„Nem fekszel le senkivel az esküvőig? Te defektes vagy?”– ezt a mondatot az elmúlt hónapokban többször hallottam, mint szerettem volna. Az mondjuk jobban fáj, hogy meg sem akarják hallani az emberek a miértet.
Vallásos családban nőttem fel, aztán egy dobozba zártam mindazt, amit tanultam, és éltem a főiskolások bulizó, szabályok nélküli életét. A férfiak jöttek-mentek, én pedig nem voltam elég magabiztos, ráadásul mindennél jobban vágytam a szerelemre. A húszas éveimben többször feküdtem le valakivel pusztán azért, hogy megtartsam, és nem azért, mert annyira vágytam volna én is az együttlétre. Igazából figyelmen kívül hagytam a szívem és az agyam jelzéseit, pedig pontosan tudtam, hogy egyik hancúrból sem lesz sírig tartó szerelem. Sokkal több ilyen „kapcsolat” vett el belőlem valamit, mint amennyi adott. Ha visszatekintek az akkori önmagamra, sem a testemet, sem a lelkemet nem tiszteltem eléggé. Nem vagyok az egyéjszakás kalandok ellen – bár ma már nem választanám –, de képtelen voltam helyén kezelni. Valahol mindig reménykedtem, hogy „ez nem csak szex lesz”. Nem vártam magamtól, hogy szűz maradjak a házasságig, akkoriban nem is nagyon foglalkoztam a vallásommal és az értékrenddel, amit gyerekkoromból hoztam, de sikerült átcsapnom a másik végletbe, amikor már a saját testi épségemet veszélyeztetettem a szex kedvéért. Előfordult, hogy akit felszedtem, egy vadidegen férfi, megvert éjszaka, és kisebb csoda, hogy magától távozott a lakásomból, miközben én a felszakadt homlokomat nyomtam a csap alá.
Mire elértem a harmincat, teljesen kiégtem, egyszerűen azt éreztem, hogy nem vagyok tiszta, elhasznált vagyok, és sehová sem vezet az út, amin járok.
Aztán egy alkalommal újra besétáltam egy templomba, és ez meghozta a változást. Majd újra és újra elővettem mindazt, amiben gyerekként hittem, ami meghatározta az értékrendemet, és amelynek ott voltak valahol mélyen az alapjai. Eszembe jutottak a nagymamám szavai, „egy nő semmi mást nem vihet a házasságába, csak a tisztaságát”. Persze erről már lecsúsztam, de valahogy újraterveztem az életemet. Megkérdeztem magamtól, hogy hozott-e stabil párkapcsolatot, állandó boldogságot az, ahogyan korábban éltem. A válasz nem volt. Akkor mit veszítek, ha kitartok a hitemben, és mostantól nem bonyolódom olyan kapcsolatba, amelynek az alapja a szex. Az én válaszom, hogy semmit.
Emlékszem, egy pipacsos dűlőn sétáltunk – igen, pont úgy, mint valami giccses Hallmark-filmben – az anyukámmal, amikor azt mondtam neki, hogy én már nem akarok lefeküdni senkivel az esküvőig. Kikerekedett szemmel nézett rám, és feltette azt a kérdést, amit körülbelül mindenki ennek hallatán: „Oké, de nem félsz, hogy csak az esküvő után derül ki, hogy nem működik köztetek a dolog, és késő lesz?” Tudom, hogy ez valamiféle agymosott optimizmusnak hangzik majd, de nem. A hitem sokkal erősebb, ráadásul millió ellenpélda van arra, hogy a nagyszerű szex ellenére szétmennek párok. A szívem mélyén abban hiszek, hogy egy kapcsolatot sokkal többnek kell összetartania a szexnél. A környezetemben pedig sok olyan párt látok, akik teljes összhangban élnek, pedig vártak az igenig.
Nem félek attól, hogy lemaradok valamiről, ha várok. Azt sem gondolom, hogy pusztán a korábbi rossz emlékek vagy a szélsőséges próbálkozás miatt döntöttem így. Nagyon sokszor végiggondoltam magamban, és a felsorolt szexkatasztrófák ellenére vannak nagyon is jó emlékeim. Egyszerűen a hitem szerint ez nem vezet sehová, pláne nem egy stabil, értékes kapcsolat vagy az üdvösség felé. Attól viszont félek, hogy nem lesz olyan férfi, aki ezt a döntést megértené, elfogadná. És félek az emberek megbélyegzésétől is. Nem akarom, hogy a döntésem miatt jelzőket aggassanak rám, pusztán azért, mert én így éltem a szabad akaratommal, mert ebben hiszek. Valahogy azt érzem, hogy a nagy tolerancia erre már nem terjed ki. Mert ezt hallva olyan könnyű azt mondani, hogy „frigid”, „beteg”, vagy „apáca”, hogy csak néhány jelzőt említsek azokból, amiket kapok egy-egy ismerkedés alkalmával. Félek attól is, hogy nem lesz elég erőm kitartani, vagy egyszer egy olyan nagyobb kísértés jön, amihez a hitem kevés lesz. Bár eddig ezeket az akadályokat úgy hiszem, jól vettem…
Fotó: Getty Images
