„Ha van gyereked, ha nincs, ez a te életed, és senki ne szóljon bele” – interjú Sevcsik M. Annával

2021. december 13. |

A TEDxLibertyBridgeWomen konferencia színpadán eltöltött 12 perce empátiára tanított és motivációt adott – megmutatta, hogy bár az élet a legtöbbször kiszámíthatatlan, és az álmok sokszor összetörnek, végül mégis ezekkel a hullámvölgyekkel, a jóval és a rosszal együtt lesz teljes az élet.

A történetét az elmúlt évek során már megismerhette a nyilvánosság, Sevcsik M. Anna ugyanis sosem titkolta, hogy személyes traumája nyomán alapította meg 2015-ben a Babagenetika Egyesületet. A saját érintettségéből merítve kezdett el kampányolni a genetikai vizsgálatok fontossága mellett, amihez rövid időn belül rengetegen csatlakoztak: védőnők, orvosok, genetikusok, pszichológusok, kismamák, családok. Azért kezdtek el küzdeni, hogy a genetikai vizsgálatok minden nő számára sorban állás és várakozás nélkül hozzáférhetővé váljanak, miközben szakértői csapatával a vizsgálatokkal kapcsolatos kérdésekben is segíti az édesanyákat.

tedx_sevcsik-m-anna

Ám a december elején megrendezett TEDxLibertyBridgeWomen konferencián egy, még az eddigieknél is sérülékenyebb oldalát tárta fel a nagy közönség előtt. A konferencia egyik meghívott előadójaként Anna az elmúlt majd’ 20 évben nőként, anyaként, feleségként megélt tapasztalatairól, sikereiről és csalódásairól is mesélt – az első házasságából való kilépéséről, a gyerekvállalással kapcsolatos örömeiről és félelmeiről, arról a folyamatos elváráscsomagról, ami nőként, anyaként ránehezedett. Volt, hogy azzal nyaggatta a környezete, hogy mikor szül már, majd rögtön az első baba után, hogy mikor jön a következő – míg máskor azt vetették a szemére, hogy ugyan minek szül ennyi gyereket. De őszintén beszélt a vetélései okozta fájdalmáról is, valamint arról a boldogságról, amikor az ötödik szivárványbabájuk végre megszülethetett.

A színpadon töltött 12 perce empátiára tanított és motivációt adott – megmutatta, hogy bár az élet a legtöbbször kiszámíthatatlan, és az álmok sokszor összetörnek, végül mégis ezekkel a hullámvölgyekkel, a jóval és a rosszal együtt lesz teljes az élet.

Sevcsik M. Annával a TEDxLibertyBridgeWomen konferencián tartott előadása után beszélgettünk.

tedx_sevcsik_m_anna

Milyen érzés volt, amikor felkértek, hogy adj elő TEDxLibertyBridgeWomen konferencián?

Hihetetlen. Amikor megkaptam az e-mailt, egyszerűen nem akartam elhinni. Volt egy előbeszélgetés a szervezőkkel júliusban, amikor is megkérdeztem, hogy mikor fog kiderülni, hogy sikerült-e, hogy kiválasztottak-e előadónak. Egyébként is rettenetesen izgultam, és amikor azt mondták, hogy augusztus közepén… Csak jobban rátett egy lapáttal. De rögtön meg is nyugtattak, hogy ne izguljak, én biztos benne leszek. Ezután az volt a nehéz, hogy nem beszélhettünk róla addig senkinek, amíg hivatalosan nem jött ki az előadók névsora. Nyilván a családomnak azért csak elmondtam, de persze nyomatékosítottam, hogy ez nagy titok. A legfelemelőbb az volt, ahogyan a két nagylányom reagált a hírre. Annyit mondtak, hogy „úristen, anya, ez nagyon menő”! Ilyet még tőlük a munkámmal kapcsolatban sosem hallottam. Ezért is volt számomra nagyon fontos, hogy ők is ott legyenek.

Egy TEDx-előadást tartani nemcsak nagy elismerés, de nagy nyomással is jár. 

Az előadók között többen voltak, akiknek a színpad az élete, például Eke Angéla színésznő. De mindannyian teljes izgalomban voltunk, és ők is egészen másként álltak ehhez az előadáshoz, óriási nyomás volt mindenkin.

A Babagenetika Egyesület alapítása mögötti történetről, a babád elvesztéséről korábban is nyíltan beszéltél. Ebben az előadásodban azonban a szokásosnál is őszintébb voltál,  nagyon személyes témákba avattad be a közönséget.

Amikor kiraktam a Facebookra egy képet a főpróbáról, az egyik ismerősöm, egy másik civil szervezet vezetője azt mondta, hogy azért, hogy segítsünk, sokszor sokkal jobban ki kell vetkőznünk magunkból. És ez tényleg erről szól. De azért nagyon féltem, hogy mit fognak szólni az emberek, mert ez tényleg egy kőkemény levetkőzés volt. Megmutattam azt, hogy bár évekkel ezelőtt elterveztem valahogy az életem, végül egészen váratlan csavarokkal kellett szembenéznem. De mégis így lett teljes.

Nehéz volt ennyire kitárulkozni?

Nagyon. Igaz, hogy nyitott vagyok, de közben mégsem. Ha egy érintettel beszélgetek, neki megnyílok, mert tudom, hogy ez segít.  De itt azért mutattam meg magam, hogy az emberek ne a látszat alapján ítélkezzenek, hanem kicsit nézzenek be a színfalak mögé.

