Ha lett volna akkoriban olyan cím, hogy Párizs legkelendőbb agglegénye, azt biztosan Louis Cartier kapta volna akkoriban. Fiatal volt, gazdag, jóképű, sármos, neve pedig egyet jelentett a gyémántokkal és kiváltságokkal. A frissen elvált férfi gyakori vendég volt a város legdivatosabb éttermében, a Maximban. Mondhatjuk, hogy a törzshelye volt az étterem 1914-ben, amikor találkozott a 27 éves Jeanne Toussaint-nal, Pierre de Quinsonas francia nemes korábbi szeretőjével. Toussaint vékony volt, porcelánszerű arcát barna haj keretezte. És roppant jól öltözött volt, ami nem meglepő, hiszen Gabrielle Chanel barátnője volt, így hasonló körökben mozgott, mint a Cartier Paris vezetője.
Toussaint 1887-ben született belga csipkekészítő családba. Tinédzserként költözött el otthonról. Életrajzírója szerint bántalmazó mostohaapja elől menekült el nővérével. Igaz vagy sem, Jeanne Toussaint Párizsba ment, egyenesen Quinsonas karjai közé, aki végül elhagyta, mikor vissza kellett térnie a francia hadseregbe, nem törődve azzal, a fiatal nő képes lesz-e boldogulni a hedonista párizsi körökben.
„Nem sodródott a társadalom szélére, köszönhetően a nagylelkű támogatóinak, nevezzük így őket” – fogalmazott Pierre Rainero, a Cartier stílus- és kulturálisörökség-igazgatója. Ám Toussaint több volt ennél, kiemelkedett intellektusa és stílusa miatt. Nem véletlenül kapta a La Panthère (párduc) becenevet: párducbundát viselt és a lakberendezésben is imádta a vadmacska prémjét.
Charleston-ruhában járt, fejét selyemturbánba tekerte és a szőrmestóla nem hiányozhatott a válláról. De Quinsonas, akivel 1912-ben afrikai szafarira is elutazott, Pan-Pannak becézte. „Vad, független és elegáns – ez a három szó jellemezte legjobban Jeanne-t” – mondta Rainero.
Toussaint és Louis Cartier szeretők lettek, és bár sosem házasodtak össze, kapcsolatuk nemcsak a nő életét változtatta meg, de az ékszerház szerencséjét is, sőt, a 20. századi ékszerdivatot is.
Szerelem első látásra
A találkozásuk a Maximban sorsszerű volt, igazi szerelem első látásra, amiről mindenki álmodik. Louis azonnal Jeanne hatása alá került, és az érzés kölcsönös volt. Ahogy sokan előtte, az ékszerész is feleségül akarta venni, ám a Cartier család ellenállásába ütközött.
A fiatal Louis Cartier és Jeanne Toussiant szerelmét tiltotta a család az ékszerház hírnevét féltve
Az ékszerház, amit Louis nagyapja, Louis-François Cartier alapított 1847-ben, majd az apja, Alfred vitte tovább a testvéreivel, Pierre-rel és Jacques-kal, épp a világhír küszöbén állt. Louis nem sokkal korábban vált el Andrée-Caroline Worthtől, Charles Frederick Worth angol divattervező unokájától, és a család nem akarta, hogy a Cartier név a botrányos válás után egy kétes hírű nővel való szerelmi viszonnyal kapcsolódjon össze. A vonzalomnak azonban nem lehetett parancsolni.
1914-ben, nem sokkal megismerkedésük után Cartier megbízta George Bariber illusztrátort, hogy készítsen meghívókat egy ékszerkiállításra. A meghívó közepén egy porcelánbőrű, barna hajú nő volt gyöngysorral a nyakában, lába előtt egy párduccal. Még ugyanabban az évben, néhány hónappal később Cartier kinevezte Toussaint-t a bőr- és kiegészítőrészleg fejének, azzal a küldetéssel, hogy találjon ki egy táska-tárca-neszesszer kollekciót az ékszerház arisztokrata ügyfeleinek.
George Bariber illusztrációja, melyet Jeanne Touissant ihletett, 1914
Ez olyan jól sikerült, hogy 1919-ben Louis Cartier újabb, befolyásosabb szerepet adott szeretőjének, ő lett a comité des créations nouvelles, azaz minden új Cartier kreáció készletéért Toussaint felelt, a különleges megrendelésekért is. A nővel az oldalán Louis Cartier tökéletesítette, amit ma Cartier Paris stílusnak nevezünk.
