Kétféle nő létezik, mondta Picasso, „istennők és lábtörlők”. A világhírű művész számára a tökéletes múzsa a kettő ötvözete volt: elég dekoratívnak kellett lennie ahhoz, hogy felkeltse a mester érdeklődését, és kellően alázatosnak, hogy bármilyen panasz, vagy elégedetlen szó nélkül tűrje, ha Picasso azt kívánja tőle, hogy különféle kicsavart pózokban álljon modellt órákon át. Ideális esetben a múzsa még engedelmes szerető is volt, aki elfogadta, hogy a nagy művésznek bizony nagy étvágya is van, amit ő egyedül sosem fog tudni kielégíteni. Az pedig már csak hab volt a tortán, ha ezen felül még gyereket is szült neki, főzött rá, fenntartotta a háztartását és intézte a mester ügyes-bajos dolgait.
Marina Picasso 2001-ben így beszélt világhírű nagyapjáról: „Ragyogó életműve emberi áldozatokat követelt. Kétségbeesésre késztetett mindenkit, aki csak a közelébe került, és egyszerűen elnyelte őket… Vérre volt szüksége minden festményéhez… azok vérére, akik szerették.”
Pablo Picasso, 1920-ban
Persze nem Picasso volt az első és utolsó nagy művész, akinek, valljuk be, nem éppen egyenlőségen alapuló kapcsolata volt a múzsáival. A képzőművészet évezredeken át kizárólag a férfi géniuszok játszótere volt, ahol a múzsák csendben, behódolva, sokszor saját tehetségükről lemondva, gyakorlatilag szolgálólányként funkcionáltak a mesterük mellett. De bármennyire embertelenül vagy megalázóan bántak is a nőkkel, a történelem a zsenialitásukra hivatkozva szinte minden nagy művészt felmentett a bűne alól.
Gyereklányok a meglett férfiak mellett
Sok múzsa maga is művész volt, mint a festő és fényképész Dora Maar, vagy éppen a költő Elizabeth Siddal. A szeretett férfiért, a mesterük kedvéért azonban mindketten feláldozták saját tehetségüket, és lemondtak saját sikereikről. De az is gyakran megesett, hogy a múzsák művészetet tanuló diáklányok voltak, akik kaptak az alkalmon, ha közelebb kerülhettek egy-egy nagyra tartott mesterhez. Néha a múzsák még ezeknél a diáklányoknál is fiatalabbak voltak. Dina Vierny mindössze 15 éves volt, amikor először meztelenül pózolt a 73 éves szobrásznak, Aristide Maillolnak. De Balthus is hírhedt volt a túlságosan is fiatal múzsáiról: a férfi 11 és 16 év közötti, legtöbbször munkáscsaládból származó lányokról festett álomszerű és felkavaró, egyesek szerint leginkább pornográf képeket. A nyolcvanas éveiben pedig egy nyolcéves kislányról készített rendszeresen félmeztelen Polaroid-felvételek. A mester egyébként többször is tagadta a pedofília vádját, és hangoztatta, hogy csak a 16 év feletti modelljeivel létesített szexuális kapcsolatot…
Gauguin esetében a pedofília már sokkal egyértelműbb volt. A férfi bukott tőzsdeügynökként a negyvenes éveiben avanzsált nincstelen festővé, majd öt gyerekét és feleségét hátrahagyva Franciaországból Tahitira költözött abban a reményben, hogy ott majd megtalálja az Édenkertet. Tahitin aztán előszeretettel használt serdülőkorú lányokat modellként akt- és erotikus festményeihez, a legtöbbjükkel pedig szexuális kapcsolatot is létesített. Egy helyi szertartás keretében még feleségül is vett egy mindössze 13 éves, Teha’amana nevű kislányt, aki ezután a nagymester kedvenc múzsája lett. De Teha’amana mellett múzsája volt még a 14 éves Pau’ura és a szintén 14 éves Vaeho is. Mindegyik lány gyereket szült Gauguinnek, aki viszonzásképp titokzatos és érzéki Évaként ábrázolta őket a festményein.