Azt már megszokhattuk, hogy a gyerektelen nőket mindig előveszi a társadalom, de az előadásodból kiderült, hogy a gyerekeseknek sincs feltétlenül könnyű dolga. Te is megtapasztaltad az elmúlt évek során a legtipikusabb, anyákat érintő nyomasztásokat.

Igen, mindenki kapja az ívet. És az előadásomból még sok minden ki is maradt, pedig annyi minden eszembe jutott, amit kaptam az évek során, pufogtatások, beszólások. Nagyon érdekes volt, mert én ugyan sokat nem láttam a közönségből, de volt egy hölgy, akit láttam az első sorban. Hozzá utána odamentem, és elmondtam neki, hogy ő volt az egyik arc, akibe kapaszkodtam, erre ő azt felelte, hogy „nagyon jó volt, pedig nekem nincs is gyerekem”. Ezt nem egy ember mondta, és nagyon jólesett. Ilyenkor érzed azt, hogy igen, elértem a célom, megértették az üzenetet. Lehet, hogy neked nincs gyereked, vagy lehet, hogy nyolc van, a lényeg, hogy ez a te életed, és senki ne szóljon bele, nincs joga ítélkezni feletted.

Nekem minden egyes megjegyzés, beszólás a mai napig fáj. De az is igaz, hogy a mai napig én is hajlamos vagyok zsigerből ítélkezni mások felett. Ez nagyon belénk van nevelve, de én próbálok nagyon odafigyelni. És azt is szeretném hangsúlyozni, hogy a Babagenetika által az érintettektől, családoktól rengeteg szeretet és tiszteletet kapok, ami nekem rettentő sokat jelent.

Az előadásod során egyszer sem hangzott el a Babagenetika Egyesület neve.

A szervezők már a kezdetektől fogva mondták, hogy ez nem a Babagenetikáról, hanem Sevcsik Annáról kell, hogy szóljon, ezért ki se mondtam egyszer sem az egyesület nevét. Igaz, nem volt könnyű. (Nevet.)

tedx_sevcsik-m-anna

Milyen képet szerettél volna Sevcsik Annáról átadni a közönségnek?

Amikor először találkoztam a résztvevőkkel, coachokkal, szervezőkkel, az volt a feladat, hogy egy percben mutatkozzunk be. Én akkor is azt mondtam, hogy azt a hullámvasutat szeretném bemutatni az embereknek, amiben minden nap, évek óta ülök. Kezdődött minden 25 éves koromban, amikor még azt gondoltam, hogy – mint a szüleim – én is örök életen át együtt leszek a  férjemmel, és aztán mégis elváltam. A válásom után két gyerekkel, szingli anyaként elkezdtem élni, nem is kicsit. És teljesen véletlenül a Szigeten betáncolt az életembe egy pasi – akkor, amikor eszembe sem jutott férjet keresni. Ilyen az egész életem. Ezt próbáltam a nézőknek bemutatni, és azt igyekeztem érzékeltetni, hogy ha ezt én így szeretem, akkor fogadja el mindenki más is.

Kétszer is elhangozott az előadásodon az a kérdés, amit az elmúlt években gyakran a fejedhez vágtak, hogy „minek neked ennyi gyerek”. A válaszod az volt, hogy azért mert, hogy ősanya vagy.

Utálom, ezt a szót. Ha ősanya vagy, az emberek úgy gondolnak rád, mintha tökéletes lennél, egy mintaanya. Ezzel szemben számomra az anyaság azt jelenti, hogy ha kell, anyataxi vagyok a szombat hajnali buliból, vagy, hogy esténként mesét olvasunk. Nekem ezek jelentik az anyaságot.

Még ma is meg szoktad kapni ezt a kérdést, hogy minek neked ennyi gyerek?

Állandóan. Azt kihagytam az előadásból, bár gondolkodtam rajta, hogy beletegyem-e, amikor végignéznek rajtam, és megkérdezik: „És mind belőled jött ki?” De volt olyan is, hogy még várandós voltam, és már akkor azt kérdezték, hogy lesz-e következő.

Aki lép, aki nem volt a címe a TEDx-konferenciának. Amikor 12 hetesen elengedtétek a babátokat, te igenis mertél lépni, és a gyász mellett elhatároztad, hogy másoknak szeretnél segíteni. Mennyire volt nehéz akkor ezt a lépést megtenni?

Nagyon nehéz volt, de az a fontos, hogy mindenki megtalálja azt az utat, amivel fel tudja dolgozni a saját traumáját. Nekem pont a kórházban megélt traumák hatására jött a sugallat, hogy valamit tenni kellene. Emlékszem, volt, aki azt mondta, hogy inkább gyászoljak, és ne foglalkozzak ilyenekkel. Én viszont azt éreztem, hogy nem, azért is megyek és csinálom. Nem gondoltam, hogy feltétlenül normális lenne kitenni a nyilvánosság elé a babám elvesztésének történetét, de pont azért mondom el mégis, mert segíteni szeretnék azoknak, akik ezen az úton mennek. Hogy érezzék, nincsenek egyedül.

Olvass tovább!

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter

Két magyar lány, aki megreformálná azt, ahogy a gyapjúról gondolkodunk Andor Júlia

Két magyar lány, aki megreformálná azt, ahogy a gyapjúról gondolkodunk