Rendhagyó adventi kalendárium az emberi jogok védelméért

2022. december 10.
December 10. világszerte az emberi jogok napja, amelyre idén egy rendhagyó kampánnyal hívja fel a figyelmet az Amnesty International Magyarország. 9 ártatlanul elítélt ember történetét mutatják be egy adventi naptár formájában. A kampány célja, hogy felhívja az emberek és a világ figyelmét az igazságtalanul elítéltek ügyére, amelyekért akár csak egy petíció aláírásával és egy levélküldéssel bárki sokat tehet.

Az emberi jogok világnapja

1950-ben az ENSZ közgyűlése az emberi jogok világnapjává nyilvánította december 10-ét. Az Amnesty International egy olyan nemzetközi, független, jogvédő civil szervezet, amely azért dolgozik, hogy ne csak ezen a napon, hanem az év minden napján mindenkit megillessenek az emberi jogok. A világszerte több mint 10 millió tagot számláló szervezet 1990 óta Magyarországon is működik, céljuk, hogy hozzájáruljanak egy nyitottabb, az emberi jogokat tiszteletben tartó Magyarország megvalósulásához.

rendhagyo-adventi-kalendarium-emberi-jogok-vedelme

Minden Varsóban kezdődött

A szervezet 21 évvel ezelőtt, 2001-ben indította el Write for Rights kampányát, amelyben több mint 200 országban segítik azokat az embereket, akiknek bármilyen okból sérültek emberi jogai azért, mert vállalták véleményüket és kiálltak egy-egy társadalmi vagy politikai ügy mellett. A kezdeményezés kapcsán 2001-ben 2326 levél született,  2021-ben már 4,5 millió levél, tweet és petíció aláírás valósult meg. Az elmúlt több mint két évtized alatt a Write for Rights a világ legnagyobb emberi jogi eseményévé nőtte ki magát.

Magyarországon a kampány a Levélíró Maraton nevet kapta, amit a szervezet idén rendhagyó módon, egy fizikai és online formában is elérhető, adventi kalendárium formájában népszerűsít. Célja, hogy világszerte pozitív változást hozzon mindazok életébe, akiknek emberi jogaik sérültek vagy veszélyben vannak.

rendhagyo-adventi-kalendarium-emberi-jogok-vedelme

A naptár első 9 ablaka mögött 9 ártatlanul elítélt vagy fogvatartott emberrel találkozhatunk. Megismerhetjük például az orosz Aleksandra Skochilenko – becenevén Sasha – történetét, akinek egyetlen bűne, hogy valós információkat osztott meg Oroszország Ukrajna elleni inváziójáról. Most egy orosz börtönben van, szörnyű körülmények között, és akár egy évtizedes büntetést is kaphat. 

A naptárban találkozhatunk az iráni Vahid Afkarival is, amit 2018 óta tartanak igazságtalanul börtönben, kizárólag azért, mert testvéreivel békés tüntetéseken vett részt Iránban. Vahid 2020 szeptembere óta van magánzárkában, teljesen elszigetelve a többi rabtól. Ez a büntetése, amiért megtagadta a hatóságok követelését, nem szólalt fel nyilvánosan azok ellen, akik szolidaritást vállaltak vele, és igazságot akartak szolgáltatni neki és a családjának.

rendhagyo-adventi-kalendarium-emberi-jogok-vedelme

Nasser Zefzafi egy marokkói tiltakozó mozgalom vezetője, akit többször megkínoztak és rettenetes körülmények között tartanak fogva, mióta 2018-ban 20 év börtönre ítélték. Letartóztatása óta magánzárkában van, szörnyű körülmények között, egészségügyi állapota pedig romlik: légzési, látási problémákkal és idegfájdalmakkal küzd, a börtönhatóságok pedig megtagadják tőle a szükséges orvosi ellátást.   

Három név és arc a sok közül. Bárki kifejezheti szolidaritását a jogtalanul fogvatartott emberekkel egy petíció aláírásával, egy levél- vagy email írással, valamint egy közösségi média megosztással is.

Tisztában vagyunk vele, hogy a mai magyar közélet számos fontos témától hangos és azt is tudjuk, hogy mi magyarok jelenleg számos olyan problémával nézünk szembe, ami miatt nehezebb azonosulni a távol élők nehézségeivel, mégis szeretnénk megmutatni, hogy társadalmi összefogással és a helyzetük megismerésével rajtuk, sőt akár hosszabb távon a magyar közéleti ügyeken is segíthetünk” – mondta a kezdeményezés kapcsán Vig Dávid, az Amnesty International Magyarország igazgatója.

Mit számít egy aláírás?

A petíciók kapcsán felmerülhet a kérdés, hogy vajon mit számít egy-egy név és email cím, amellyel csatlakozni lehet egy aláírásgyűjtéshez. Vig Dávid szerint nagyon is sokat: „Az aláírások és közösségi média megosztások segítenek szélesebb társadalmi közönség számára láthatóbbá tenni a történeteket és ezáltal az emberi jogok ügyét. Ha az adott országok döntéshozói azt látják, hogy világszerte érdeklődést és felháborodás kelt egy-egy eset, akkor nagyobb rajtuk a nyomás, hogy igazságos, emberi jogokat tiszteletben tartó döntés szülessen és az ártatlanul elítéltek mielőbb szabadulhassanak a fogságból.”

rendhagyo-adventi-kalendarium-emberi-jogok-vedelme

A Levélíró kampány számtalanszor bebizonyította, hogy a petíciók és levelek működnek. Az elmúlt évek során a nemzetközi összefogás számos olyan sikert hozott, amelyekhez Magyarországról is sokan csatlakoztak. Ilyen volt például Albert Woodfox esete, akit 2016-ban, 43 magánzárkában töltött évet követően engedtek szabadon – éppen azután, hogy a férfi bekerült a 2015-ös Levélíró maraton esetei közé. Szintén inspiráló Moses Akatugba története – egy nigériai fiatalé, akit azért ítéltek halálra, mert 16 évesen ellopott három mobiltelefont. A Levélíró kampányt követően nem csak a halálbüntetését törölték el, de kegyelmet adtak neki: az érte felszólalóknak köszönhetően Moses szabad ember lett.  

A Levélíró Maraton január közepéig tart, hazánkban is számos program kíséri majd, amelyekről az Amnesty International Magyarország Facebook-oldaláról tájékozódhatnak az érdeklődők.

Olvass tovább!