Hogyan lettél vegán és vegán aktivista?
Gimnazista korom óta kerestem a tökéletes étrendet. Nagyon sokáig paleóztam, viszont pár év után azt éreztem, hogy nem az a végleges válasz, mert csak részben éreztem jobban magam. Kipróbáltam a vegetarianizmust, ami a paleo étrend szöges ellenéte. A paleo lowcarb, a vegetarianizmus pedig véget nem érő gyümölcsökből áll. Azt éreztem, hogy „váó”! Elhatároztam, hogy kimaxolom a vegetarianizmust, és elmegyek a vegánságig, akkor pedig méginkább azt éreztem, hogy ez az, amit kerestem, ez az, amit mindenki keres. Végignéztem egy csomó dokumentumfilmet és videót, sok kutatást és cikket is elolvastam. Elképesztettek a dolgok, amiket elfednek az információk sokaságában. Önzők vagyunk. Elsősorban a saját egészségünk érdekel minket, vagy a Föld jövője, ami szintén saját magunk és utódaink védelméről szól. Ez nálam is így volt, aztán minden sejtemben egyértelmű lett, hogy ez egy járható út, egy egészséges és környezetbarát alternatíva. Akkor kezdett átkattanni bennnem, hogy a cicámat simogatom az ölemben és csirkemellet eszek. Azt gondoltam, hogy úr isten, mit csinálok? Elhatároztam, hogy onnantól kezdve havonta-kéthavonta sem fogok húst enni.
Ez adta meg a löketet, hogy aktivista legyek, mert a legtöbb globális problémára megoldást jelenthet a növényi alapú társadalom, a világ éhezésétől kezdve az erdőirtáson át a vízszennyezésig. A legsürgetőbb és legkomolyabb környezetvédelmi problémáinkon is segítene, amiért egyébként mindenki tehet a mindennapos étkezésekkel és egy kis aktivizmussal. Igaz ez a rákra, a cukorbetegségre, a szívbetegségre és egy csomó más gyakori betegségre is. Szerintem elképesztő és felháborító, hogy a politikusaink nem foglalkoznak ezzel eleget. Azt gondoltam, hogy kézbe veszem az ügyet, és megteszem, amit tudok.
Hogyan változott meg az életed, mióta vegán lettél?
Elég drasztikus irányba változott, de jó értelemben. Teljesen kifordultam régi önmagamból. Üzleti egyetemre jártam Dániában, és menedzser akartam lenni egy nagy multinál. A fejemben életcélként felhőkarcolók, öltönyök és ötcsillagos szállodák lebegtek érettségi után. Amikor vegán lettem, teljesen megváltozott az értékrendem. Amikor a szakmai gyakorlatomon interjúkat készítettem Brüsszelben, azt éreztem, hogy ezek az emberek nem boldogok, és nem a világ építésén, a környezet védelmén dolgoznak. Azt láttam, hogy a kapitalizmus igazából mindent ledarál és csakis a profit számít. Akkor született meg bennem az elhatározás, hogy egy önfenntartó tanyán szeretnék élni, ahol megtermelek magamnak mindent, amit csak tudok, és összhangban élek a természettel. Nem tudtam, hogy mitévő legyek szakmailag. Pár évig sodródtam az árral: elvégeztem egy cukrászsulit, aztán vegán éttermekben dolgoztam, de az sem adta meg azt a pluszt, amire szükségem volt. Akkor jött fokozatosan az aktivizmus, amikor megcsináltam a táplálkozási tanácsadó képzést, és először csak nagyon lelkesen hobbiból, majd egyre többször szervezkedtem. Magyarországon szerintem ma én szerveztem a legtöbb vegán demonstrációt, az utóbbi három évben heti-kétheti szinten is. Nagyon sok energiát belefektettem, és egy idő után teljes állású aktivistává váltam.
Hogyan néz ki egy napod főállású aktivistaként?
Két éve kiköltöztem Pestről, akkor helyeződött előtérbe az online aktivizmus, az utcai pedig kicsit háttérbe, a távolság miatt. A tanya miatt sokat vagyok itthon és sokat dolgozom irodai aktivistaként. Levelekre, kommentekre válaszolok, posztokat írok és videókat készítek – ezekkel segítem az információ terjedését. Amíg az utcán demonstráló aktivistaként pár tucat emberrel tudok beszélgetni, addig egy videóval több tízezer embert tudok elérni. Amikor szervezek, akkor napokkal előre meg kell tervezni, hogy hol lesz a demonstráció. Kell eseményt tervezni, be kell jelenteni a rendőrségen és aktivistákat kell toborozni. Szükség van egy társszervezőre is, aki hoz felszerelést és feltölti az aksikat a tévéhez, elvisz autóval a helyszínre. A rendőrök is kijönnek, és felveszik az adatainkat. Végig ott vannak velünk, és figyelik, hogy belénk kötnek-e, ami egyébként nem szokott megtörténni, vagy csak nagyon ritkán. A demonstráció után egy kis utómunkával beszámolót készítünk, amit megosztunk az online felületeken és vegán csoportokban is, hogy minél többen eljöjjenek az eseményekre.
