Bármikor újra úszna az óceánban a 17 éves lány, aki egy cápatámadásban vesztette el a lábát

2022. július 26.
Addison Betheát 2022 júniusában többször is megharapta egy cápa, ám ő felvette a harcot az állattal és a bátyja segítségével sikerült megmenekülnie. A sérülései olyan súlyosak voltak, hogy végül elvesztette az egyik lábát, az életkedvét és az úszás iránti szeretetét viszont még ez sem vehette el.

Tragédiával kezdődött a július Egyiptomban, hiszen a hónap első napján két halálos cápatámadás is történt a népszerű üdülőváros, Hurghada közelében. A hatóságok lezárták a Vörös-tenger partvidékének egy szakaszát és vizsgálatot indítottak az ügyben. Ám a szerencsétlenség ellenére az ország strandjai valójában nem szerepelnek a legveszélyesebb fürdők listáján, amelynek első helyén régóta Florida áll. A statisztikák azt mutatják, hogy az itteni cápaharapások a globális esetek közel 40 százalékát teszik ki.

Cápa

Évente átlagosan hetven emberre támadnak rá a ragadozóhalak. A szakértők ezért igyekeznek felhívni a figyelmet néhány apróságra, amire érdemes odafigyelni nyaraláskor olyan partszakaszon, ahol – bár csekély eséllyel, de – sajnos szembe találhatjuk magunkat egy cápával a vízben. Egyáltalán nem javasolják a kora reggeli vagy a késő esti csobbanást, mert a rossz látási viszonyok csökkenthetik az állatok azonosítási képességeit. A szaglásuk viszont rendkívüli, így akár egy csepp vér is messziről odavonzhatja őket – ezért a menstruáló nőknek például azt tanácsolják, hogy maradjanak a parton.

Sikerült időt nyernie

Szerencsére számtalan túlélője is van a cápatámadásoknak – ilyen például Addison Bethea is, akinek bátorsága és ereje mindannyiunk számára példaértékű lehet. A tizenhét éves lányt 2022. június 30-án sebesített meg súlyosan egy ragadozóhal Floridában. „Tudtam, hogy orrba kell őket vágni, hogy lerázhassam magamról. De nem sikerült, ezért az arcát vettem célba és megböktem a szemét”- monda a People magazinnak a fiatal nő. A lélekjelenlétének hála végül sikerült időt nyernie addig, amíg a bátyja, Rhett Willingham észrevette, hogy bajba került. „Meghallottam a hangját, azt, hogy megijesztette valami. De nem láttam sehol. Aztán felbukkant a vízfelszínen, és észrevettem a cápát, valamint a vért.”

Addison Bethea és bátyja, Rhett Willingham

Addison Bethea és bátyja, Rhett Willingham (Fotó: Facebook/Fight Like Addison)

Rhett – aki mentősként és tűzoltóként dolgozik – szó szerint ölre ment a cápával a húgáért és elrángatta a lányt egy csónakhoz, érszorítót helyezett a lábára, hogy minimalizálja a súlyos sérülés miatti vérveszteséget, és ébren tartotta a mentők érkezéséig. Egyszóval, megmentette az életét. „Mindig is egyfajta hősként tekintettem rá – mondta később a testévéről Addison. – Kiskorunk óta mellettem áll, és őszintén szólva nem is számítottam tőle másra. Tudtam, hogy ha egyszer bajba kerülök, ott lesz. Megígérte nekem.”

Addison Bethea és bátyja, Rhett Willingham

Addison Bethea és bátyja, Rhett Willingham (Fotó: Facebook/Fight Like Addison)

A lány az őt ért súlyos trauma ellenére nem omlott össze, a családja szerint pár nappal később már azzal viccelődött, hogy verekedett a cápával. „Felfoghatatlan, hogy min ment keresztül, de ő egy igazi harcos” – jelentették ki a szülei. Minden igyekezet ellenére azonban az orvosoknak sajnos amputálni kellett Addison jobb lábát a térd felett kiterjedt sérülései miatt. „Végsősoron sokkal könnyebb lesz így – üzente akkor a kórházi ágyból, miután szembesült azzal, mi vár rá. – Őszintén szólva izgatott vagyok miatta. Belefáradtam abba, hogy állandóan az ágyban üljek.”

Alig egy nappal a műtét után már meg is tette az első lépéseit. „Egy igazi harcos, semmi sem akadályozza meg abban, hogy visszakapja az életét” – osztotta meg a családja a felvételeket a lány állapotáról a „Fight Like Addison” („Küzdj, mint Addison”) elnevezésű közösségi oldalukon. Egyelőre járókeret segítségével mozog, de a kórház szerint hamarosan protézist kaphat.

„Isten megáldott minket azzal, hogy Addison túlélhette a történteket, és soha nem fogjuk szem elől veszíteni ezt az ajándékot” – emelte ki az édesanyja, Michelle és azt is elárulta, hogy a doktorok bizakodóak a lánya felépülését illetően: „Addison pompomlány és teniszező, és kiváló fizikai állapotban van.” Ám ami ennél is fontosabb, a lánynak eszében sincs félelemben élnie ezután és alig várja, hogy újra csobbanhasson az óceánban. „A cápák mindig is ott voltak, egyszerűen csak úgy alakult, hogy aznap engem megtámadott egy. Tizenhét évet leéltem cápatámadás nélkül. Vissza fogok térni.”

Addison Bethea pompomlány és teniszezik

Addison Bethea pompomlány és teniszezik (Fotó: Facebook/Fight Like Addison)

Addisont egyébként nemcsak a családja, hanem az egész világ támogatja a talpra állásban, hiszen rengetegen segítenek a szülőknek a lány orvosi költségeinek finanszírozásban egy GoFundMe oldalon keresztül.

Forrás: People, CNN Fotó: Getty Images, Facebook/Fight Like Addison

Inspirációra van szükséged?