Levente 51 éves, könyvelőként dolgozik, két gyerek édesapja, és három éve van együtt párjával, egyben harmadik feleségével, Jankával. Azzal a Jankával, akinek történetét egy korábbi cikkünkben már bemutattuk. A cikkben szereplő sorstársaihoz hasonlóan korábban Janka is egy bántalmazó házasságban élt. A nő első házassága a klasszikus nemi szerepekre épült: a volt férje ragaszkodott a családfői státuszhoz, nem volt hajlandó kivenni a részét az otthoni feladatokból, és elvárta Jankától, hogy mindig minden az ő igényei szerint történjen. A nő hét évet húzott le a volt férje kontrollja alatt, mígnem végül betelt nála a pohár, beadta a válást, és sikeresen maga mögött tudta hagyni a házasságát.
Egy ilyen tapasztalat akár örökre el is vehette volna Janka kedvét az újraházasodástól, ő azonban bizakodó maradt és nem mondott le a szerelemről. Így ismerkedett meg második férjével, Leventével – akit Janka abban a bizonyos cikkünkben büszkén nevezett feministának. „Az első olyan volt, mint amilyen az átlag magyar házasság. Az nem volt normális. A mostani házasságomban teljes mértékben partnerek vagyunk” – magyarázta interjúnk során Janka.
De vajon hogyan viselkedik egy feminista férj a mindennapokban? És egyáltalán: mit jelent egy férfi számára a 21. században feministának lenni? Leventével beszélgettünk.
A feleséged első házassága bántalmazó volt. Milyen volt ezzel férfiként szembesülni, mikor megismertétek egymást?
Lassan derült csak ki a dolog. Nagyon sokat beszélgettünk mindenféléről, mielőtt komolyabbra fordult volna az életünk. Én pedig értetlenül álltam a dolog előtt. A feleségem elmesélte, hogy ő mindig próbálta odatenni magát, és megfelelni azoknak az eszement elvárásoknak, amiket a volt férje állított. Nem is értettem, hogy ép ésszel hogyan tudta ezt kibírni és végigcsinálni. És a másik oldalt sem értettem: miért volt ez neki jó? Azon túl, hogy biztos van, aki élvezi, ha megtörhet és leuralhat egy ilyen erős és színes személyiséget. De tényleg nem értettem, hogy miért jó ez a viselkedés bárkinek is.
Miután kiderült számodra, hogy a párod egy bántalmazó kapcsolatban élt, jobban odafigyeltél a szavaidra vagy a tetteidre?
Tudtam, hogy mi az, amivel még csak viccelni sem lehet. És persze, igényelt egy kis odafigyelést, de igazából nem nagyon kellett, mert annyira egyformán gondolkodtunk, meg gondolkozunk most is az életnek a dolgairól, hogy nem kellett ebbe belefeszülnöm és állandóan öncenzúrát gyakorolnom. Elég gyorsan lefektettük az alapszabályt is, ami szerint az igen igent jelent, a nem pedig nemet, és menet közben is lehet változtatni. Nincs abból harag, hogyha az ember nemet mond a másiknak, hiszen minden nem megerősíti az összes többi igent. Hogyha egy kapcsolatban lehet nemet mondani, akkor szerintem az azt jelenti, hogy normálisan működnek a dolgok, és mindent meg lehet beszélni.
Abban kellett esetleg segítened neki, hogy visszanyerje a bizalmát a férfiak felé? Hogy tovább tudjon lépni?
Ő szerencsére nem volt bizalmatlan sem velem szemben, sem a férfinemmel szemben, tehát ilyen szempontból nem volt probléma. Nyilván azért furcsa volt neki egy-két szituáció, vagy egy-két helyzet. Volt például egy eset, nagyjából egy évvel ezelőtt, amikor ő beteg lett, és feküdnie kellett. Nyilván én csináltam a háztartást, főztem, gondoskodtam a gyerekekről, és amikor egyszer bevittem neki egy csésze teát, ő elsírta magát. Ez számomra annyira hihetetlen volt, és igazából bizonyos szinten megalázó is, hogy egy pohár tea miatt mintaférj lett belőlem. Tényleg nagyon rosszul működhetett valami az első házasságában, ha egy ilyen apró gesztus ilyen érzelmeket hozott ki belőle.
Hozzá kellett szoknia, hogy egyenlő partnerei vagytok egymásnak.
Valószínűleg igen. Mindig felhozza azt az első alkalmat, amikor egyik reggel megbeszéltük, hogy este 6 körül fog hazaérni, és amikor ő késve, fél 7-kor jött fel a lépcsőn, beléhasított egy furcsa érzés. Hirtelen felismerte, hogy nincs gyomorgörcse, és nem kezdi el a fejében előre megfogalmazni a mondatokat, hogy aztán megmagyarázza nekem, miért nem ért haza 6-ra. Tudta, hogy nálunk ebből nincs gond. Hiszen nyilván, bárkinek közbejöhet bármi, ami miatt késik – és még ha nem is lett volna dolga, csak egyszerűen ült volna a Duna-parton tökmagot köpködve, azzal sem lett volna semmi probléma.
A feleséged első házassága a klasszikus nemi szerepekre épült – a férfi viselte a nadrágot, a nőnek pedig a konyhában volt a helye. Te mit gondolsz erről a felállásról és a tradicionális nemi szerepekről?
Én már magától a kifejezéstől is rosszul vagyok. Miért lenne ez klasszikus? Persze értem, nem vagyok hülye, csak engem nagyon-nagyon frusztrál az egész, hogy ez lenne a nők és a férfiak klasszikus szerepe. Én igazából abban hiszek, hogy egy házasságban nem szerepek vannak, hanem teli szennyes kosár. Nem hiszek a szerepek szerint leosztott feladatokban. A mi gyerekeink szerencsére látják, hogy mi mind a ketten csinálunk mindent, és az tartja bennünk a lelket, hogy talán ez segíteni fog majd nekik, hogy felnőve ne csússzanak bele egyenlőtlen kapcsolatokba.