Hogyan viszonyulnak hozzátok azok az emberek, akikkel találkoztok egy-egy akció közben?
A túlnyomó többségük pozitív és érdeklődő. Leggyakrabban azt az aktivizmusfajtát követjük, amikor laptopokkal a kezünkben kiállunk egy zsúfolt utcára vagy térre, és maszkban filmet vetítünk. Ezt nevezik Cube of Truth-nak. Egy másik csapat várja az érdeklődőket, beszélgetést kezdeményez velük és átad egy információkat tartalmazó kártyát. Azokkal beszélgetünk, akik leállnak és nézik a felvételt. Ők azért állnak meg, mert érdekli őket, hogy mit titkolnak előlünk. Ritka, hogy valaki felháborodik. A laptopokon azok a ritkán látható jelenetek mennek, amik az állattenyésztő telepeken, vágóhidakon és a tejiparban zajlanak. Például levágják a kismalacok fogait, hogy ne haraphassák szét egymást, levágják a farkukat, hogy ne téphessék le egymásról. Csípőfogóval, és megesik, hogy gyakran érzéstelenítés nélkül ivartalanítják őket. Brutális, hogy mi megy az iparban, amikor nincs ott a felügyelő szerv. Nem szokott dulakodás lenni, esetleg csak odaszólnak valami (szerintük) vicceset.
A Cube of Truth akciók alkalmával Guy Fawkes/Anonymous maszkot viseltek, ami mára már jellegzetessége lett ennek a demonstrációnak. Miért ezt a maszkot választottátok?
Earthlings Experience néven vált ismerté. Ez a fajta demonstáció Angliából ered, majd Európán keresztül Ausztráliába jutott, ahol elérte végleges formáját. Ezeknél még bármilyen maszkot felvettek, a Cube formában viszont már a jellegzetes Anonymoust, aminek sokkal erősebb üzenete van. Nagyon gyorsan elterjedt, az ausztrálok pedig egy saját módszert, egy nonprofit vállalatot is alapítottak, Anonymous for the Voiceless néven. Fontos, hogy itt nem a köztudatban elterjedt Anonymousról van szó, mert a kettőt nagyon sokan összekeverik. Mi a névtelen állatokért vagyunk ott, a maszk pedig azt szimbolizálja, hogy nem a mi személyünk a lényeg. Egyébként csak a laptopot tartó aktivisták viselik, a többiek, akik beszélgetnek vállalják az arcukat, a nevüket és véleményüket. Fontos, hogy az emberek a felvételeket nézzék, amiket mutatni akarunk, mert azokat szavakban nehéz elmondani. Látni kell őket. Ez egy kicsit performance-jellegűvé teszi az egészet, mert ha csak kimennénk egy kivetítővel, akkor az emberek elsétálnának mellettünk. Így, hogy van alakzat és háttérzene, sokkal több embert érünk el. Maszk nélkül kezdtük, mert Magyarországon nem igazán volt legális maszkban demonstrálni, de szerencsére változtak a törvények, hiszen így sokkal hatásosabb.
Hogyan zajlik egy vágóhídi akció?
A vágóhídi látogatásokon az állatokkal vagyunk. Egyszer előfordult, hogy egy állatszállító kamionos szólogatott be nekünk, ezt fel is töltöttem a csatornámra. Általában nagyon jó a kapcsolatunk a vágóhídi munkásokkal. Az intézmények vezetői is nagyon együttműködőek velünk és segítik a munkánkat, hiszen nem ellenük vagyunk ott, hanem az állatokért. Ezek a látogatások arról szólnak, hogy az állatok szemébe nézhessünk, hogy egy minimális törődést kaphassanak emberektől, akár csak egy pillanatra is. Még gyerekkorúak, amikor levágják őket, rövid életük alatt pedig nem igazán kaptak szeretetet és együttérzést. Próbáljuk ezeket megadni nekik, amennyire csak lehet. Az is nagyon fontos, hogy erről tanúbizonyságot tegyünk és rögzítsük ezeket a jeleneteket, mert az interneten böngésző embereknek fogalmuk sincs arról, hogy a vacsorájuknak tekintete volt, sírt, nem akart vágóhídra menni, hanem élni akart. Benyúlunk a rácson, vizet adunk nekik, esetleg megsimogatjuk őket. Elég agresszívak szerencsétlenek, de sokszor sikerül megnyugtatnunk őket, mert érzik a békességet, ami belőlünk árad.
