A kék melleken túl: ilyen, amikor anya és lánya őszintén beszélget a szexről

2020. november 30. |

A szexről még manapság is csak pironkodva merünk beszélni, a nők szexualitása pedig önmagában is tabusítva van. Standovár Júlia New Yorkban élő fotográfus és édesanyja, a neves szexuálpszichológus, Bede Zsuzsanna azonban léptek egy merészet: őszinte párbeszédbe kezdtek a szexről, saját szexualitásukról és napjaink szexuális problémáiról, az így kialakult anya-lánya, illetve szexuálpszichológus és fotográfus beszélgetést pedig végül könyv formájába öntötték. A kék melleken túl című könyv megjelenése kapcsán Standovár Júliával Skype-on beszélgettünk.

A kék melleken túl című projekt nem csak egy egyszerű könyv, sokkal inkább egy hibrid: műfaji átmenet a fotóalbum, a pszichológiai szakkönyv és az önéletrajzi kötet között. Anya és lánya négy éve dolgozott már ezen a különleges projekten, ami december 8-tól végre elérhető lesz a könyvesboltok polcain.

a-kek-melleken-tul-borito

Nem mindennap ír könyvet a szexről egy anya-lánya páros. Hogyan jött nálatok az ötlet?

Édesanyám szexuálpszichológus, de ezt gyerekként az ember nem igazán fogja fel. Természetessé vált, hogy ő ezzel foglalkozik, ahogy az is például, hogy a vasárnapi ebédnél olyan témák is feljönnek, mint a merevedési zavar. Sokáig nem is igazán esett le, hogy az anyukám pszichológus, hiszen nekem ő egyszerűen az anyukám volt. Egy olyan zseniálisan profi szakember, aki sosem keverte a pszichológussal az anyaszerepet. Sosem próbált minket páciensként kezelni, vagy úgy reagálni a személyes életünkre, mintha pszichológus lenne. A szakmája nagyon organikusan az életünk része volt, de tulajdonképpen sokat nem tudtam róla. Később, művészként ébredtem igazán rá, hogy mennyire felnézek rá, hogy voltaképpen ő a példaképem, és úgy éreztem, hogy szeretnék vele valami közös projektet csinálni. Emellett persze nagyon izgattak a kapcsolati kérdések is, nyilván a saját szempontomból. Ő pedig itt volt 35 év tapasztalattal, és azt gondoltam, hogy itt a lehetőség, hogy szakmai dolgokat kérdezzek tőle, hogy megtudjam, milyen is ő mint pszichológus. Az volt tehát a motiváció, hogy egyrészt többet megtudjak anyukámról, hogy közben tanulhassak is, és hogy állítsak egy projektet az ő tiszteletére. De természetesen ez nem egy öncélú dolog, nyilván az olvasóknak is szeretnénk segíteni, azt szeretnénk, hogy ez a könyv hasznos legyen a számukra.

És talán azért is nagyon fontos ez a könyv, mert a nők szexualitása még mindig erősen tabusítva van, ti pedig két nő vagytok, ráadásul anya-lánya, akik most nyíltan tudnak beszélni a saját szexualitásukról. 

Igen, a tabu lebontása is egy fontos része volt a könyv megszületésének, és a könyv címe is erre utal. A borítón egy kék szalaggal takarjuk ki, gyakorlatilag öncenzúrázzuk magunkat. Azért lett A kék melleken túl a cím, mert a kék szalag a tabura utal, és a címnek pedig az a mögöttes jelentése, hogy lépjünk túl a tabukon, hogy nyíltan, őszintén kezdjünk beszélgetni a szexualitásról. Ez a kék ragasztószalag egyébként visszatérő motívuma a könyvnek.

Számodra gyerekként természetes volt, hogy édesanyád szexuálpszichológus. Emiatt könnyebben is tudtál vele tiniként beszélni a szexről? 

Szerintem alapvetően igen. Soha semmi nem volt tabu nálunk otthon, nem volt olyan, amiről nem szabadott beszélni, a szüleim mindig meghallgattak. Amikor például elvesztettem a szüzességemet, másnap odamentem anyuhoz, és elmeséltem neki. De persze nyilván az ember nem mond el mindent az anyjának, és voltak is olyan időszakok, amikor jobban apás voltam. De alapvetően eléggé tabu nélküli gyerekkorom volt.

Ez mennyire volt furcsa annak idején a környezetedben, a kortársaid között? Nem általános, hogy egy lány az anyjával beszélje meg a szüzességének elvesztését.

