A Covid–19 még nagyobb nyomást helyezett a szoptatás miatt az anyákra

2021. szeptember 26.
Nem új dolog a szoptatás miatti nyomás a nőkön. Az anyatejnél nincs jobb mozgalom, régóta hangoztatja a szoptatás egészségügyi előnyeit, ám ezzel szorongást is kelt az újdonsült anyákban, akik fizikailag, mentálisan és érzelmileg is küzdenek a szoptatás gyakran fájdalmas feladatával. A járvány ehhez új lökést adott, mivel vakcina híján az anyatejen keresztül az újszülöttekbe kerülő Covid-antitestek védhetik meg a legkisebbeket a betegségtől.

Az anya képe, aki boldogan áldozza fel saját jólétét, idejét és karrierjét a szoptatás oltárán, része az anyasággal kapcsolatos istennő mítosznak, ami teljesen irreális elvárásokat helyez az újdonsült anyákra és gyakran rossz szülőnek érzik magukat tőle. Ehhez adódott hozzá egy újabb stresszfaktor, ami szintén a kismamákra nehezedik. A 12 év alatti gyermekek számára ugyanis még nem elérhető a koronavírus-vakcina, ám sok anya bármit megtenne, hogy valamiféle védelmet szerezzen gyermekének. Ez különösen azoknak a nőknek lehet erős kényszer, akik nem oltatták be magukat a szülés előtt, egyrészt mert nem volt még oltás a várandós nőknek, vagy mert nem javasolták még az oltást számukra. Ám azok is lehetőséget láthatnak a szoptatásban, akik megkapták az oltást terhességük alatt, és azt remélik a kutatások alapján, hogy az anyatej erősíti az immunitást. 

szoptatas-covid-anya-stressz

Egész nyáron hallani lehetett azokról a kutatási eredményekről, melyek szerint az anyatejbe átkerülhetnek antitestek az anyától, ilyen volt például a Floridai Egyetem kutatása, melyet a The Journal of Breastfeeding Medicine című szaklapban publikáltak. Ebben a tudósok 21 frissen szült anya vér- és anyatej mintáit gyűjtötték össze az oltás előtt és után (Pfizer-BioNTech és Moderna oltást kaptak), és azt találták, hogy a vakcina beadása után százszorosára emelkedett az immunglobulin A antitestek mennyisége az anyatejben. Az antitestek ráadásul megmaradtak azután is, ha a tejet lefagyasztották és nem azonnal fogyasztotta el a csecsemő. „Az anyatej rendelkezik valamilyen mértékű védő hatással” – mondta Joseph Larkin III., a tanulmány egyik rangidős szerzője. A kutatók nem tudják ugyanakkor, milyen erős ez az immunitás és milyen sokáig marad meg. ”Aktívan dolgozunk azon jelenleg is, hogy ezekre a kérdésekre választ találjunk” – tette hozzá a kutató, aki kiemelte, hogy a legjobb dolog, amit a szülők tehetnek a kisbabájukért, hogy beoltatják saját magukat, amivel drasztikusan csökken annak esélye, hogy átadják a vírust a gyermeküknek. 

Újabb teher, újabb felelősség

Maga a tény azonban – sőt, már eleve a lehetőség is –, hogy az anyatejnek szerepe lehet a babák védelmében, újabb felelősséget tett a szülőkre. A közösségi oldalak szülőcsoportjai és az orvos influenszerek rengeteg ezzel kapcsolatos kérdést kapnak. Sőt, odáig mennek a szülők, hogy olyan anyáktól keresnek felesleges anyatejet az interneten azok, akik nem tudják maguk szoptatni gyermeküket, aki rendelkezik antitestekkel. 

