A péntek reggeli odaút után hamar eljött a kellemesen induló vasárnap este, vagyis a hazatérés ideje. Április 21-én a Merkúr retrográdba lépett, ezzel együtt pedig megkezdődött a kálvária, aminek a pénteki és szombati nyugalomban nem volt lehetősége kibontakozni, én pedig megfogadtam, hogy soha többet nem utazom a következő retrográd időszakban – ez itt a humor helye.
Ezután a kis kaland után 5+1 szabályt állítottam fel magamnak a jövőbeni utazásokat tekintve:
1. Csak magadban bízhatsz, a menetrendben soha
Az utolsó nap ütemtervét nagyon ügyesen beosztottuk, hogy sehová se kelljen rohannunk, és minden hátramaradt látnivalót kényelmesen körbejárhassunk. Volt időnk egy hatalmasat sétálni Münchenben, meglátogatni az Englischer Gartent és a helyi sörkertet, enni egy finom pizzás perecet és inni egy jó nagy korsó sört.
De még így sem volt elég a vonat eléréséhez az, hogy a tervezett indulási idő előtt majdnem 15 perccel korábban kint voltunk az állomáson. A vonat ugyanis nem 17:30-kor (a korábbi menetrend és a jegy szerint legalábbis, bár ugye kit érdekel egy darab papír), hanem 17:17-kor indult el. Pontban. Akkor. Amikor. Az. Állomásra. Értünk. Ekkor világosodtunk meg arról, hogy időközben vágányzár miatt menetrendváltozás történt. Pro tipp: legközelebb többször csekkold a menetrendet.
2. Mindig hallgass a megérzéseidre Merkúr retrográd alatt
És ekkor megvalósult a leggyakoribb utazások előtti rémálom: lekéstük a vonatot. Sebaj, gondoltuk, megkérdezünk egy szimpatikus úriembert, aki a helyi vasúttársaság nevével fémjelzett mellényt viseli, hogy mitévők legyünk, ha Budapestre szeretnénk eljutni: elirányított minket a következő bécsi vonathoz, ami a menetrend szerint 8 perc múlva indult.
Oda se neki, a cuccainkat cipelve, a tüdőnket kiköpve rohantunk a peronra, ahol kiderült, hogy valójában bőven lett volna még 20 percünk az indulásig. Felszálltunk és lepakoltunk, majd jött a következő felismerés: minden a legnagyobb rendben, kivéve, hogy nem biztos, hogy az elúszott Railjetre szóló jegyeinket használhatjuk más vonatokon is. Pro tipp: mindig az első megérzés a jó.
3. Keresd a kedves embereket
Miután visszaszereztük a kontrollt a légzésünk felett, ismét útra keltünk, hogy az információs pultnál megkérdezzük, van-e esély arra, hogy a már megvásárolt (és semmiképpen nem egy huszonéves pénztárcájára szabott) vonatjeggyel hazajuthatunk-e, vagy vennünk kell egy új (semmiképpen nem egy huszonéves pénztárcájára szabott) vonatjegyet.
Kísérletünk első alanya egy nem túl kedves úriember volt, aki közölte: a jegyet újra meg kell vennünk, és cserébe legalább az sem biztos, hogy ma hazajutunk, úgyhogy jobban tesszük, ha helyben keresünk egy szállást az előttünk álló éjszakára.
No, nem baj, állunk elébe, nem hagyjuk annyiban a dolgot, és legalább örülünk, hogy még időben leszálltunk a Bécsbe tartó vonatról, és nem fizették ki velünk a büntetést vagy a pótjegy árát. Merkúr retrográd alatt ezen se csodálkoznánk. Ráadásul az sem utolsó szempont, hogy kaptunk egy igazolást a menetrendi változásról, így legalább minimális esélyünk van arra, hogy vissza tudjuk igényelni a fel nem használt jegyünk árát.
Gondoltuk, hogy teszünk még egy kísérletet és egy másik információs pultnál bizonyosodunk meg arról, mi lesz a sorsunk. Körülbelül 15 perc várakozás után egy kedves néni fogadott minket, akitől kaptunk egy ráadás igazolást, és biztosított minket arról, hogy a jegyet felhasználhatjuk, de sajnos vagy Münchenben maradunk éjszakára, vagy csak egy nagyon kacskaringós úton juthatunk haza: helyből Salzburgba, onnan Bécsbe, majd Budapestre kell utaznunk.
A helyzet pikantériája, hogy a német vasúttársaság szerint nem ők a hibásak (biztos a Merkúr retrográd), ugyanis a MÁV-nak kellett volna tájékoztatnia minket a menetrendváltozásról, míg a magyarok szerint éppen fordítva, a németek és az osztrákok nem szóltak időben a vágányzár miatt meghozott módosításokról. Pro tipp: mindig több helyről tájékozódj (bár tudd, hogy az sem mindig segít).