Furcsa volt a számukra, hiszen volt olyan ismerősöm is, akiknél még a menstruációról sem beszéltek otthon. Olyan dolgokról pedig, mint a maszturbáció és hasonlók, főleg nem szoktak családon belül beszélgetni. Talán egy kicsit irigykedtek is, de sokan nagyon pozitívnak élték meg, hogy milyen jó nekem, hogy én tudok az anyukámhoz fordulni, ha valami baj van. Szerintem baromi szerencsés vagyok emiatt, mert úgy gondolom, hogy felnőve a saját szexualitásommal is jobban tisztába kerültem, és mint nő sokkal komfortosabban érzem magam a bőrömben a testiségemmel együtt. De most is úgy látom, hogy a szex a családokon belül még mindig tabu, és ezzel a könyvvel ezen is szeretnénk kicsit változtatni.

December 8-án bárki csatlakozhat egy kötetlen online beszélgetésre a könyv szerzőivel, Bede Zsuzsannával és Standovár Júliával. Szó lesz a könyv elkészítésének folyamatáról, a fejezetek tartalmáról, és a végén kinyitják a beszélgetést a részvevők felé is. Részletek és regisztráció itt!

Milyen témákról beszéltek a könyvben?

Tizenhat fejezet van benne, a szexuális felvilágosítás témakörével kezdjük. Ez egy kicsit bemelegítés is, többek között arról van szó benne, hogy hogyan zajlik a felvilágosítás az Egyesült Államokban, és hogyan otthon. Utána áttérünk az olyan témákra, mint az óvszerhasználat, de beszélünk a csókról is, vagy például szóba jönnek az LMBTQ-témakörök. Itt egyébként meg is interjúvoltunk embereket, mert úgy éreztük, hogy nem elegendő, amit mi magunk tudunk, mindenféleképpen szerettünk volna érintettel is beszélni. De szóba kerül a BDSM témája is, amiről szintén sokan nem tudják, hogy micsoda, inkább csak egy távoli, egzotikus dolognak tűnik. Szó van még az orgazmusról, a merevedésről és mindenféle dologról. A végén pedig beszélgetünk a nemi szerepekről, például arról, hogy az emberek még mindig azt gondolják, hogy a férfi az, aki mindig szexelni akar, és sosem elég neki, miközben a nőket frigidnek titulálják. Vagy, ha egy nő mégis többet akar, akkor rögtön nimfomán lesz, vagy nem normális.

Minden lap aljára önismereti kérdéseket is tettünk. Egy-egy olyan kérdést, ami kicsit elgondolkoztatja az olvasót, amire tudnak maguknak válaszolni.

Ezt olvastad már?

Szóba kerülnek a személyes történeteitek is?

Úgy épült fel a könyv, hogy mindig kiválasztottuk a témákat, és elkezdtünk minden kedd reggel anyuval Skype-on beszélni, aztán ezeket a témákat személyes történetekkel is megtűzdeltük. Az anyukám része szakmai és kicsit személyes, az én részem pedig abszolút személyes. Hiszen én nem vagyok szexuálpszichológus, így én csak arról tudtam mesélni, hogy én magam miket éltem át.

Mondtad, hogy gyerekként is könnyebben fordultál anyukádhoz, de most, a könyv írása közben nem volt kínos vagy kellemetlen ennyire kitárulkozni előtte, és megbeszélni vele a szexszel kapcsolatos saját élményeidet?

De, abszolút voltak kínos pillanatok. Volt, hogy azt éreztem, hogy hiába mint pszichológussal beszélek most vele, de mégiscsak az anyukám, és nem tudom, hol a határ, mi az, amit egy anyának már kegyetlenség lenne elmondani, mert csak fájdítanám a szívét. De volt olyan is, hogy féltem, hogy mit fog rólam gondolni. Volt is egy ilyen eset, amikor a szexfüggőségről beszélgettünk. Ezt a témakört én hoztam fel személyes motivációból, de miután megtárgyaltuk a témát, eszembe jutott, hogy nem mondtam el mindent. Írtam hozzá még egy bekezdést, amit elküldtem anyának. Ez egy olyan történet volt, amire nem vagyok büszke, de megtörtént, és ez is én vagyok. Elküldtem neki a sztorit, és legközelebb, amikor beszéltünk, rákérdeztem, hogy elolvasta-e. Erre azt felelte, hogy majd ha hazamegyek két hét múlva, akkor személyesen beszélünk róla. Ettől teljesen kiborultam, azt hittem, hogy majd biztos le fog szidni, vagy elküld terápiára. Hazamentem, két hétig kerülgettük a forró kását, aztán az utolsó este feljött a szobámba, és annyit mondott, hogy mennyire sajnálja, hogy nem tudta, hogy ilyen dolgokon mentem át, hogy nem tudott ott lenni nekem. Nagyon jó érzés volt ezt hallani, és úgy érzem, hogy ez az egész könyv végül még közelebb hozott bennünket.

Ahogy meséled, egy igazi érzelmi hullámvasút lehetett megírni ezt a könyvet. Olyan dolgokat is fel kellett hozzá elevenítened, amikre egyébként nem biztos, hogy szívesen emlékszel vissza. 

