Gulsum Kav 2010-ben kezdett kampányolni a femicide – azaz nők vagy lányok meggyilkolása azért, mert nőneműek – gyilkosságok ellen, miután egy évvel korábban megtalálták egy tinédzser, Munevver Karabulut holttestét Isztambulban. A rendőrségnek több mint 6 hónap kellett, hogy lenyomozza a gyanúsítottat, a városban utcai tüntetések kezdődtek. Gulsum egyik célja az volt, hogy megtudja, hány hasonló gyilkosság történik Törökországban, amikor az elkövető motivációja nemi alapú. A másik célja pedig Munevver családjának némi támogatást adni gyászukban azzal, hogy az ügy bíróságra kerül. „Van egy jelmondatunk: soha ne sétálj egyedül! Ez innen ered” – mondta Gulsum. Hamarosan Gulsum és aktivista társai nyomozószerepben találták magukat. „Egy levéllel kezdődött, amit egy olyan családtól kaptam, akik úgy vélték, hogy lányuk gyanús körülmények között halt meg” – mondta. Ez volt Esin Gunes esete, egy fiatal tanáré, akinek a holttestét Siirt tartomány szikláinak tövében találták meg észak-kelet Törökországban 2010 augusztusában.
Esin férje azt mondta, hogy együtt mentek piknikezni és sétálni arrafelé, majd a nő megcsúszott és a halálba zuhant. A hatóságok elfogadták a történetet, a család azonban nem, mivel Esin épp azt közölte a férjével ezen a kis kiruccanáson, hogy el akar válni. Gulsum csapata kiderítette azt is, hogy fizikailag képtelenség lett volna úgy lezuhanni, ahogy az a fiatal tanárnővel történt, ehhez le kellett őt taszítani. Ennek köszönhetően állították gyilkosság miatt bíróság elé, majd ítélték el a férjet, aki életfogytiglani börtönbüntetést kapott.
Az első eset óta több mint 30 femicide ügyön dolgozott együtt az aktivisták csapata Törökországban. „Gyakran nekünk kell összeszednünk a bizonyítékokat és elvégezni a rendőrség munkáját” – mondta Leyla Suren, a csoport jogásza, aki önkéntesként segíti a munkát.
Egy másik ügyük Yagmur Onut esete volt. Ő egyetemista volt, akit 2016-ban nyakon lőttek. A barátja azt vallotta, hogy baleset volt, ám Yagmur anyja nem hitte ezt el. Mivel meg volt győződve róla, hogy gyilkosság történt, a civil szervezethez fordult. „Ők azt mondták, hogy a neheze most kezdődik” – emlékezett vissza Sevgi, a fiatal nő édesanyja. „Velük együtt küzdöttem végig.” Csak most, hat évvel később sikert elérni, hogy a férfit 16 év börtönbüntetésre ítéljék gyilkosság miatt. „Ha megnézzük Yagmur múltját, láthatjuk, hogy nem egy olyan fiatal nő, aki szeret fegyverekkel viccelődni. Mégis hat évbe telt, mire bizonyítani tudtuk” – mondta Leyla.
A török hatóságok még csak most kezdik összesíteni azoknak az eseteknek a számát, amikor nőket gyilkoltak meg az országban, ám Gulsum szerint a hivatalos szám alacsonyabb, mint amit az ő szervezetük számolt. „Nem állunk meg addig, nem adjuk fel, míg a nők nem élhetnek egyenlő jogokkal és szabadságban” – mondta Gulsum, akinek a magánéletére is rányomja bélyegét a nők igazságáért folytatott harc, ám azt is hozzáteszi, hogy megéri, ha olyan országot tudnak létrehozni, ahol a nők biztonságban élhetnek.
„A testek megszámolása jó kiindulópont”
Neemah Abrahams Dél-Afrikában vezet kutatócsoportot már 20 éve, hogy többet megtudjanak a femicide gyilkosságokról. Míg sok országban a személyes kapcsolatok hálóján vagy a médián keresztül gyűjtik az adatokat az aktivisták, Naeemah és csapata a hullaházban kezdi a munkát. „Oda kell mennünk és látnunk kell az olyan ügyekkel kapcsolatban ezt is, melyek már az igazságszolgltatási rendszerben vannak, különben sok eset, ahol a rendőrség már eldöntötte, hogy nem emel vádat, felderítetlen marad, vagy egyáltalán nem történik nyomozás” – mondta. „A testek megszámolása jó kiindulópont.”
