Zimbardo már évek óta foglalkozik az időperspektíva koncepciójával, de mint mondja, ez a téma még mindig újnak számít a pszichológiában. Az időperspektíva annak a pszichológiája, hogy miként szövi át a tudatunkat, a tapasztalatainkat a szubjektív időfelfogásunk.
Nyilvánvaló, hogy minden embernek van múltja, jelenje, jövője – ám ezeket az időzónákat az emberek valójában többféleképpen is meg tudják élni. Ha tisztába kerülünk a saját szubjektív időperspektívánkkal, ha tudatosítjuk magunkban, hogy mi miként éljük meg a múltat, a jelent, és hogy miként viszonyulunk a jövőhöz, akkor lehetőségünk lesz ezeket az időperspektívákat pozitív irányba változtatni. A professzor szerint, ha egyensúlyba tudjuk hozni a különböző időperspektíváinkat, akkor az életünk is sokkal kiegyensúlyozottabbá válhat.
Az időperspektíva fontosságával Zimardo először az 1971-es, híres-hírhedt stanfordi börtönkísérlete során kezdett el foglalkozni. A kísérlet során teljesen átlagos egyetemistákat toboroztak raboknak és börtönőröknek, akiket a professzor egy alagsorban berendezett börtönben helyezett el, Zimbardo pedig a börtönparancsnok volt. Az egyhetes kísérlet során rengeteg minden történt: a börtönőrök összeomlottak, a rabok szökni próbáltak, a résztvevők pedig szépen lassan teljesen elvesztették az időérzékelésüket. Mivel nem szabadott órát viselniük, és lent tartózkodtak egy alaksorban, ahova nem jutott be természetes fény sem, az idő gyakorlatilag megszűnt a számukra. Egy nap három börtönőr váltotta egymást, tehát egy börtönőr nyolc órát volt csak műszakban, mégis – Zimbardo szerint – ezt az időt ők szubjektíven sokkal hosszabbnak élték meg.
A kísérlet befejezése után kezdett el Zimbardo komolyabban is foglalkozni az objektív, kronológiai idővel, és annak egyéni érzékelésével, a szubjektív, pszichológiai idővel. A kronológiai idő az idő tényleges múlását jelenti, míg a pszichológiai időt az agyunk alkotja meg, és hatással vannak rá az érzelmeink és aktuális élethelyzetünk is. Pszichológiai időről beszélünk például akkor is, amikor úgy érezzük, hogy túl gyorsan eltelik a hétvége, miközben a munkahelyen töltött időt túlságosan is hosszúnak éljük meg.
Végül Zimbardo azt is megértette, hogy valójában a különböző kultúrájú emberek is nagyon különbözően viszonyulnak az időhöz. Az Egyenlítőhöz közel például, ahol az éghajlat soha nem változik és nincsenek évszakok, az emberek gyakorlatilag egy végeláthatatlan jelenben élnek, ami mindig pozitív. Eközben az északi éghajlaton élőknek az őszi, téli, tavaszi évszakok köré szerveződik az időérzékelésük.
Ezt olvastad már?
Az öt különböző időperspektíva
Zimbardo szerint az emberek nem ugyanúgy élik meg a múltat, a jelent, és jövőt: létezik múltnegatív és múltpozitív; jelenfatalista és jelenhedonista, illetve jövőorientált hozzáállás is. Akikben erős a múltnegatív időperspektíva, azok negatívan szemlélik a múltjukat, újra és újra felidézik a kellemetlen emlékeiket. Emiatt bizalmatlanok, borúlátók és a saját fejlődésükben is kevésbé hisznek. A múltnegatív perspektívájú emberek hajlamosak a szorongásra, depresszióra, és alacsony az önbecsülésük.
A múltpozitív emberek ezzel szemben pozitívan szemlélik a múltjukat, szívesen merítenek a régi szép időkből és szeretnek nosztalgiázni. Nem szívesen változtatnak a dolgokon, és az újdonságokra is kevésbé nyitottak. A múltpozitív perspektívájú emberek általában barátságosak, boldognak vallják magukat, és keveset aggódnak.
A jelenfatalista emberek úgy érzik, hogy az életüket nem maguk, hanem valamilyen külső erők irányítják, amikre nekik nincs ráhatásuk. Inkább csak sodródnak az árral, a jövőhöz pedig „lesz, ami lesz” alapon állnak hozzá. A jelenfatalizmus Zimbardo szerint hajlamosít az agresszióra, szorongásra és a depresszióra.
A jelenhedonisták a jelen élményeire fókuszálnak. Keresik a kihívásokat, tapasztalatokat, szívesen vállalnak kockázatot is, hosszú távra viszont nem szívesen terveznek. Számukra inkább a folyamat a fontos, mint annak eredménye. És bár a jelen örömeinek megélése fontos, a jelenhedonisták hajlamosak lehetnek különféle káros függőségekre.
Azok, akikben erős a jövőorientált időperspektíva, azok célokat tűznek ki, terveznek, és a cselekedeteiket is céljaik elérése határozza meg. De szívesen vállalnak akár kellemetlenségeket is a jelenben csak azért, hogy a jövőben előnyhöz jussanak. Ez a hozzáállás segít az iskolai és a munkahelyi előmenetelben, így a legtöbb vezetőt jövőorientált hozzáállás jellemzi. Mivel azonban hajlamosak arra, hogy mindent a teljesítmény oldaláról nézzenek, megesik, hogy nem veszik észre az élet apró örömeit.
Zimbardo szerint ezek az időperspektívák az életünk számos területére hatással vannak, éppen ezért fontos, hogy tudatosítsuk magunkban a saját perspektívánkat, és ha szükséges, megpróbáljunk rajta előnyösen változtatni. A cél az lenne, hogy a javunkra fordítsuk a múltat, egészségesen megéljük a jelenben az örömöket, és képesek legyünk terveket készíteni a jövőbeli fejlődés érdekében.
Olvass tovább!
Fotó: Getty Images
