Így rombolta az ember a természetet 2020-ban

2020. december 13.
Amikor a koronavírus-járvány miatt a világ nagy részét először zárták le 2020 tavaszán, bejárták a világot a fotók, amelyeken a természet visszavette, ami az övé. Így, hogy az emberek lábnyoma nem tapossa el teljesen, visszatértek a tengeri teknősök a brazil partokra, a delfinek Velence csatornáiba, Indiában pedig először lehetett ellátni a Himalájáig a második világháború óta. Azóta a világ újraindult, a pusztítás folyatódik, és az idei év sem volt mentes a természeti katasztrófáktól, amelyek nagy részét mi magunk, emberek okoztuk.

Bár mindennél jobban vágyunk a jó hírekre, és már nem szeretnénk több rossz hírt kapni idén, nem dughatjuk homokba a fejünket, és muszáj szembesülnünk azokkal a károkkal, amelyeket az ember okozott a természetnek idén is. Látva ezeket a katasztrófákat nem pánikba kell esnünk, hanem tanulni belőle, és tenni azért, hogy ne csak az emberek, de az állat- és növényvilág se szenvedjen 2021-ben, hiszen ezeknek a tragédiáknak szinte mindegyike elkerülhető lett volna.

természet-katasztrofa-ember-gondatlansag

Nem kíméltük a nemzeti parkokat

Ahogy bárhol máshol, Amerikában is minél több időt próbáltak az emberek a szabadban tölteni. Eközben azonban nem kímélte a védett környezetet minden látogató. A Sziklás-hegység Nemzeti Parkban például arcmaszkokat hagytak a kirándulók, ráadásul a százéves mohát is megrongálták az ösvények mellett. A kaliforniai Santa Paula-kanyont le is kellett zárni, miután összegrafitizték a sziklákat, és az ösvények mellett végezték el az emberek a dolgukat. A Yosemite Nemzeti Park egyik védett völgyében pedig kamerára is vették, ahogy a nemzeti park egyik – mára kirúgott – dolgozója golfozik a sziklák között. 

Nemfelfedő buli okozott rekordnagyságú tüzet

A nemfelfedő bulik ellen már régóta sokan felszólaltak, idén újabb érvet kaphattunk ahhoz, miért felesleges ilyen partikat tartani, legalábbis pirotechnikai eszközökkel. Szeptemberben tört ki az a hatalmas bozóttűz Kaliforniában, amelyet egy füstgép okozott, amivel a kisbabájuk nemét akarták bejelenteni rokonaiknak és ismerőseiknek az ifjú szülők. Néhány nap alatt több mint négyezer hektárnyi terület égett le a környéken. Maga Jenna Karvunidis, a nemfelfedő bulik trendjének elindítója is kifejezte, mennyire megbánta, hogy 2008-ban útjára indította ezt a divatot.

Hajókatasztrófa Mauritiusnál

Közel negyven delfint ölt meg a tengerbe ömlő olaj Mauritius partjainál, a szennyeződés mértékét még megközelítőleg sem lehet megbecsülni. Július 25-én futott zátonyra a japán tankerhajó, és tízezer tonna olaj folyt a vízbe a szigetnél. Két hétig feküdt a hajó a korallzátonynál, mielőtt kiszabadították. A katasztrófa utáni hetekben már jól láthatóvá vált a növény- és állatvilág pusztulása, 39 delfintetemet találtak egyszerre a vízben Mauritius mellett, és ez csak a jéghegy csúcsa a szakemberek szerint. A tragédiát emberi gondatlanság okozta.

Olvastad már?

Vandálok tarolták le Arizona kaktuszmatuzsálemeit

Arizona egyik jellegzetes növénye a saguaro kaktusz. Mindenki ismeri a hatalmas, ember méretűre megnövő növényeket. A Saguaro Nemzeti Parkban kilenc ilyet taroltak le vandálok, és másik hármat megsebesítettek. Ez azért nagy tragédia, mert a saguaro kaktuszok nagyon lassan nőnek, a most elpusztított hatalmas példányok között pedig volt kétszáz éves is.

Fellángolt az orvvadászat a koronavírus árnyékában

Ahogy leállt a turizmus Afrikában is a koronavírus-járvány miatt, úgy támadt fel az orvvadászat a kontinens bizonyos részein. Legnagyobb veszélyben az elefántok és az orrszarvúk voltak ezúttal is. Most, hogy az általában turistákkal tömött nemzeti parkok szinte teljesen néptelenek voltak, észrevétlenül juthattak be az orvvadászok a területre. Ezt súlyosbította, hogy a koronavírus-járvány miatt az orvvadászat ellen küzdő szervezetek sem működhettek, így tulajdonképpen ellenőrzés nélkül leteríthették a vadállatokat. Botswanában hat elefántot, Dél-Afrikában pedig kilenc rinocéroszt öltek meg az orvvadászok.

Olvass tovább!

Forrás: Insider
Fotó: Unsplash