4. Shit happens, legyél rugalmas
A Salzburgba tartó vonatot tíz percünk volt elérni, csakhogy az információs táblán sehol sem láttuk kiírva a megfelelő járatot. Szerencsére az indulási idő előtt 4 perccel megtaláltuk a megfelelő peront, a gond csak egy volt: tíz percet késett a vonat, nekünk pedig éppen ennyi időnk volt (lett volna) Ausztriában átszállnunk a bécsi vonatra.
A dolgok nem mindig úgy történnek, ahogy szeretnénk, ezt el kell fogadnunk – ezzel nyugtattuk magunkat Ausztria felé tartva. Itthoni tapasztalatainkból kifolyólag reménykedtünk, hogy nem lesz gond a csatlakozással és a vonatok bevárják egymást, majd azzal a gondolattal dőltünk hátra, hogy amennyiben ez mégsem így lesz, 10 perccel később át tudunk szállni a következő, Linzbe tartó vonatra, ahonnan eljuthatunk Bécsbe.
Ez a remény halt meg utoljára, éppen akkor, amikor a vonatunk megállt egy állomáson, majd a következő vonatra való átszállási időnek megfelelő 10 percig várakozott. Pro tipp: soha ne bízd el magad.
5. Készülj fel a legrosszabbra, mert mindig lehet fokozni
Más lehetőség híján végül egy órát vártunk Salzburgban, hogy elérjük a következő bécsi vonatot, ám ekkor már biztosak voltunk abban, hogy sem az utolsó Budapestre tartó járatot, sem a Flixbust nem érjük el – vagyis hajnali négyig fogunk üldögélni az osztrák főváros pályaudvarán.
Illetve üldögéltünk volna, ha hajnali 1 órakor nem szólal meg a hangosbemondó, arra kérve az állomáson tartózkodókat, hogy hagyják el az épületet, ugyanis az reggel 4 óráig bezárja kapuit. Ekkor értük el a holtpontot, a sírás kerülgetett minket, és ült be mögénk egy kevésbé bizalomgerjesztő, hangosan zenét hallgató, éneklő és táncoló úriember.
Sebaj, ha menni kell, hát menni kell, Merkúr retrográd van. Néhány lengyel lánnyal összeverődve (support your local girl gang) elbattyogtunk egy közeli hotelig, ahol a recepciós megkönyörült rajtunk és megengedte, hogy meghúzzuk magunkat a hallban a reggeli indulásig. Éppen kényelmesen elhelyezkedtünk a kanapén, amikor két részeg férfi, a hotel vendégei megérkeztek, és fölénk hajolva énekelni kezdtek nekünk jó hangosan, németül.
A következő csapás akkor ért minket, amikor már majdnem elkapott minket az álom. Pontosabban kapott volna, ha nem érkezik egy újabb csapat úriember, akik szintén hangosan zenét hallgattak mögöttünk, majd az egyikük egy oszlop mögé bújva tekintgetett ki, hogy nézem-e őt. Ekkor szerencsére elérkezett az indulás ideje, majd (az összes épségben lévő szervünkkel) a holminkkal felpakolva fogtuk magunkat, hogy elinduljunk a hajnali buszhoz.
Abban a pillanatban, ahogy megtaláltuk a buszvégállomást, érkezett az SMS: a járat 20 percet késik. Ugyan, mi jöhet még – gondoltuk. Egészen konkrétan egy vidám, részeg úriember, aki a hajnali 3 óra 50 percet éppen tökéletes időpontnak találta ahhoz, hogy két, a kimerültségtől szinte beszédképtelen külföldi lánynak meséljen magáról.
Ez volt az a pillanat, amikor realizáltuk, hogy a barátném egy „messiás” felirat, illetve egy rajzolt kereszt alatt ül, és csodák csodájára (de tényleg, ilyen nincs) megérkezett a busz. Pro tipp: tanulj meg nevetni a leghülyébb helyzeteken is, különösen Merkúr retrográd idején.
+1 Ne félj, előbb-utóbb hazajutsz
Ahogy felültünk a buszra, egymásra borultunk és azonnal álomba szenderültünk. Amikor legközelebb kinyitottuk a szemünket, igaz, hogy a tervezett érkezésnél több mint 6 órával, de Budapesten jártunk. Ma már pedig csak nevetünk az egészen. Pro tipp: ne félj attól, hogy nem jutsz haza, mert olyan még nem volt, hogy ne lett volna sehogy.
Fotó: Getty Images