A te hozzáállásod férfiként idehaza – sajnos – még mindig kuriózumnak számít. Honnan hoztad ezeket az elveket, ezt láttad gyerekként otthon?
Nem, én is a klasszikus felállásból jövök. Apám akkor evett, ha elé tették. Ha nem tették, akkor ült, hallgatott és nem evett. Ma 82 éves, és még mindig így áll hozzá. Amikor nincs otthon vele senki, akkor megcsinálja magának, de abban a pillanatban, hogy akár a nővérem, akár én otthon vagyunk, az az elvárás, hogy leül és addig nem eszik, amíg elé nem tesszük. Én 14 éves korom óta, ha nem is eltartom magam, de külön élek, ezért viszonylag gyorsan megtanultam, hogy akkor van rend, ha megcsinálom, akkor van vasalt ruha, ha kivasalom, akkor eszek, ha megoldom magamnak. Nem is volt soha elvárásom senki felé, hogy ezt megcsinálja helyettem. És engem egyébként rendkívül zavar, hogy ez progresszívnek vagy kuriózumnak számít.
Mit látsz a környezetedben, más pároknál milyen felállások vannak?
Szerintem valamilyen szinten mindenki próbál beleállni az otthoni dolgokba, valamilyen szinten kivenni a részüket, de úgy gondolom, hogy sokaknál nincs meg a kellő tudatosság és intelligencia. Persze lehet azt mondani, hogy azért viszik tovább ezt a felállást, mert gyerekként mindenki ezt látta otthon – de én is ebben éltem, és azt is láttam, hogy ez a szüleimnél nem működött. Tudtam, hogy én nem szeretném úgy csinálni, mint az apám. De a kényelem azért nagy úr, és ott vannak az elvárások is, amiket a társadalom sugall. Az előző munkahelyemen engem is úgy emlegettek, hogy én vagyok a Janka menyasszonya, pedig az egy kifejezetten felvilágosult környezet volt. Van a nők és a férfiak felé egy társadalmi elvárás, aminek sokan próbálnak megfelelni még akkor is, ha abban nem érzik magukat jól.
Miért ragasztották rád ezt a nevet? Nem voltál elég macsó?
Igen, látták, hogy mi mindent megbeszélünk, nincsenek leosztott feladatok – nincs megszabva például, hogy ki vezesse a kis teherautót, ki beszéljen a villanyszerelővel. Mindig az intézi a dolgokat, aki éppen ráér. Nincs leosztás, hogy na ez férfias feladat, az meg nőies. Én ugyanúgy csomagoltam szendvicset, vagy kiszaladtam az ebédért, vagy bármi.
Említetted, hogy te nem hiszel a szerepekben. Szerinted akkor hogyan tud jól működni egy házasság?
Szerintem az a normális, ha nincsenek leosztva a szerepek, hanem mindenki meglátja, hogy mit kell csinálni, és azt magától megcsinálja, nem kell kérni. Az egyik első alkalom volt, amikor én már otthon voltam, Janka meg telefonált, és mondta, hogy szerinte végzett a mosógép, és megkért, hogy ha hazaérek, nézzem már meg. Nyilván, mikor hazaértem, már megnéztem, és ki is teregettem, tehát mire telefonált ez már egy befejezett történet volt. Nem mondom, hogy rosszul esett, vagy megsértődtem, amit mondta, mert tudtam, mi van mögötte. Csak nem értettem, hogy tényleg mondani kell, hogy csináljam meg? Kiteregettem, mert arra jártam és láttam, hogy végzett a gép. Észrevettem és megcsináltam. Én mindig is társat szerettem volna, nem cselédet. Nekem attól nem lesz jobb, ha ő megszakad. És szerintem az is fontos, hogy ne valamiféle remélt jutalomért végezzük el ezeket a dolgokat, hanem azért, mert saját igényünk van rá. Ugyanígy volt egyébként az első két házasságomban is, ott sem voltak szerepek.
Szerinted mi lehet az oka annak, hogy a férfiak ennyire ragaszkodnak a tradicionális felálláshoz?
Egyrészt a kényelem, másrészt, ahogy mondtam, szerintem az intelligencia kérdése az egész. Hogyha én látom, hogy a szüleimnek ez nem volt jó, akkor nem szállok bele ugyanabba a hintába, hanem megpróbálom másként csinálni.
A korábbi interjúnk során Janka feministának nevezett. Itthon ez a kifejezés szitokszónak számít.
Igen, ez egy szitokszó, vagyis biztosan nem egy pozitív jelző idehaza. Valami ördögtől való dolog.
Férfiként számodra mit jelent feministának lenni?
Férfiként feministának lenni azt jelenti, hogy egyenlőnek lenni. Mindenben. Legyen az házimunka, legyen ez kereset, szex, bármi. Persze létezik a két nem, de valójában mindannyian emberek vagyunk, ugyanonnan jövőnk és ugyanoda megyünk. Nekem ezt jelenti a feminizmus.
Nem érzed úgy, hogy az, hogy te így gondolkodsz, hogy feminista vagy, csorbát ejt a férfiasságodon?
Nem, szerintem rendkívül szexi és nagyon férfias feministának lenni. És rendkívül zavaró számomra, hogy az én hozzáállásomat progresszívnek nevezik. Ez nem progresszív, ennek kellene a normálisnak lenni. Nagyon furcsa, hogy erről egyáltalán beszélni kell.
Fotó: Getty Images