Közben szerelmespárként már nem voltak együtt – Louis Cartier időközben összeházasodott egy magyar grófnővel, Jacqueline Almásyval 1924-ben –, intellektuális kapcsolatuk csak még gyümölcsözőbbé vált az évek során.
1925-ben Toussaint lett a vezetője az ékszerház S osztályának (senki sem tudja, ez mit jelölt, Rainero szerint a soirée-re, az éjszakára utalhat). Itt olyan ékszerek kitalálása volt a feladata, melyeket szélesebb réteg megengedheti magának. Ebből születtek a töltőtollak, levélnyitók, öngyújtók, cigarettatárcák ezüstből, korall- és féldrágakőberakással. „Stílusosnak kellett lenniük, tökéletes munkának, okosan megtervezettnek. Louis teljesen megbízott Jeanne-ban, tudta, hogy remek munkát végez a fejlesztés során” – mondta Rainero.
Mindenre hatással volt a nő
Ám ahogy jobban beleássuk magunkat a Cartier ékszerkollekciók történetébe, megérthetjük, Jeanne mekkora befolyással volt rájuk. Rainero elmesélte például az 1920-as években megjelent Tutti Frutti dizájn hátterét. Ezt az indiai maharadzsák ékszerei inspirálták, smaragdok, zafírok és rubinok díszítik a cukorkaszerű cabochonkövek és gyémántok mellett a kollekció darabjait szemkápráztató kakofóniában. „Tudjuk, hogy Jeanne rajongott Indiáért, folyton azt kérte a tervezőktől, hogy indiai műtárgyakat ültessenek át ékszerekké. Minél többet nézem a Tutti Frutti ékszereit, egyre inkább azt gondolom, hogy az ő ötlete volt” – mondta a Cartier igazgatója.
A Cartier Tutti Frutti kollekciójának ékszereit vibráló színek jellemzik
A Gloria Swanson által az 1993-as Perfect Understanding című filmben viselt kristály-gyémánt karperec szintén Toussaint ízlését tükrözi. „Jeanne elindított egy olyan evolúciót, melynek eredményeként sokkal látványosabbá váltak az ékszerek, és ez már azelőtt látszott, hogy ő lett volna a kreatív igazgató.”
14 év alatt járta végig a szamárlétrát az ékszerháznál Jeanne Toussaint, míg 1933-ban kinevezték a Cartier Paris művészi vezetőjévé. Ugyanebben az évben jelentette be visszavonulását Louis Cartier, lemondó levelében azt írva, „Jeanne Toussaint ízlését mindenki elismeri, ahogy a cég iránti elhivatottságát is, ezért lesz ő a távollétemben a művészeti igazgató, bár féltem ettől a hatalmas feladattól őt”.
A félelem alaptalan volt. Toussaint az 1930-as évektől az 1960-as évekig volt a Cartier művészeti vezetője, ez volt az ékszerház fénykora mind kreativitásban, mind a művészi kivitelezésben. A Cartier több szabadalmat jelentett be az 1930-as években, mint bármikor korábban, a geometrikus dizájnról áttértek az egzotikus art deco, avantgárd mintákra, melyek tele voltak színekkel és élettel.
A párduc életre kel
Ezek közül is a leghíresebb a párduc, melyről azt tartják, hogy az a nő tervezte, akit Louis Cartier kis párducának, Petite Panthère-nek nevezett. Először 2D-ben tűnt fel a minta egy 1914-ben tervezett gyémántokkal és ónixszal díszített ékszerórán, majd az ékszerház szimbólumává vált párduc megjelent a cigarettatárcákon és más órákon is az 1920-as és 1930-as években, beleértve azt is, amit Louis Cartier a múzsájának ajándékozott 1919-ben.
A párduc lett a Cartier szimbóluma
Valójában nem maga Toussaint tervezte a párducot, ő soha nem tervezett egyetlen ékszert sem a Cartier-nek. „Akart, de Louis úgy vélte, sokkal jobb, ha ő a tervezők munkáját értékeli anélkül, hogy versenyezne velük” – mondta Rainero.