Gauguin A holtak szelleme őrködik című festménye, a képen a 13 éves Teha ‘Amana látható
Frida Kahlo 14 éves iskoláslány volt, amikor 1922-ben először találkozott a híres festővel, Diego Riverával Mexikóvárosban. Rivera így írt erről a találkozásról önéletrajzában: „Egyszerre kinyílt az ajtó, és betereltek rajta egy lányt, aki nem látszott 10-12 évesnél többnek. Úgy öltözött, mint bármely más középiskolás diák, de a viselkedése egészen más volt. Szokatlan méltóság és önbizalom sugárzott belőle és furcsa tűz lobogott a szemében. Szépsége egy gyermeké volt, a mellei azonban már fejlettek voltak. Egyenesen felém nézett. »Zavarná, ha figyelném munka közben?« – kérdezte. – »Nem, fiatal hölgy, elbűvölne« – mondtam.” Kahlo 18 éves volt, Rivera pedig a késő harmincas éveiben járt, amikor újra találkoztak egymással. A fiatal festőnő tanácsért fordult a híres művészhez, négy évvel később pedig már házasok voltak. Bár a nyilvánosság számára Frida Kahlo nem volt más, mint a híres mester felesége, Kahlo a házasságuk alatt is folytatta a festést, és tűrte a műveire érkező leereszkedő és megalázó kritikákat. A debütálása után a Time magazin kritikusa például így jellemezte munkáját: „A kicsi Frida képén ott van a mexikói hagyomány élénk vöröse és sárgája, de a kép nem más, mint egy gyermek játékosan véres fantáziája.” A házasságuk viharos volt, amiről később a súlyosan megsérült Kahlo így nyilatkozott: „Két súlyos baleset ért életemben. Az első akkor, amikor maga alá gyűrt a villamos. A második Diego volt. Diego messze a legrosszabb volt.”
Tehetséges múzsák a híres mester árnyékában
Camille Claudel 21 éves diák volt, amikor tanoncnak szegődött a negyvenes évei közepén járó Auguste Rodin szobrászműhelyéhez. Nem sokra rá Rodin modellje, szeretője, múzsája lett, és együtt alkották meg a művész legsikeresebb munkáit, sőt, a híres szoborcsoportok egyes elemeit ő maga készítette el, miközben Rodin aratott velük sikereket. Kapcsolatuk azonban, Claudel legnagyobb bánatára, kilenc év után véget ért. Rodin szó szerint kidobta a nőt, aki bár ezután még tovább dolgozott szobrászként, munkái iránt senki sem érdeklődött. Élete utolsó 30 évét elmegyógyintézetben töltötte. A következő évtizedben Gwen John, a húszas éveiben járó festőművész lett a hatvanas éveiben járó Rodin modellje. A híres festő, Augustus John húgaként Gwen John már gyerekkorában megtanulta, hogy nőként az árnyékban kell maradnia. Rodinnak írt leveleiben a nő mindig „mon maître”-ként (tanáromként) emlegette a szobrászt, magára pedig csak „votre petite modee”-ként (a te kis modelledként) hivatkozott. Egy idő után Rodin már nem válaszolt John leveleire. Ráunt a nőre, és továbblépett. Gwen Johnnak később több szeretője is volt, férfiak és nők egyaránt, de Rodin után visszahúzódóvá vált, a munkájára és macskáira összpontosítva párizsi stúdiójába vonult el. Végül 1939-ben éhen halt.
Françoise Gilot 21 éves művészeti szakos hallgató volt, amikor először találkozott a 40 évvel idősebb Picassóval, aki ekkor már a modern képzőművészet kiemelkedő alakja volt. Gilot az 1964-es emlékirataiban így írt a nagy művészről: „Úgy éreztem, hogy Picasso az az ember, akinek oda tudnám adni az egész életemet, és akitől nem várhatok cserébe soha semmit azon kívül, amit a művészetén keresztül ad a világnak.”
Pablo Picasso és Francoise Gillot
Az 55 éves Lucian Freud is már elismert festőművész volt, valamint a Slade Művészeti Iskola egyik vendégelőadója, amikor megismerte a 18 éves, visszahúzódó művészeti diáklányt, Celia Pault, és megkérte, hogy álljon neki modellt. Az élmény igen megrendítő volt a fiatal lány számára, amiről Paul az emlékirataiban így írt: „Amikor a melleimet festette, éreztem, hogy egyre intenzívebb lesz a tekintete. Kiszolgáltatottnak éreztem magam és gyűlöltem ezt az érzést. Ezeket az alkalmakat végigsírtam. Azzal próbált vigasztalni, hogy elmondta, mennyire boldoggá teszem. De nem hittem neki, hiszen a valódi érzéseinek a bizonyítéka végül ott volt előttem a festővásznon.” Ebből az első alkalomból aztán egy intenzív, tízéves kapcsolat bontakozott ki, ami során Paul továbbra is modellkedett a mesternek. A pár külön élt, és amikor megszületett a közös gyerekük, Frank – Freudnak állítólag összesen 44 gyereke született –, a festő nem kívánt részt venni a fiú nevelésében. Paul ezt a döntést látszólag kérdés nélkül elfogadta, sőt, Freud példáját követve végül ő is inkább lemondott a fiáról, akit az anyjához küldött Cambridge-be, hogy visszatérhessen a festészethez. A festészet iránti elkötelezettsége egyébként a Freuddal való kapcsolatában folyamatosan problémát jelentett.