Jenn Kominsky, aki projektmenedzser egy kreatív ügynökségnél a floridai Tampában, egészen odáig ment, hogy megkereste azokat a tudósokat, akik az anyatej antitesttartalmát tanulmányozzák, hogy beleláthasson, milyen adatok állnak rendelkezésre, még mielőtt publikálják azokat. A 35 éves Kominsky gyermeke 2020 októberében született. Körülbelül öt hónap után a kislánya nem akart többé szopni, így a nő elkezdte fejni a tejet. „Az anyatej fejése borzalmas. Kimerítő. Annyi mást lehetne csinálni helyette, például játszani a kislányommal. Nagyon nehéz úgy élni és bármit csinálni, hogy 24/7 a mellszívóra vagy csatlakoztatva, és cipeled magaddal, mint egy hatalmas akkumulátort.” A szoptatás azonban sokkal könnyebb volt számára, mint sok ismerősének. Az is sokat segített, hogy otthonról dolgozhatott. „Azon gondolkoztam, micsoda szörnyű anya vagyok, hogy ha megfordul a fejemben, hogy ne szoptassak, amikor még tudnék, és ezzel lehet, hogy megvédem őt?!” – mondta Kominsky. 

Dana Usndek, a Macomb Közösségi Főiskola adjunktusa kollégáival azt vizsgálja, hogy a gyerekeknek vajon nyújt-e védő hatást a szoptatás, ha édesanyjuk megkapta a koronavírus-oltást. „Az anyatej antitesttartalma és a védő hatás azonban a mennyiség függvénye – mondta Rebecca Powell, immunológus, aki az anyatejet kutatja a Mount Sinai Kórházban. – Ez azt jelenti, hogy az anyatej, amely antitesteket tartalmaz, segíthet egy kisbabának, ám ha egy hatéves gyereknek teljesen felesleges anyatejet tenni a turmixába, nem érünk el vele semmilyen hatást.” 

Kétségbeesés vagy elszántság?

Usndek azonban más nézőponton van. Első gyermekét közel kétéves koráig szoptatta, így azt remélte, nem lesz semmilyen problémája a második gyermekkel sem. Amikor megszületett a második baba 2020 májusában, az oltás még nem volt elérhető, ám Usndeknél kiderült, hogy tünetmentesen átesett a Covid–19-en. „Amikor megkaptam a vakcinát, tovább szoptattam, bármennyire is szenvedek, mert a fiam nagyon akaratos, véresre harapja a mellem. Eszembe jut, amit a kórházba kerülő gyerekekről olvastam, és nem akarom, hogy a gyerekem is a statisztika része legyen. Így csak megyek és megyek tovább.”

Azt mondja, még így, másfél év után sem adja fel, majd csak akkor nyugszik meg, amikor az 5 éves nagytestvér megkaphatja az oltást, mert úgy véli, hogy ő van a legnagyobb veszélyben, hiszen közösségbe jár, így átadhatná a fertőzést a kisbabának is. 

Az orvosok rengeteg kérdést kapnak a járvány alatti szoptatással kapcsolatban. „Eljutottunk onnan, hogy az anyák azt gondolják, senki sem tudhatja, hogy az oltás előnyei felülírják-e a várható kockázatokat, így félek típusú vélekedéstől a hasonlóan szélsőséges minden egyes csepp anyatejet ki kell fejnem, ami segíthet a kisbabámnak típusú gondolatmenetig – mondta egy gyermekorvos. –Bármelyikről is legyen szó, az látszik, hogy az anyák egészséges és boldogsága ismét nem igazán kerül szóba.”

A szakember szerint azt lenne fontos inkább hangsúlyozni az anyáknak, hogy az immunitás, amit átadhatnak az anyatejjel, csupán csak egy járulékos bónusz, emiatt semmiképpen sem lenne szabad mentálisan és fizikálisan magukra erőszakolni egy olyan dolgot, amit valójában nem akarnak, amire egyre inkább képtelenek és fájdalommal jár, Covid–19 fenyegetés ide vagy oda. „Nagyon rövidlátó gondolkodás csak a magzatra és csecsemőre fókuszálni az anya egészsége helyett – jelentette ki a szakember. – Miért teszünk úgy, mintha a gyermek egészsége és az anya egészsége különálló dolog lenne? Az egész csak akkor működik, ha a szülők egészségesek, csak akkor tudnak gondoskodni a gyerekükről.”

Forrás: Time Fotó: Unsplash

Olvass tovább!