A Cartier napjainkra ikonikussá vált 3 dimenziós párducát egy fiatal tervező, Peter Lemarchand készítette, aki szoros együttműködésben dolgozott Toussaint-nal, hogy életre keltse a nő vadmacskás látomását. (A legenda szerint, amikor Toussaint egy szafarin meglátott egy párducot, azt kiáltotta: „ónix, gyémántok, smaragdok – egy bross!”) Ezután született meg az első párducbross Windsor hercegének megrendelésére, ezt 1984-ben ajándékozta a hercegnének, Wallis Simpsonnak, aki Jeanne Toussaint-hoz hasonlóan a vadmacskák megszállottja volt a párizsi társasági élet egyik jeles tagja, Daisy Fellowes és a Woolworth örökösnője, Barbara Hutton mellett, illetve a mexikói filmsztár, María Félix és a jól házasodott amerikai Mona von Bismarck mellett.
„Eleinte csak a legbátrabb hölgyek viselték a párducot, azok, akiknek nem kellett bizonyítaniuk semmit – mondta Rainero. – Az 1940-es évek előtt elfogadhatatlan volt, ha egy nő egy állatot választ az önkifejezésre. Megtehette egy színésznő vagy egy olyan nő, mint Jeanne, aki nem beleszületett a magas rangú társaságba, de a párduc túl erős szimbóluma volt a függetlenségnek a házas nők számára” – magyarázta meg Rainero, miért kellett majd’ három évtizedet várni, hogy elfogadhatóvá váljon, ha egy nő párduc alakú ékszert visel. Még az 1940-es években is nagy merészség kellett hozzá. Ahogy egy újságíró akkoriban írta: „atombombát dobott le a Cartier.”
Toussaint nem félt provokálni
Párizs német megszállása idején, a második világháború alatt ő és Lemarchand vörös korallból, fehér gyémántból és kék lapis lazuliból tervezett kalitkába zárt, madár alakú brosst. Ezek a szövetségesek színei voltak. Kirakta a bolt kirakatába, ami nem is kerülte el a Gestapo figyelmét, Toussaint-t bevitték. Coco Chanel járt érte közben, hogy szabadon bocsássák. A felszabadulás után a madármotívum ismét megjelent, ezúttal szélesre tárt szárnyakkal repült ki a nyitott kalitkából.
Jeanne Touissant-t a Gestapo bevitte a második világháború alatt a madaras ékszer miatt
1955-ben, egy évvel azután, hogy hozzáment az üzletember Baron Pierre Hély d’Oisselhez, akivel már régóta együtt éltek, Toussaint magas rangú kitüntetést kapott az ékszerészetért tett szolgálataiért. Ugyanebben az évben, 68 éves korában bejelentette, hogy visszavonul. Valószínűleg kevesebb időt akart a belvárosi lakásában tölteni, inkább a Villa Albaïcinba, vidéki házába vágyott. De Pierre Cartier, Louis Cartier testvére teljesen kétségbe esett ettől a gondolattól, próbálta marasztalni az ékszerháznál.
Amennyire a Cartier család ellenezte szerelmét Louis-val, annyira fontos részévé vált a családnak. Toussaint-nek sosem született gyermeke, de Claude Cartier, Louis fia mindig közel állt a szívéhez. Még a tárcájában is volt egy kép a fiúról.
Férje 1959-ben meghalt, Toussaint végül 1970-ben ment nyugdíjba az ékszerházból – 83 éves korában. Ő volt a Cartier-nek a leghosszabb ideig dolgozó alkalmazottja. Az ékszerházat két éven át újították fel, ennek során Toussaint korábbi irodáját átalakították Jeanne Toussaint Szalonná, ahol kiállítást rendeztek be ritka korabeli ékszerekből és kortárs alkotásokból, melyeket ő ihletett.
A Panthére kollekció a Cartier szimbóluma lett Jeanne Touissant-nak köszönhetően
A megnyitóra a Cartier egy új ónix-gyémánt pettyes párduc órát és ékszerkollekciót tervezett, így teljesesedett ki – majdnem száz évvel a szerelmi affér után – a 20. század egyik legsikeresebb kreatív kapcsolata, melynek gyümölcse, az ikonikus Cartier párduc még ma is él.
Forrás: The Telegraph Fotó: Wikimedia, Cartier, Sotheby’s
