Spanyolországban pénzt kapnának a fiatalok, hogy elköltözzenek a mamahotelből

2021. október 29.
A 18 és 35 év közötti spanyol fiataloknak havi apanázzsal segítene az állam, hogy minél hamarabb elhagyják a mamahotelt, és saját lakást béreljenek.

Két éven át adna 250 eurót a spanyol állam a fiataloknak, ezzel ösztönözve őket arra, hogy saját lakás béreljenek, és minél hamarabb elkezdjék önálló életüket. Emellett a lakásbérlési törvények módosításával is arra ösztönöznék az ingatlantulajdosokat, különösen azokon a területeken, ahol a bérlemények ára nagyon magasra szökött az utóbbi években, mivel Spanyolországban az egyik legmagasabb Európában azon lakóingatlanok aránya, mely a tulajdonosok saját tulajdonában van. Ám ez egyben azt is jelenti, hogy csupán négyből egy lakás bérbe vehető.

tamogatas-mamahotel-spanyolorszag

Ez olyan nagyvárosokban, mint Madrid vagy Barcelona azt eredményezte az utóbbi egy évben, hogy a bérleti díjak nőttek, miközben az emberek átlagjövedelme több mint 7 százalékkal csökkent a koronavírus-járvány miatt. „A lakhatás az országunk egyik legnagyobb problémája” – mondta Pedró Sánchez miniszterelnök, akinek terve szerint a 35 év alatti fiatalokat, akik évi 23 725 eurónál kevesebbet keresnek egy év alatt, támogatnának, hogy el tudjanak költözni szüleiktől. A spanyolok átlagosan 30 éves korban repülnek ki a mamahotelből, közel négy évvel később, mint az európai uniós átlag. 

Rocío Martínez 25 éves általános iskolai tanár most keresi első állását, nemrég diplomázott. Párjával együtt még a szüleivel él Sant Feliu de Llobregatban található gyermekkori otthonában. Bár partnerének is van állása, a helyi lakásárak hasonlóak Barcelonáéhoz, így esélyük sincs arra, hogy saját lakást vásároljanak. „Ideális esetben vennénk egy lakást – mondta Rocío. – De az árak az űrben vannak.” A bérleti díjak nagyjából 800-1000 euró között vannak egy hónapra, a hozzá hasonló fiatalok átlagfizetése egy évre 11600 euró, azaz havi 970 euró körül mozog. „Nagyon frusztráló, hiszen azt hiszed, végeztél az egyetemen, készen állsz a munkára, és szembesülsz vele: fogalmad sincs róla, milyen sokáig kell még a szüleiddel élned.”

Forrás: BBC News Fotó: Unsplash

Olvass tovább!