Egy év alatt sem tudtuk megszokni
A jelenlegi helyzet mindenkinek nehéz. Különösen azoknak, akik elvesztettek valakit, de azok számára sem könnyű, akiket nem közvetlenül érintett tragédia, hanem áttételesen érezték a pandémia negatív hatásait. Akik olyan szerencsések, hogy egészségben tudhatják szeretteiket, azok is könnyen megijedhetnek. „Sok múlik azon, hogy kit milyen élethelyzetben ért a járvány: függ az alapszemélyiségünktől, a feldolgozatlan élethelyzeteinktől, a minket korábban ért – esetleg még fel nem dolgozott – traumatikus eseményektől, mint például egy hirtelen haláleset, és a szorongásra való hajlamunktól is” – mondja Bakó Eszter tanácsadó szakpszichológus. Sokan vesztették el a munkájukat, vagy a járványon kívüli okokból hunyt el valakijük, frissen szakítottak, esetleg elváltak.
A magány, az izoláció, a társas kapcsolatok hiánya növeli a szorongást, főleg, ha nem csak magunkért aggódunk: „Egy szeretett személy féltése teljesen természetes és az általános biztonságérzetünkkel függ össze. A rettegés viszont egy bénító tudatállapot: ilyenkor lefagyunk, vagy éppen ellenkezőleg, folyamatosan pörögnek a gondolataink, hogy mi van, ha történik valami. Ebben a helyzetben fontos a magunkba és a féltve óvott személybe vetett bizalom gyakorlása – mondja a pszichológus, majd hozzáteszi, hogy gyakran találkozott azzal a jelenséggel, hogy a gyerekek, unokák rettegtek családtagjaikért, túlságosan beleszólva a féltett személy életvezetésébe, ezáltal kontrollálva őt. – Természetesen megvan annak a tere az életben és az emberi kapcsolatokban, hogy figyelmeztessük egymást a veszélyekre, ugyanakkor határa is van annak, hogy mennyire szólhatuk bele valakinek az életébe. Fontos, hogy ezeket a határokat tiszteletben tartsuk a saját magunk nyugalma és a kapcsolatunk érdekében is” – teszi hozzá.
Bakó Eszter elmondja, hogy a halálszorongással mindenki találkozik, ki enyhébb, ki intenzívebb módon. Az utóbbi csoportba tartozók a jelenlegi helyzet bizonytalanságát is intenzívebben élik meg. A szorongás magja a kontrollvesztettség: nem tudjuk, hogy mikor mi fog lecsapni ránk és nincsenek kapaszkodóink. Elképzeljük a legnegatívabb kimeneteleket és azokat realitásnak fogadjuk el, ami a szakértő szerint becsapós lehet: „Az életben bármi lehetséges és a statisztikák sokszor mást mutatnak, mint a katasztrofizáló gondolkodásmódunk, amikor a realitásnak csak egy nagyon kicsi részét vesszük figyelembe – mondja a pszichológus, majd hozzáteszi: – Kezdjünk el inkább olyan dolgokkal foglalkozni, amik a hatáskörünkbe tartoznak és értéket, valódi örömöt adnak az életünkhöz. Ez az egyik legjobb ellenszere a haláltól való rettegésnek.”
A vakcinák is megérkeztek, mégis sokan félnek elfogadni őket az esetleges szövődmények miatt, míg mások – bizonyos okokból, például betegségek miatt – még hetekig, hónapokig várnak a védőoltásra. Így, bár az oltás a szakértők szerint fel tudná venni a harcot a járvánnyal, mégis sokan maradnak félelemben. „Szeretnénk a lehető legbiztonságosabb verzióját választani a rendelkezésünkre álló lehetőségeknek, a hiedelmeinket viszont nem szabad megkérdőjelezhetetlen igazságként felfogni” – mondja Bakó Eszter.
Bár a szakértők szerint az oltások jó túlélési esélyeket biztosítanak, a velük kapcsolatos hírek gyakran kognitív torzítással járnak: „Fontos hírt adnia a médiának arról, ha egy vakcinának van mellékhatása. De mikor ezeket halljuk, vagy olvassuk, fontos emlékeztetni magunkat arra is, hogy még pandémia idején sem a kór, vagy a vakcina potenciális mellékhatása jelenti az egyetlen veszélyforrást – mondja Bakó Eszter. – Azt, hogy sokan meghalnak valamiben, nem feltétlenül reális információ, hiszen a sok relatív. Nem mindegy, hogy az oltottak harmada veszti életét, vagy minden tízezredik emberrel fordul elő, ezért érdemes utána olvasni annak, hogy mit jelentenek a statisztikák.”
Az önpusztító gondolatok csak rontják a helyzetet
A Covid-gyász nem egy tipikus gyász: „Mi, akik itt maradtunk gyakran vonunk le egészen meredek következtetéseket: ha máshogy viselkedünk, akkor a szerettünk még most is élne, gyilkosok vagyunk. A mi életünkben még nem volt példa a járványhoz hasonlóra és még komplikáltabbá teszi a fájdalmat, ha azt gondoljuk, hogy a másik megbetegedésében nekünk is szerepünk volt. Az is brutálisan nehéz, ha más miatt vesztjük el egy szerettünket, de olyan szempontból mégis egyszerűbb, hogy tudjuk, biztosan nem volt közünk a másik halálához.”
Egy olyan helyzet gyűr minket maga alá, ami valószínűleg még sokáig nyomot hagy a lelkünkben. „A járványt sokszor hasonlították háborús helyzethez, mert rengeteg traumatizáló dolog vesz közben körbe minket. Fontos azonban különválasztani az orvosok, ápolók és a többi ember traumatizációját. A poszttraumás stressz szindróma erőssége változó. Ez is függ attól, hogy kinek milyen a személyisége és kit milyen állapotban ért a krízis” – mondja Bakó Eszter. Ilyenkor úgy érezhetjük, hogy szétesett a világ, amit eddig szépnek hittünk. Ebben a helyzetben nem mindegy, hogy merünk-e segítséget kérni vagy azt gondoljuk, hogy teljesen egyedül kell vele megküzdenünk és személyes kudarcnak fogjuk fel, amit a bűntudat, a felelősségérzet csak tovább tetéz, mi pedig nehezen találunk kiutat a szorongató helyzetből.
Ezt olvastad már?
Az életünk része, de mégis félünk tőle
„Az sincs ránk jó hatással, hogy állandóan a járvány okozta halálesetekről beszélünk, pedig valójában sok dolog miatt meg lehet halni – mondja Bakó Eszter. – Az élet törékeny, a jelen helyzet pedig rávilágít arra, hogy bármikor történhet velünk valami. Mindentudó nyugati emberként úgy érezzük, hogy az egész világot kontrolláljuk, beleérve az életet és a halált is, de bármennyire is szeretnénk, nem tudunk mindent irányítani.” A különböző életeseményeken, személyiségtényezőkön múlik, de akár a család és a társadalom kultúrája is befolyásolja, hogy mit gondolunk az elmúlásról.
„A halálszorongás az ember sajátossága, hiszen a halál egy ismeretlen dolog. A spirituális, hívő emberek talán könnyebben néznek szembe vele. Egy aktív életet élő fiatalnak különösen sokkoló szembenézni az elmúlás időelőtti lehetőségével, vagy akár egy súlyos lefolyású betegség elhúzódó következményeivel.” – mondja a pszichológus, majd hozzáteszi, ha valaki úgy érzi, nagyon maga alá gyűrte a járvány érzelmileg és fizikailag, akkor érdemes felkeresnie egy pszichoterápiás poszt-Covid ambulanciát. A soha nem tapasztalt, elhúzódó testi tünetek a javulás bizonytalanságából fakadóan emelik a szorongás szintjét, ami akár testi tünetekben is megnyilvánulhat, felerősítve a betegség szövődményeinek gúzsbakötő érzetét.
„A halálszorongás hátterében sokszor az élet meg nem élt pillanatainak elvesztésétől való rettegés áll. Félünk tőle, mert azt érezzük, hogy még sok feladatunk van és nem vittük véghez a terveinket – mondja Bakó Eszter, aki szerint ennek lehet jó oldala is: – Megkereshetjük a személyes válaszainkat arra, hogy mi az élet értelme, mit gondolunk az elmúlásról akár vallási, spirituális alapon.” Emellett az is fontos, hogy mindenki megtalálja, hogyan tud nyomot hagyni maga után: „Nemcsak biológiai úton hagyhatunk a Földön örökséget. Fontos megtalálni azt, amit értéknek gondolunk magunkról és amit át tudunk adni az utókornak.”
Megküzdési stratégiák
Ahhoz, hogy a pandémiából fakadó szorongást ne örökítsük tovább, nem szabad szőnyeg alá söpörnünk a problémát. Inkább keressük meg azokat a pozitív dolgokat, amik nem történtek volna meg, ha nincs a járvány. „Gondoljuk át, hogy mikre világított rá ez az időszak és mi az, ami nélkül tényleg nincs értelme az életnek. Egy évvel ezelőtt mindenki sokkban volt, mert nem tudtuk elképzelni, mivel jár ez a helyzet. Most már tudjuk, van forgatókönyvünk a biológiai és a lelki túlélésre is” – mondja Bakó Eszter.
A megküzdés folyamata teljesen egyéni, de rezilienciára, vagyis pszichés ellenállóképességre mindannyiunknak nagy szüksége van: „Azok az emberek, akik ragaszkodnak a szokásaikhoz, nehezebben találnak alternatív kikapcsolódást. Ezért láthatjuk azt, hogy sokan úgy is nagyon rosszul viselik a helyzetet, hogy senkit nem vesztettek el miatta.” A lelki stabilizációhoz pszichés erőforrásokra van szükségünk, de az energiatartályaink mostanra kimerülőben vannak. A pszichológus szerint most van igazán relevanciája a megküzdést segítő életmódtanácsoknak, könyveknek. Yalom Szemben a Nappal című könyve például pont a halálszorongás témáját dolgozza fel.
„Keressünk új lehetőségeket, hobbit és merjünk bízni az értékítéletünkben: az az ember, aki elgondolkozik azon, hogy mit szabad és mit nem, felelősségteljesebb azoknál, mint akik ezt nem teszik meg – mondja a szakértő, aki szerint nem engedhetjük meg magunknak, hogy a jelen helyzet annál is jobban meghatározza az életünket, mint amennyire szükséges: – Merjünk valamennyire élni a visszakapott szabadságunkkal. Mozgásszegény életmóddal, a kapcsolatok és érintések hiánya nélkül elsorvadunk. Próbáljuk rábeszélni magunkat a személyes nyitásra.”
Magasfokú tudatosságra van most szükségünk, ezért ilyenkor a legfontosabb a kreativitás: „Vizsgáljuk meg az életünket, lehetőségeinket. Fontos tudni, hogy mi az, amitől jobban érezzük magunkat, mik azok a tevékenységek, amikkel fel tudunk oldódni és magunkra tudunk találni. Nem a tagadás, az elfojtás a megoldás, hanem az, hogy tudatosan foglalkozunk mással is” – mondja Bakó Eszter. Akkor érthetjük meg önmagunkat, ha végiggondoljuk, hogy mi vált ki belőlünk szorongást, mi történt velünk az elmúlt időszakban, hogyan érkeztünk meg a pandémiába és milyen nehézségekkel találkoztunk korábban.
A pszichológus szerint, ha másokért aggódunk, akkor érdemes átgondolnunk, hogy mire alapozzuk azt a következtetésünket, hogy nagy esélyünk van elveszteni az illetőt: „A médiából felénk áramló információknak csak egy nagyon kicsi részére fókuszálunk. Nem érdemes kizárólag ez alapján érzékelni a realitást, hiszen így gondolkodhatnánk azon is, hogy mikor kapunk stroke-ot, szívinfarktust, mikor lesz autóbalesetünk, vagy lappang-e bennünk valami.” A szakértő szerint mernünk kell vitatkozni a saját szorongásunkkal és azokkal a racionálisnak vélt gondolatokkal, amikre hiedelmeket építünk. Fontos tudatosnak lennünk, ha magunkon vagy valaki máson tapasztaljuk a túlzott aggódás tüneteit. Ahogy Bakó Eszter mondja, nem menthetünk meg mindenkit, mert másoknak is vannak személyes döntései, de támogathatjuk egymást a traumákkal való megküzdésben.
Fotó: Unsplash