„Csodálattal beszélt Gwen Johnról, aki lemondott a festésről, amikor a Rodinnal való kapcsolata igazán szenvedélyessé vált, hogy így teljes mértékben átadhassa magát az élménynek és a mesternek. Úgy éreztem, hogy ilyenkor rejtett szemrehányás volt a szavaiban, és hogy Lucian úgy gondolta, hogy nekem is ezt kellene tennem.” Később, amikor a kapcsolatuk már a végéhez közeledett, Freud ismét Rodinról kezdett beszélni a lánynak, arról, hogy mennyire fájt a nagy szobrásznak, amikor teljesen elvesztette az irányítást szeretője, Camille Claudel felett. Freud nem győzte hangsúlyozni, hogy milyen nagyon átérzi Rodin bánatát.
Freud utolsó Paulról festett portréja 1987-ben készült, a nő első saját kiállítása után. A Festőnő és modellje című képen Celia lesütött szemmel, mezítláb áll üres festéktubusok között, festőecsettel a kezében, miközben egy kanapén meztelenül fekvő férfi nemi szervét nézi. „Megtiszteltetésnek éreztem, hogy Lucian művészként ábrázolt engem, ez az elismerés nagyon sokat jelentett a számomra. A büszkeség mellett azonban kicsit szomorkás is voltam, hogy többé nem a vágyainak tárgyaként jelentem meg a képén.”
A múzsák utóélete
Miután „haszontalanná váltak”, vagy ha éppen túlélték a mesterüket, a múzsák élete gyakran tragikus véget ért. Francis Bacon szeretője és múzsája, George Dyer például öngyilkosságot követett el egy párizsi hotelben, Bacon Grand Palais-ban tartott kiállításának előestéjén. A festőművész Jeanne Hébuterne, aki nem mellesleg a híres szobrász, Modigliani felesége és modellje volt, szintén öngyilkos lett egy nappal azután, hogy férje elhunyt TBC-ben. Amikor Françoise Gilot közölte Picassóval, hogy el akarja hagyni, a férfi így figyelmeztette: „Még ha azt is gondolod, hogy az emberek szeretnek téged, valójában csak azért lesznek kíváncsiak rád, mert az én életemnek része voltál. Egyedül fogsz maradni keserű ízzel a szádban. Számodra a valóság véget ért, itt és most ér véget. Ha megpróbálsz kilépni az én valóságomból – ami a tiéd is lett, amikor fiatalon megtaláltalak –, tudd meg, hogy nem fog rád más várni, csak a kietlen sivatag.” Ez a bizonyos sivatag végül Picasso több múzsáját is utolérte. Dora Maar például teljesen összeomlott, miután Picasso elhagyta Françoise Gilotért, a depresszióját pedig elektrosokk-terápiával próbálták kezelni. A mester másik múzsája, Marie-Thérèse Walter öngyilkos lett a szakítás után, és Jacqueline Roque, Picasso özvegye is véget vetett a saját életének.
Marina Picasso így írt nagyapja nőkkel való kapcsolatáról: „Alárendelte őket állati szexualitásának, megszelídítette, megbabonázta, bekebelezte, majd a vásznára vetette őket. Számtalan éjszakát töltött azzal, hogy kiszívja ezekből a nőkből lényegüket, majd miután kivéreztette őket, megszabadult tőlük.”
De a tragédiába torkolló történetek mellett voltak olyan múzsák is, akik miután kikerültek a mesterük hálójából, visszakaphatták teljes, szabad életüket. Ott volt például Teha’amana, Gauguin 13 éves tahiti „felesége”, aki sikeresen el tudott menekülni a művésztől, és új életet kezdett új férjével és gyermekével. Pau’ura is faképnél hagyta a nagy mestert, aki cserébe feljelentette a lányt, és megvádolta, hogy konyhai eszközöket, a többi között egy kávédarálót lopott tőle. Gauguin elvesztette a pert.
Volt egy olyan múzsa is a történelemben, aki megfordította a játszmát, és ő maga tette tönkre a híres mesterét. Stanley Spencer festőművész hátrahagyta feleségét, a szintén tehetséges művész Hilda Carline-t és közös gyereküket is, csak hogy új szerelmével és múzsájával, Patricia Preece-szel lehessen. Bár Preece a saját neméhez vonzódott, mégis elcsábította a mestert, és hamarosan össze is házasodtak. A nászútra azonban nem Spencerrel, hanem leszbikus szeretőjével, Dorothy Hepworthtal ment el, és a házasságuk később sem lett elhálva. Miután Preece kezébe vette férje pénzügyeit, a férfit még a közös otthonukból is kitette.
