2020 decemberében volt néhány napig vezető hír, hogy az orosházi kórházban mikulásruhába öltöztették az újszülötteket ezzel kívánva szép ünnepet az emberiségnek. A cél az volt persze, hogy mosolyt csaljanak az emberek arcára és – ezt már csak én teszem hozzá némileg szarkasztikusan –, hogy eszébe juttassák a nőknek, milyen édibédi is egy ilyen csecsemő, micsoda boldogság is a karunkban tartani, milyen szegény is, akinek nincs ilyen. Jó, ha tudjuk, hogy az ilyen képek és üzenetek egyben rejtett manipulációk is, amelyek a gyermekszületéssel kapcsolatos döntéseket hivatottak befolyásolni az emberek fejében. Szinte biztos vagyok abban, hogy annak, aki kitalálta az akciót, nem jutott eszébe, hogy így buzdítson szülésre, inkább csak megjegyzem, hogy bizony, az ilyen üzenetek tudat alatt manipulálnak bennünket. Arra is utalnék, hogy az ilyenfajta marketing már oly mélyen beszívódott a zsigereinkbe, hogy gyakran úgy használjuk ezeket az üzeneteket, hogy magunk sem vagyunk tisztában azzal, hogy manipulálunk.
Az viszont érdekes, hogy egy olyan korban jelenhetett ez meg a közösségi médiában, amikor rendszeresen hívják fel az emberek figyelmét arra, hogy nem mindegy, mennyit és mit posztolnak a gyerekükről, hogyan használják a gyerekük arcképét saját influenszeri, politikai imidzsük építésére, avagy csak arra, hogy a világba kürtöljék, ők azok a kivételes szerencsések, akiknek harmonikus és boldog családi életük van. Folyamatosan beszélnek arról a jogvédők, hogy az újszülöttnek is, a kétévesnek is és a kamasznak is vannak személyiségi jogai még akkor is, ha ő maga nem tudja, hogy vannak neki. Nem csupán az internet népes tábora, de ezúttal egy közintézmény, jelesül a kórház sem gondolta ezt fontosnak. Anyák és apák tömegei álltak ki mellettük bizonygatva, hogy nincsen ebben a fotózkodásban semmi kivetni való, hát hiszen a kórház jót akart. Az pedig felmentés mindenre.
Jó, hát a kutya ugat, a karaván halad, mondhatnánk erre. És tényleg. Soha nem változna a világ, ha nem volnának első bátrak, akik akkor kezdenek el fontos dolgokról beszélni, amikor még senki nem beszél azokról. Hogy a témánál maradjunk, és jó példát hozzak erre ott van mindjárt Semmelweis Ignác, akit saját korában megvetettek és nem vettek komolyan, ma pedig az anyák megmentőjeként tartanak számon. Neki köszönhetjük, hogy az orvos társadalom elkezdett a higiénia fontosságával foglalkozni. Szóval a világ kerekén mindig azok fordítanak, akik mást beszélnek, mint amit a többség. A tömegvélemények éppen a közösségi manipulációk, a társadalmi közhelyek hatására alakulnak ki a fejekben, és megkímélik az embereket attól, hogy átgondolják, mennyi igazságtartalmuk van.
A Mikulás-ruhás bébiknek is voltak személyiségi jogaik, csak éppen senki nem foglalkozott azokkal. Az arcocskájuk kiszolgálta a tömeget, adott egy életérzést azoknak, akik erre vevők. Még szerencse, hogy pénzmozgás nem volt a képek posztolása mögött, mert ha még nyerészkedtek is volna a gyerekek képével, az újabb etikai kérdéseket vethetett volna fel.
Felvetett azonban másféle kérdéseket. A Másállapotot a szülészetben nevű civil szervezet egy nyílt levélben tiltakozott akkor az eljárás ellen felhívva a figyelmet arra, hogy ez a fajta fotózása a babáknak még akkor is jogsértő, ha az anyák beleegyeztek. Sőt, az ő jogaik is sérülnek azzal, hogy a gyereküket elviszik tőlük, beöltöztetik, pakolgatják, hozzák-viszik. Megijedhet a gyerek, érheti olyan hatás, ami a komfortérzetét csökkenti. Talán túlzásnak tűnhet az ilyesfajta kifogás emelés. Néhány éve, évtizede még a kutya sem törődött ilyen kérdésekkel. Nem volt fontos sem a csecsemő, sem az anya jólléte, biztonsága. Futószalagon szültek a nők, aztán elvitték a babákat, szoptatásra visszahozták, addig pedig egy nagy teremben feküdtek, vagy sírtak, ha volt valami gondjuk. Ez a háborítatlan szülés, meg szülési jog, meg az, hogy az anya is beleszóljon a saját szülésébe, ez egy ilyen modern dolog. Mára tudjuk, hogy a szülés, és a szülés utáni közvetlen időszak is fontos a személyiségfejlődésben, a szülő-gyerek közötti kötődés kialakulásában. És már ilyen úri huncutságok is vannak, mint civil szervezet, mely a nők és az újszülöttek jogait hivatott védeni.