A csatornádra feltöltöttél egy videót arról, amikor egy búcsúban pónikat mentettetek: kézenfogva körbeálltátok őket, hogy az emberek ne üljenek rájuk. Miért választjátok az ehhez hasonló módszereket?
Szerintem ez, a direct action az egyik leghatékonyabb aktivista módszer, mert a probléma gyökerét célozza. Martin Luther King idejében alkalmazták a színes bőrű egyenjogúsági aktivisták: amikor bizonyos éttermekben vagy kávézókban nem szolgálták ki őket, pár aktivista leült a pulthoz, és nem távoztak. Akkoriban ez hatalmas hír volt, mert megalázták, leöntötték és szidták őket. Előfordult, hogy egy nő haját is meggyújtották, mégis az aktivistákat vitték el a rendőrök. Ebből akkora botrány lett, hogy az egész országban elkezdték követni a példájukat. Manapság az állatjogi aktivisták is ezt csinálják – úgymond kellemetlenkednek, de csak azért, hogy a társadalom figyelme erre a problémára összpontosuljon. Nem mi szítjuk az indulatokat, csak rávilágítunk arra, hogy az igazságtalanság az állatok elnyomásából ered. Ezzel a pónimentős akcióval is ezt akartuk elérni. Az emberekben tudatosulnia kell annak, hogy ezek az állatok érző lények, akiknek egyáltalán nincsen kedve ahhoz, hogy gyerekekkel a hátukon egész nap körbe-körbe mászkáljanak körönként pénztermelő rabszolgákként. A lovak nem erre vannak kitalálva. Szerencsétleneknek idővel nagyon komoly gerincproblémákat tud okozni a lovaglás. Körbeálltunk, és az egyik aktivista társunk beszédet mondott arról, hogy ez egy helytelen és barbár szórakozási módszer. Más módokon is lehet ünnepelni a tavasz ittlétét, miért kell állatok elnyomását is belevonni ebbe? Nagy meglepetésünkre a legtöbb ember tapsolt nekünk. Páran beszóltak, de szerencsére nem volt semmi probléma.
Volt más ehhez hasonló akciótok?
Igen, pár McDonald’sban vagy más olyan éttermekben, ahol híresek arról, hogy eltiporják a környezetet és az állatok jogait. Ezeken a helyeken olcsó húst használnak. Ez a hús azért olcsó, mert nagyon zsúfolt és rossz körülmények között tartják az állatokat, és rossz minőségű takarmánnyal etetik őket. A látogatásaink alkalmával táblákkal vonultunk be, fél-egyperces beszédeket tartottunk, majd kivonultunk, miközben azt kántáltuk, hogy „ez nem étel, ez erőszak”. Ez a fajta aktivizmus sokkal megterhelőbb és nehezebb hozzá aktivistákat találni. Ez a mozgalom még fiatal, de talán a jövőben majd rendszeresebb lesz.
Külföldön sokkal radikálisabb módszereket is választanak, például vérhez hasonló piros festéket öntenek a padlóra az éttermekben. Ti mit gondoltok az ehhez hasonló akciókról?
Szerintem a mi közönségünk tagjai még nem kaphatóak erre. A radikális jelző nagyon jó rá, mert azt jelenti, hogy erőteljes, ilyen szélsőséges időkben pedig szélsőséges megoldások kellenek. Például, ha kifogjuk az összes halat az óceánokból, akkor az ökoszisztéma egy jó időre padlóra fog kerülni. Ha nem változtatunk önmagunktól, akkor egyszer magától fog megváltozni drasztikusan az aktuális helyzet. Szerintem teljesen indokolt ilyen aktivista módszerekhez nyúlni. Szeretném kiemelni, hogy ezek békés és szeretetteljes demonstrációk, ahol az embertársainkra nem ellenségként tekintünk, hanem mint sorstársakra. Hiszen, ha lakhatatlanná teszik a Földet és nem lesz ivóvizünk, akkor ők is bajban lesznek, velünk együtt. Remélem, hogy a közeljövőben még több olyan aktivista csatlakozik hozzánk, aki kapható ezekre.