Suzanne Valadon, 1926-ban
A legtöbb múzsa számára az volt az igazi elismerés, ha kikerülhettek az ünnepelt mesterük árnyékából, és saját tehetségük révén is érvényesülni tudtak. Suzanne Valadon először Renoirnak állt modellt, később Toulouse Lautrec múzsája és szeretője lett, végül a negyvenes éveiben sikerült saját jogán elismert művésszé válnia. Aztán persze Valadon is talált magának egy múzsát, a 23 éves André Utter személyében, akihez feleségül is ment.
Lee Krasner hírnevét évekig beárnyékolta világhírű festőművész férje, Jackson Pollock karrierje. Krasner egy egész évtizedet töltött azzal, hogy rendületlenül támogatta férjét a munkájában, Pollock halála után azonban ki tudott lépni a mester árnyékából. 1949-ben, egy New York-i kiállításon mutatta be először saját festményeit, amikkel egy csapásra hírnevet szerzett magának.
Frida Kahlo elég sokáig élt ahhoz, hogy komolyan vegyék a munkáját, de biztosan meglepődne, és szerénysége miatt kicsit meg is botránkozna, ha látná, hogy hírneve mára messze felülmúlta férje sikereit. Bár a posztumusz elismerés a halottak számára nem nagy vigasz, bennünket mégis kicsi elégedettséggel tölthet el, ha látjuk, hogy a jelenben megpróbálják helyrehozni a régmúlt hibáit.
Ma már Camille Claudel is széles körben elismert szobrásznak számít, a munkáinak a párizsi Rodin Múzeumban is kialakítottak egy termet, de Claudel saját múzeumot is kapott a franciaországi Nogent-sur-Seine-ben. Halála után Gwen John munkáira is egyre jobban felfigyeltek, hírneve az elmúlt évtizedekben folyamatosan nőtt, jelenleg például a brit szépművészeti múzeumban, a Tate-ben is látható festménye. De ugyanígy a Tate egyik nagyszabású kiállításán mutatták be tavaly Dora Maar szürrealista fotómontázsait.
Ám ahogy a költő George Herbert is írta, „a leghatásosabb bosszú, ha szépen élsz”. Balthus két fiatal modellje – egy lány, aki 16 évesen lett a mester szeretője, és az a kislány, aki 8 évesen a Polaroid-felvételeken szerepelt – is sikeres karriert tudott befutni, miután kikerültek a nagy művész hatása alól. Ők nem a képzőművészet területén helyezkedtek el, de nem kizárt, hogy pályaválasztásuk így is összefüggött Balthaus nyomasztó életművével: egyikük pszichoanalitikus lett, a másikuk pszichoterapeuta.
Françoise Gilot volt egyetlen Picasso múzsái közül, aki jószántából hagyta ott a mestert, és dacolva a világhírű művész jóslataival és fenyegetőzéseivel végül örömteli életet tudott élni. Gilot most 98 éves, Picasso után kétszer volt férjnél, második férjével, egy tudóssal hosszú és boldog házasságban élt a férfi haláláig. Bár Picasso megpróbálta bemocskolni őt, és el akarta érni, hogy a galériák ne vásárolják meg az alkotásait, a mester nem járt sikerrel. Ma már Gilot is híres művésznek számít, akinek munkáit a világ számos múzeumában kiállották.
Francoise Gilot 1982-ben
Miután Celia Paul és Freud 1988-ban különváltak, a nő továbbfolytatta a festést a saját stúdiójában, amit a londoni British Museum közelében vásárolt. Kilenc évvel ezelőtt feleségül ment Steven Kupfer filozófushoz, és bár szeretik egymást, Paul mégis úgy döntött, hogy továbbra is egyedül fog élni a stúdióban. Celia Paul legnagyobb szenvedélye máig a munkája, amitől még az egykori mestere sem tudta eltántorítani.
Érdekesség, hogy 2012-ben, Freud halála után Paul megfestette a Festőnő és modellje című Freud-képnek az alternatív változatát. Úgy, ahogy az eredeti festményen, Celia Paul itt is mezítláb áll a műterem padlóján, az elhajigált festéktubusok között. Ezen a festményen azonban nincsen meztelen férfi, Paul arcán pedig mély szomorúság ül. A festőnő így beszélt a művéről: „A hangulata komor. A palaszürke és a gyöngyházszínekben Gwen John jelenik meg, benne van valami az ő valójából. Én is olyan vagyok, mint ő volt… Festő és modell egyaránt.”
Forrás: lithub.com
Fotó: wikimedia, Getty Images
