Dezsőnek az ihletet. Ölelés: Adri