Hogy néz ki az ideális világ egy vegán szemével?
Egy olyan világ, ahol nemcsak embertársainkat illeti meg a tisztelet papíron és gyakorlatban, hanem az állatokat is. Ha generációk nőnek fel úgy, hogy minden tücsök és kisegér megérdemli a szeretetet és tiszteletet, akkor embertársainkat is sokkal jobban fogjuk tisztelni. Nekem az a tapasztalatom, hogy ez kicsiben kezdődik, de ha úgy nem megy, akkor nagyban sem fog sikerülni. Tolsztoj azt mondta, hogy „amíg vágóhidak vannak, addig csataterek is lesznek”. Ha a mindennapokban beletörődünk, hogy teljesen oké érző, tudatos élőlényeket meggyilkolni és megenni, akkor sokkal könnyebben jutunk el a háborúkig, a kannibalizmus pedig csak pár lépésre van tőlünk. A tökéletes világban a veganizmus egy teljesen magától értetődő dolog lenne. Csak a történelemórán hallanánk arról, hogy az emberek állati eredetű termékeket ettek, és úgy tartották fogva az állatokat, ahogy pár száz éve a színesbőrűeket.
Milyen módon lehet támogatni a céljaitokat a növényi étrenden kívül?
Próbáljuk meg az életmódunkat minél kegyetlenségmentesebbre beállítani. Tökéletes vegán életmód valószínűleg nincs, hiszen előfordul, hogy valaki kötelezve van egy állatokon tesztelt létfontosságú gyógyszer szedésére. A veganizmus alapján nem kell ezt elítélni. Nagyon fontos, hogy segítsünk másoknak is rátérni erre az életmódra, például aktivizmussal. Szinte minden lehet aktivizmus: ha egy zenész belecsempészi a számaiba, vagy ha valaki író és a vegán életfilozófiáról ír, akkor az is aktivizmus. Nagyon fontos lenne, hogy ne akarjon mindenki olyan aktivista lenni, mint mások, hanem inkább próbáljuk meg a saját szakterületünkön kibontakozni. Például, ha a biokémikusok vagy élelmiszeripari mérnökök még több vegán terméket, alternatívát fejlesztenének ki és hoznának a piacra, akkor segítenének már meglévő problémákat megoldani. Közelebb léphetnénk ahhoz, hogy vegán legyen a társadalom, és minden szakterületen megjelenjen a vegánság.
Mit ajánlanál olvasásra és megtekintésre azoknak az embereknek, akik nem annyira jártasak a veganizmusban, de nyitottak és érdeklődni szeretnének iránta?
A What the health – Mi a fene az az egészség? összefüggésbe hozza a krónikus betegségeket a mindenevő étrenddel, komoly bizonyítékokat mutat be és szakembereket is megszólaltat. A környezetvédelem és a húsevő étrend kapcsolatáról szól a Cowspiracy – A fenntarthatóság titka. A harmadik az Uralom című film, ami etikai szempontból járja körül ezt a kérdést, és bemutatja, hogy a legmodernebb állattartó, illetve tenyésztő telepeken, vágóhidakon és társadalmi szinten hogyan használjuk ki az állatokat a gyapjúipartól kezdve a laboratóriumokon át a húsukért tartott állatokig. Ez a három kedvenc dokumentumfilmem, amiket mindig ajánlok. Ami a könyveket illeti, nekem Armin Risi és Ronald Zürrer Vegetáriánus élet című munkája segített nagyon sokat és adta meg a kezdő lökést.
Vegán aktivistaként mit gondoltok azokról az emberekről, akik mindenevő életmódot folytatnak?
Igyekszünk nem elfelejteni, hogy mi is voltunk húsevők, ráadásul az életünk nagy részében. Empátiával próbálunk közeledni. Próbálunk azok az aktivisták lenni, akikkel mi is szerettünk volna találkozni. Nem acsarkodunk, nem kiabáljuk le az embert és nem várjuk el, hogy mások azonnal alapjaiban megváltoztassák a logikai és etikai rendszerüket, illetve életmódjukat. Megértjük, hogy ez egy hosszú folyamat. Mi azon szerencsések között lehetünk, akik erre viszonylag korán ráébredtek Magyarországon. Ha előadást vagy workshopot tartok, mindig ki szoktam emelni, hogy fontos a türelem, az empátia és a megértés, hiszen nem szabad elfelejtenünk, hogy mi sem vegánnak születtünk és nekünk sem mindig voltak ezek a dolgok egyértelműek.
Fotó: Korpádi Péter