Vannak is sokan, akik nem értik, amit ezek a nők beszélnek. Már tavaly decemberben sem értették, miért rontják el a mások örömét, miért kifogásolják a sok kis cuki baba nyilvános mutogatását. Az egyik leghangosabb ellenző éppen a kórház egyik nőgyógyász főorvosa, dr. Huhn Lajos volt, aki válogatott durvaságokkal kommentelte véleményét a szervezet posztjai vagy egyéb cikkek alatt, melyek a jogsértésről adtak hírt. A jogvédőket besavanyodott, praeklimaxos, anhedóniás, BPSZ-ben szenvedő hülye picsáknak nevezve fejezte ki nemtetszését. Kifogásemelésüket pedig – elég ismerős módon – a szexuális kielégítetlenségükkel magyarázta, baszatlan picsákként utalva a nyílt levél megíróira. Ismerjük mi, nők ezeket az elhallgattatási technikákat. A nő, aki kiáll magáért, kifogást emel, vagy ellent mond a hatalommal bíró férfinak igen gyakran kap ilyesfajta jelzőket. Mondhatnám, a macsó nőgyűlölők vitakultúrája. És lám, ugyanaz köszön vissza a jól szituált, értelmiségi férfinél, ami a legalja internetes trollnál. Ugyanazok a fordulatok, ugyanaz a fröcsögő megvetés. Csak hát ő egy nőgyógyász, aki nőkből él, az ő testüket turkálja.
Nők helyezik belé a bizalmukat, miközben ő ilyen modorban képes a nyilvánosság előtt nőkkel-nőkről kommunikálni. A szíve mélyén vajon mit gondol a nőkről?
Mostanra nem az eredeti történetről beszélek, ezt ne felejtse el a kedves olvasó. Innentől nem arról írok, hogy jó ötlet volt-e a babákat beöltöztetve fotózni. Mostantól a főorvos úrról beszélek. Az ő nőkhöz való viszonyáról. És persze bizonyosan egészen sok nőt lehetne itt felsorakoztatni a védelmében, akik teljes meggyőződéssel mondanák, hogy ők ismerik dr. Huhn Lajost, és még olyan aranyos, figyelmes, remek nőgyógyászt nem hordott a hátán a föld, mint amilyen ő. Elhiszem. Én, kérem szépen, elhiszem. Csúnya is volna, ha nem volna kedves és figyelmes és aranyos. Nyilván gyorsan elfogynának a páciensei, és akkor meg mit dolgozna, miből élne? Továbbá a legtöbb nőgyűlölőről addig nem derül ki, hogy nőgyűlölő, amíg a nők azt teszik, ami neki megfelelő. A valódi arca akkor bukkan elő, amikor egy nő ellent mond neki, vagy kifogást emel az ellen, amit ő jónak gondol, amit tesz vagy mond. Amikor a hatalmában fenyegetve érzi magát az édes, aranyos ember, akkor szinte mindig előbújik a fröcsögő baszatlanpicsázó. Mint jelen esetben is történt. Dr. Huhn Lajos egy bántalmazó, aki a szavakkal ütött. Célja a megszégyenítés, hiteltelenítés, az általa támogatott eljárás ellen fellépők lejáratása és sarokba küldése volt.
Ezt a mai Magyarországon bátran megtehette anélkül, hogy ennek különösebb következményei lennének. Hogy emiatt a belé vetett bizalom megrendülne, hogy az intézménye megróná, hogy komolyabb büntetést kapna. Ez annyira megszokott, hogy nem csupán a hétköznapi életben, de a Parlamentben, a hivatalokban, úgy általában bárhol jelen lévő kommunikáció.
Nos, közel egy évig fontolgatta a MOK Békés Megyei Etikai Bizottsága, hogy mit is válaszoljon a Másállapotot a szülészetben szervezet nyílt levelére.
Az a figyelmeztetés, amit ennyi idő alatt ki tudtak magukból préselni, talán elégséges is. Tényleg nem akarnám fejét venni a doktor úrnak. Azonban nem lett volna hátrány, ha a levél megküldésével egy időben nyíltan állást foglalt volna a szervezet arról, hogy mélyen elítélik az effajta kommunikációt, és minden kedves kollégájukat felszólítják, hogy a jövőben tartózkodjanak az ilyen mezítlábas, alpári macsó megnyilvánulásoktól, amelyeket dr. Huhn Lajos főorvos úr megengedett magának. Nem tudok ilyen, a nyilvános térben elérhető állásfoglalásról, ami bennem azt az érzést kelti, hogy tulajdonképpen nem ítélik el az orvos reakcióit. Talán magukban egyet is értenek vele. Azt is feltételezem, hogy nem ennek az egyszerű figyelmeztetésnek és a nagyjából 3000 karaktert kitévő válaszlevélnek a megfogalmazása tartott kerek tíz hónapig. Sokkal inkább úgy vélték, kivárják, hogy mindenki elfeledkezzék az egész ügyről, és majd akkor, mikor elhalványul a piros sapkás babák emléke, majd akkor elküldik ezt a semmitmondó levelet a Másállapotot a szülészetben aktivistáinak. Ugyan kit fog ez az ügy eddigre érdekelni? Huhn doktor úr pedig továbbra is praktizál, amivel nincs is semmi baj, hiszen biztosan kiváló szakember. Abba azért szívesen belehallgatnék, hogy egymás közt a kollégákkal, vagy a haverokkal milyen hangnemben beszél azokról a nőkről, akik túl sok kérdést és kérést fogalmaznak meg a szülőszobában. Vagy nem is… Inkább nem akarom tudni.
Olvass tovább!