Az állami hullaházakban a szervezet adatgyűjtő aktivistái az egész országban alaposan megvizsgálják a boncolási jegyzőkönyveket. Először meghatározzák, valóban meggyilkoltak-e egy nőt, majd megnézik a nyomokat, például az elkövetés módját, az ellenállás vagy a nemi erőszak jelei után kutatva. „Ezután megpróbálunk kapcsolatot keresni a nyomozó hatóságokkal. Ám sok esetben nem találunk ilyen lehetőséget, és ha van is, sokszor a rendőrség nem talált még gyanúsítottat” – folytatta Naeemah. „Így folytatjuk a kapcsolattartást a rendőrséggel, adatokat gyűjtünk az elkövetőről, hogy azonosítani tudjuk a femicide típusát: intim partner volt-e vagy sem.
Naeemah szervezete közzé tette a femicide gyilkosságokkal kapcsolatos legfrissebb összesítéseit, melyekből kirajzolódik a nők meggyilkolásának trendje 1999-et, 2009-et és 2017-et vizsgálva. „Azt reméljük, hogy a dél-afrikai kormány átveszi a nyomozási módszereinket, melynek alapja, hogy a boncolásnál kezdjük a vizsgálódást” – mondta. Reményre ad okot az is, hogy a kormányzat felkérte a szervezetet, dolgozzanak ki egy nők ellen elkövetett gyilkosságokat megelőző stratégiát az ország számára. Ehhez Naeemah szerint az első lépés az, hogy pontosan számon tartják a femicide eseteket, és a rendszer igazságot szolgáltat mindenkinek.
„Térképre tesszük a nők meggyilkolását”
Női tudósok egy csapata Ecuadorban adatokat gyűjt a femicide gyilkosságokról, és annak is megtalálta a módját, hogyan ne feledkezzen meg a társadalom azokról a nőkről, akiket azért gyilkoltak mert nők. Ecuador egyike annak a 18 dél-amerikai és karibi országnak, ahol külön törvények vonatkoznak a nők meggyilkolására az ENSZ adatai szerint. Ez azt jelenti, hogy a femicide eseteket külön számolják a többi gyilkosságtól. Ám – ahogy sok más ország tapasztalatai szerint is – a nőjogi szervezetek nyilvántartásai Ecuadorban is magasabb számokat mutatnak, mint a hivatalos kormányzati statisztika. „Sokszor már jóval azelőtt tudomásunkra jutnak femicide esetek a személyes ismeretségi hálónkon keresztül, hogy arról a rendőrség vagy a média tudomást szerezne” – mondta Geraldina Guerra, az Aldea Alapítvány elnöke. A szervezet gyorsan nyomozást indít ilyenkor, például utánanéznek, hol látták utoljára élve az áldozatot, merre járt halála előtt, és megvizsgálják, korábban volt-e családon belüli erőszak áldozata is.
Az alapítvány egy térképet is létrehozott, ahol régiónként látni lehet a meggyilkolt nők számát, össze lehet hasonlítani az országon belül, de nem álltak meg itt. Megalkottak egy élet térképet – ahogy ők nevezik -, ahol emlékeket helyeztek el a nőkről, ahogy a parkban sétálnak, a kedvenc kávézójukban ülnek, vagy a kedvenc együttesük koncertjén, esetleg a menhelyen, ahol önkénteskedtek. „A térkép egy közösségi eszközzé vált, azon dolgozunk a családokkal, hogy többen megismerjék: megjelöljük a helyeket, ahol ezek a nők jártak, a hangjukon és emlékeken keresztül megmutatjuk, kik voltak” – mondta az aktivista. „Ezzel akarjuk láthatóbbá és kézzel foghatóbbá tenni a femicide gyilkosságokat. Ez történik a városaink utcáin, ahol mi is járunk nap mint nap.”
Az Andok déli részének egyik városában, Cuencában gyilkolták meg brutálisan, 113 késszúrással Maribel Pintót 2020 novemberében. Maribel színesbőrű aktivista volt, 5 gyermek édesanyja. Iparvidéken született, majd prostituált lett, mellyel akkor hagyott fel, mikor Cuencába költözött. Egy 25 éves szerelő keze által halt meg, akit később femicide gyilkosságban bűnösnek találtak és 34 év börtönre ítéltek. Miriam, Maribel lánya segített a térképre helyezni édesanyja emélkeit, melyek a boldogabb napokat idézik fel, mint a fagyizás a város temploma előtti téren. „Mindig eljöttünk ide, amikor volt egy kis plusz pénzünk, így ez örökké rá emlékeztet engem. Megjelölni ezt olyan volt, mintha kicsit újra élne” – mondta a 23 éves nő, akinek már szintén van gyermeke.
Az alapítvány reméli, azzal, hogy arcot adnak a számoknak, elindítja a femicide gyilkosságokkal kapcsolatos párbeszédet, a ügyvédek és bírók pedig jobban megérthetik a nők meggyilkolásának eseteit. „Az erőszak a csendben gyökerezik és növekszik, a nők meggyilkolása azért, mert nők, addig folytatódik, míg csendben maradunk.”
Forrás: BBC Fotó: Unsplash