Igen, több ilyen is volt. És ha őszinték akarunk lenni, akkor azt is el kell mondani, hogy van egy-két nagyon mély élmény és seb, amit bele sem tettünk a könyvbe. Meg kellett fontolnunk, hogy mennyire akarjuk kitálalni a magánéletünket, és bár én így is rendesen kitárulkoztam, nagyon sok nagyon fontos személyes trauma, történés nem került bele. Van egy határ, amit az ember nem akar átlépni.

Nemcsak anya-lánya vagytok, hanem ebből fakadóan két különböző generáció is. Hogy tapasztaltad, mennyire beszéltek, viszonyultok másképp a szexhez?

Voltak dolgok, amikben nem értettünk egyet. Az óvszer témakör például úgy kezdődött, hogy itt volt anyukám New Yorkban, és elmentünk egy gyógyszertárba, ahol megálltam az óvszerszekció mellett, mert gondoltam, veszek egy dobozzal. Anya erre nagy szemekkel rám nézett, hogy csak nem venni akarok? Ekkor odébb sétáltam, és kicsit furcsán éreztem magam. Aztán este borozás közben felhoztam a témát, és megkérdeztem, hogy szerinte baj lenne, ha vennék óvszert? Így kezdődött el a témáról a beszélgetésünk, és kiderült, hogy ő úgy gondolta, hogy az óvszert a férfiaknak kell venni. De nem azért, mert ez a férfi dolga lenne, hanem mert szerinte, ha egy férfi szeretne szexelni, akkor legyen is rá felkészülve. Hogy a szex ne csak egy egyéjszakás, meggondolatlan dolog legyen, hanem igenis készüljenek rá. Erre mondtam neki, hogy bár ez elméletben jól hangzik, de gyakorlatban az emberek nem így működnek. Nekem is volt olyan szituáció, amikor nem tudtam előre, hogy hova visz az este, hogy fogok-e szexelni. Korábban nálam is mindig volt óvszer, hiszen ez az én biztonságomat is szolgálta. Véletlenül sem szerettem volna elkapni valamilyen nemi betegséget. Miután beszélgettünk róla, megértette, hogy honnan jövök, és elfogadta az érveimet. Érdekes egyébként, az öcsémnek a szüleim mindig vettek óvszert, nem gondolták, hogy ez egy rossz dolog lenne, miközben nekem sosem.

A New York–Budapest tengely is megjelenik a könyvben – hogy érzékeled, mennyire viszonyulnak másképp a szexualitáshoz a korodbeliek az Egyesült Államokban, mint Magyarországon. Könnyebben beszélnek róla Amerikában?

Igen, talán könnyebben lehet itt erről a témáról beszélni. Pláne, mióta az online randizás berobbant, ami nagyon megváltoztatta szexkultúrát, felerősítette például az egyéjszakás kalandokat. A közeli amerikai barátaim állandóan beszélnek a szexről, de arról is nyíltan mesélnek, ha pszichológushoz járnak, vagy ha éppen vibrátort vettek. Amennyire tehát én tapasztalom, az amerikaiak nyíltabbak, de nyilván én is itt, New Yorkban, a saját kis buborékomban élek.

A könyvben a történeteid mellett a fotóid is visszaköszönnek. Mit lehet ezekről a képekről tudni?

Minden fejezethez készítettem valamilyen vizuális anyagot, nagyrészt fotókat. Vannak benne portrék más emberekről, magamról, de vannak tárgyfotók is. Fontos, hogy ezeket nem illusztrációnak szántam, ezek a fotók is autonóm anyagok. A könyvben úgy kommunikál egymással a szöveg és a kép, mint ahogy egymással kommunikál a pszichológus és a fotográfus, és mint anya és lánya.

Mit szeretnétek elérni ezzel a könyvvel?

Azt szeretnénk, hogy az emberek gondolkozzanak önmagukról. Ez egy hibrid könyv, rengeteg fotó van benne, hatunk a vizualitással, a szakmai szöveggel, a személyes történetekkel, egy meghitt légkört teremtünk az olvasónak, a lap alján megjelenő kérdésekkel pedig oda is dobjuk neki a labdát. Hogy mindenki elmondhassa, hogy ő maga mit gondol. Nem szeretnénk megmondani az olvasónak, hogy mi a helyes, helyette inkább egy perspektívát szeretnénk adni neki a mi szemszögünkből, majd visszakérdezni. A cél, hogy elgondolkozzanak olyan témákról, amiken nem biztos hogy maguktól gondolkoznának, vagy lehet, hogy fel se mernék őket hozni. Abban is reménykedem, hogy ez a könyv közösséget tud teremteni, és például baráti társaságokban is megjelenik majd, ahol egymás között át tudják beszélni.

Olvass tovább!

Fotó: Standovár Júlia

Videó: Papp Ákos

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra