A Nemzetközi Olimpiai Bizottság adatai szerint a közel 11 ezer sportolónak, akik idén részt vesznek a tokiói olimpián, csaknem 49 százaléka nő. Ez már önmagában is történelmi csúcs, sosem volt még ilyen magas a női sportolók aránya egy olimpián sem. A négy évvel ezelőtti, riói játékokon 45,6 százalék, míg a 2012-es londoni olimpián csupán 44,2 százalék volt a női olimpikonok aránya. A női sportolók számának növekedése mögött többféle okok is húzódhatnak: vannak országok, ahol az elmúlt években több pénz jutott a női szakágak finanszírozása és népszerűsítésére, máshol politikai változások állhatnak a háttérben. A fejlődés tagadhatatlan, ám még így is vannak nemzetek, akiknél az egyenlőség továbbra is csak álom, ahol a férfi sportolók sokkal nagyobb pénzügyi és médiatámogatást élveznek, és sokkal több lehetőséget kapnak a nőknél.
De ha egy kicsit a színfalak mögé nézünk, azt is láthatjuk, a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak is van még hova fejlődnie. A számok ugyanis azt mutatják, hogy a NOB igazgatóságának mindössze 33 százaléka, míg a bizottságnak 37,5 százaléka nő. Ráadásul néhány hónappal ezelőtt a NOB-nak még egy szexista botránnyal is szembe kellett néznie. Mori Josíró, a tokiói nyári olimpia szervezőbizottságának elnöke februárban az egyik online ülésen egy olyan, viccesnek szánt megjegyzést tett, miszerint a nők túl sokat beszélnek, ami „idegesítő”, ezért ha tovább növelnék a női tagok számát a bizottságban, akkor szerinte korlátozni kellene a felszólalási idejüket, különben sosem lenne vége az üléseknek. A nyilvánosságot felháborította az elnök kijelentése, aki néhány nappal később be is adta a lemondását. Márciusban aztán az olimpiai nyitóünnepség kreatív igazgatója mondott le posztjáról, miután kiderült, hogy sértő megjegyzéseket tett Naomi Watanabe plus size divattervező kinézetére.
Gyerek nélkül!
Maguk az olimpikonok sem voltak teljesen megelégedve a NOB nőket érintő döntéseivel. Óriási problémát okozott például a szoptatós anyáknak, hogy a Covid korlátozásokra hivatkozva megtiltották a sportolóknak, hogy magukkal hozzák a gyerekeiket a játékokra. A bizottság ráadásul az utolsó pillanatban, június végén hozta meg ezt a döntést, ami miatt többek között Ona Carbonell spanyol úszónak is új szállást kellett keresnie.
Mindezek ellenére elvitathatatlan, hogy a nemek közötti szakadék, ha nem is egyenletesen, de folyamatosan szűkült az utóbbi évtizedekben. „Ha a női szagágakat is ugyanúgy támogatjuk, ha a női sportolók is ugyanannyi lehetőséget kapnak, mint a férfiak, akkor az arányok végül kiegyenlítődnek, és a nők is ugyanolyan magas teljesítményt fognak nyújtani. De nyilvánvalóan sok nemzetnek ez nagy kihívást jelent” – mondta korábban Nicole M. LaVoi, a Minnesota Egyetemen sportpszichológia professzora.
Messziről indultunk
Pierre de Coubertin, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság alapítója egészen egyszerűen megtiltotta a nők szereplését az első modernkori játékokon1896-ban. 1900-ban már kicsit enyhültek a szabályok, és 22 női sportolónak lehetősége lett megmérettetni magát öt női sportágban – miközben a 975 férfi résztvevő előtt nem volt kikötés, az atlétikától az evezésig bármilyen számban indulhattak. A következő években a fejlődés csak lassan indult be, 1952-ig például alig nőtt 10 százalékot a női sportolók aránya. Egészen 2012-ig kellett várni arra, hogy minden küldöttségnek legalább egy női sportólója legyen, és még ezt a lépést is komoly erőfeszítések árán lehetett elérni. Szaud-Arábia például csak hosszas huzavona után egyezett bele, hogy női sportolójuk is részt vehessen a londoni játékokon. De a korábban szintén csak férfiakat szerepeltető Bruneinek és és Katarnak is ebben az évben voltak először nők a küldöttségükben. A NOB végül 2014-ben tűzte ki célul a nemek közötti egyenlőség elérését, és ekkor kezdett el stratégiai lépéseket tenni a megvalósítás érdekében. „Ösztönözni, támogatni és népszerűsíteni kell a nők sportban való részvételét minden szinten és sportágban, a férfiak és a nők közötti egyenlőség elvének megvalósulása érdekében” – olvasható az Olimpiai Chartában.
Ma már ott tartunk, hogy vannak országok, például az Egyesült Államok, Ausztrália, Nagy-Britannia, Kanada és Kína, amik több női olimpikont küldtek ki az idei játékokra, mint férfit. Az Egyesült Államokban egyébként egy 1972-ben hozott törvény lendített nagyot a női sportolók lehetőségein, ami előírta, hogy a középiskolai és főiskolai sportokban egyenlő esélyeket kell biztosítani a két nem számára.
Idén történt meg először az is, hogy a NOB kifejezetten arra ösztönözte a résztvevő országokat, hogy a nyitóünnepségre egy férfi és egy női zászlóvivőt is jelöljenek ki. Ennek az ajánlásnak köszönhető, hogy Kínának és Mongóliának idén volt először női zászlóvivője. Több új sportág is debütált az idei olimpián: a baseball, a softball, a karate, a gördeszkázás vagy éppen a szörfözés Tokióban lett először versenyszám. Mindegyikben rendeznek férfi és női versenyeket is, ami rengeteg fiatal új tehetségnek jelenthet hatalmas lehetőséget.
És annak ellenére, hogy a női sportok és sportolók elismerése és megbecsülése terén még mindig van hova fejlődni, több női olimpikonnak is sikerült valódi világsztárrá válnia az elmúlt években. Gondoljunk csak a négyszeres olimpiai bajnok amerikai tornászra, Simone Bilesra, az ötszörös olimpiai bajnok úszóra, Katie Ledeckyre, vagy éppen a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinkára. Olyan eredményeket tudtak elérni, amit sok férfi sportoló is megirigyelne tőlük.
Forrás The New York Time Fotó: Getty Images
