Ha azt mondom, változás? Mi az első gondolatod?
Vegyesek az érzéseim. Van bennem ellenérzés, hiszen a változás együtt jár azzal, hogy a megszokott biztonság felborul, de van bennem remény is: ha változás, akkor az csak pozitív lehet! Hiszek benne, az élete során minden ember fejlődik; azért vagyunk itt a földön, hogy tanuljunk magunkról, megismerjük önmagunkat. Ehhez elengedhetetlen a változás.
Nekem a várandósság, a kisbabám születése hozta a legnagyobb változást az életembe. Sajnos nagyon sok negatív élményben volt részem amiatt, hogy gyereket vállaltam – így lábak nélkül. Egy ilyen ismeretlen helyzet előtt nagyon könnyű elbizonytalanítani embert. Sok félelem volt bennem, komoly kétségek gyötörtek: »Tényleg nem kellett volna bevállalni? Vajon tényleg ezeknek az embereknek lesz igaza?«. Tartottam a feladattól: hogyan tudok majd helytállni, milyen édesanya leszek. Ennek ellenére a szívem mindennél erősebben azt súgta, minden rendben lesz. Végig az volt bennem, hogy az ösztöneimre szabad csak hallgatnom. Nekem lett igazam!
Ez az erős belső hang máskor is segített már?
Mindig segít! Ha nagyon nehéz élethelyzetben vagyok, vagy kapok egy pofont az élettől, akkor is mindig az van bennem, hogy mindez azért történik, hogy majd jó legyen, hogy tanuljak belőle, az a fejlődésemet szolgálja.
Természetesen nekem is fel kell dolgoznom a nehéz helyzeteket, de mindig azt nézem, hogy abból a legjobbat hozzam ki. Ahány pofont kapok az élettől, én annál erősebben térek vissza. Rám a negatív sokkal jobban hat. Persze nem azt mondom, hogy »Gyertek, üssetek!«, de a kudarcot inkább az előnyömre tudom fordítani. Abból könnyebben merítek erőt, mint a sikerből.
Van olyan élethelyzet, hogy a változást erőltetned kell?
Mindig úgy gondoltam magamra, hogy egy kemény csaj vagyok, egy kitartó sportoló, aki imád úszni, és aki majd szülés után is gond nélkül visszamegy az uszodába. Amivel nem számoltam, hogy kisfiam születésével megtörténik velem ez a hatalmas szeretet és kötődés. Ha elmegyek edzeni, azért nehéz a szívem és gyötör a lelkiismeret-furdalás, mert a kisbabámat otthon hagytam az édesanyámmal, ha pedig otthon vagyok, az van bennem, hogy többet kellene edzenem. Számomra ez most egy embert próbáló időszak. Szeretném leadni a súlyfelesleget, amit a terhesség és a szoptatás hozott, és ebbe most bele kell kényszerítenem magam. Nem akarom látni a pályafutásom végét, hiszem, hogy van még bennem néhány eredmény.
Mibe kapaszkodsz akkor, amikor az uszodában, és nem otthon vagy?
Valahol azt olvastam, hogy a gyerek nem lehet kifogás, hogy miért nem mész le az edzőterembe, hogy miért nem tudod elvégezni a munkádat. A gyerek ok legyen arra, hogy miért csinálod az egészet, és miért akarsz jobb lenni. Azt szeretném, hogy a kisfiam lássa, én nem adom fel az álmaimat, mellette is ugyanúgy tudok érvényesülni mint sportoló és mint nő. Én nem akarom újra és újra felhozni neki, hogy mennyi mindent megtettem érte. Hiszem, hogy ingyen teszünk dolgokat, azokért cserébe nem várhatunk semmit! Szeretném megmutatni neki, hogy nincs szükség az önfeláldozásra.
A szüleid tanították ezt neked?
Amikor a világra jöttem, halva születtem, újra kellett éleszteni, aztán az orvosok le akarták beszélni a szüleimet rólam. Azt javasolták nekik, hogy adjanak örökbe, ne is nézzenek meg, ők azonban ennek ellenére hazavittek: 1992 májusában egy láb nélküli gyereket! Akkoriban nemhogy internet nem volt, de információ se nagyon. Az orvosok olyanokat mondtak nekik, hogy lehet, hogy meghalok, hogy nem érem meg a tízéves kort, hogy nem tudok majd ülni; valószínű, hogy belső szervi rendellenességeim is vannak… sorolhatnám. Ők azonban hazavittek, és soha nem hozták fel nekem, hogy mekkora hősök. Emberként ők az én legnagyobb példaképeim. Az úszást is nekik köszönhetem. Apukám 2004-ben elolvasott egy cikket Pásztory Dóriról, aki akkor nyert Athénban olimpiát, és csak úgy felvetette, hogy milyen jó lenne, ha úsznék. Micsoda egybeesés, hogy egy orvos akkor ugyanezt javasolta. Ez mindörökre megváltoztatta az életem. Igaz, az úszás sok kemény élethelyzetbe belekényszerített – de a legnagyobb fordulat az volt, hogy megtanultam úszni. Én tényleg mindent az úszásnak köszönhetek.
Biztos vagyok benne, az úszás akkor is rám talált volna, ha egy árvaházban növök fel, de akkor biztos, hogy nem egy ilyen lelkületű ember lennék, aki ma vagyok. Akkor nem ez az Illés Fanni ülne itt, akiről nagyon sok minden lepereg, és úgy éli épként az életét, hogy tényleg nem szorul semmiben sem segítségre.
Hívő ember vagy?
Igen, vallásos családból származom, de számomra a hit nem úgy fontos, hogy minden vasárnap ott legyek a szentmisén. Hiszem, hogy van valaki, aki a gondunkat viseli. Hiszem, hogy van jó és rossz, és aki rossz, az nem nyerhet az életben.
Fotó és szöveg: Czvitkovits Judit Styling: Balogh Viki Smink: Tamás Anita Ruha: Zara
Változni ér!
Megújult a marieclaire.hu, amelynek kapcsán elindítottuk Változni ér! kampányunkat. Amellett, hogy a témát több cikkben körüljárjuk, és egy játékkal is készülünk nektek, négy olyan hírességet kérdeztünk a változásról, akikkel az elmúlt években már beszélgettünk. Keresd a Változni ér! logóval ellátott cikkeket a megújult marieclaire.hu-n a következő hetekben vagy a nyitóoldalon a Változni ér! címkét!
