1978-ban egy fiatal olasz nőnek szeméremsértés miatt kellett bíróság elé állnia: azért tartóztatták le, mert bikinifelső nélkül, félmeztelenül napozott a tengerparton. A tárgyalás nem várt fordulatot vett, amikor a bíró kijelentette, hogy az igazságos döntés érdekében fontos egyértelmű különbséget tenni a „teljes meztelenség” és a „csupasz mellel való napozás” között. A nő a per végeztével szabadon távozhatott, miután a bíró határozata szerint ez utóbbi nem sértette a közerkölcsöt.
Noha közösségi média ekkor még nem létezett, a per után mégis egész Európa arról kezdett beszélni, hogy Olaszországban legálissá vált a topless strandolás. A hír hallatán a világ minden tájáról özönleni kezdtek az itáliai tengerpartra a turisták. A topless strandolás aranykora 1967-től az 1990-es évek végéig tartott, mígnem a 2000-es években bekövetkező társadalmi és kulturális változások hatására szépen lassan eltünedeztek a félmeztelenül napozó nők a tengerpartokról.
De vajon mikor és miért dobták le először a bikinifelsőjüket a nők, és mi vetett végül véget a topless napozás trendjének?
Félpucérság a történelemben
Meglepő lehet, de a topless, azaz a mell eltakarása nélküli napozás kultúrákon és évszázadokon átívelő múltra tekint vissza. Bár modern jelenségnek tűnhet, bizonyítékok arra utalnak, hogy a gyökerei az ősi civilizációkig is visszanyúlnak. Gondoljunk csak az ókori Görögországra és Rómára, ahol a meztelenség a művészet visszatérő és ünnepelt motívuma volt, de az ókori olimpiákon is meztelenül versenyeztek a sportolók.
Persze fontos megjegyezni, hogy a meztelenség az ókorban gyakran konkrét kulturális vagy vallási gyakorlatokhoz kötődött, és nem feltétlenül kapcsolódott olyan szabadidős tevékenységekhez, mint a napozás.
Kibuggyanó mellek mindenhol
A fedetlen keblek mutogatása egészen az 1700-as évekig valójában nem számított főben járó bűnnek Európában – sőt egy-egy kibuggyanó mell látványa akkoriban sokkal általánosabbnak és elfogadottabbnak számított, mint manapság. Az udvari nemesasszonyok gyakran hagyták, hogy kárminpirosra festett mellbimbóik kilátszódjanak a dekoltázsukból – ebben az időben a lábak, bokák mutogatása sokkal botrányosabbnak számított.
A korabeli festményeken gyakran feltűnik egy-egy meztelen mell, kibukkanó boka azonban soha. Sok nő – köztük II. Mária királynő is – előszeretettel sétálgatott úgy, hogy az egyik vagy mindkét melle kilógott a fűzőjéből. Az öltözőasztalok is tele voltak mellbimbósminkkel, narancsvörös karneol árnyalatban.
A viktoriánus szigor
A viktoriánus kor beköszöntével aztán ennek a nagy szabadosságnak egyszer és mindenkorra vége lett. Viktória királynő – akit az édesanyja mindenfajta helytelen szexuális viselkedés elvetésére nevelt – az 1837-től 1901-ig tartó uralkodása alatt szigorú erkölcsi szabályokat kényszerített alattvalóira, amelybe természetesen a szexualitás elnyomása is beletartozott.
A 20. században a napozás divatba jött
A 20. századba lépve az emberek kezdtek rájönni, hogy a sápadtság – hiába volt sokáig a szépség fokmérője – nem számít túl egészségesnek, és az orvosok a friss levegő, illetve a napfény jótékony hatásairól kezdtek értekezni. Az 1920-as években kezdett egyre népszerűbbé válni a napozás, ekkor még leginkább egészségügyi gyakorlatként. És annak érdekében, hogy a testük minél nagyobb felületét érhesse napfény, az emberek igyekeztek minél kevesebb textilt magukon hagyni a strandon.
A hirtelen jött ledérségnek persze meg is lett a böjtje, de meglepő módon az erkölcsrendészet első áldozatai nem a nők, hanem a férfiak voltak. 1930-ban Philip B. Kohut, Long Island rendőrfőnöke büszkén számolt be a sajtónak nagy „fogásáról”: három férfit ítélt el a bíróság, miután letartóztatták őket topless fürdőzésért. A férfiak a korábban általánosnak számító, egyrészes, teljes testet takaró fürdőruhájuktól megválva villantották meg meztelen felsőtestüket strandolás közben.
Az első filmes topless jelenetre egyébként 1934-ben került sor az Ez történt egy éjszaka című filmben, Clark Gable szőrös mellkasának főszereplésével. Végül az Egyesült Államokban 1936-tól vált legálissá a férfimellkasok mutogatása.
Ebben az időben a meztelenséghez és az emberi testhez való viszonyulás is átalakulóban volt, különösen az európai országokban, például Franciaországban és Németországban, ahol a nudista mozgalmak egyre nagyobb teret nyertek. A topless napozás a naturista mozgalomhoz kapcsolódott, amely a természettel harmóniában élő életmódot hirdette – beleértve a meztelen pihenést is.
A nők is ledobták a textilt
Az 1950-es években az angolszász országokban orvosi plakátokon kezdték hirdetni a fedetlen napozás fontosságát – olyan (ma már botrányosnak számító) képekkel például, amelyeken meztelen anyák láthatók a strandon gyerekeikkel. Ebben az időben kezdte el egyre több nő követni a férfiak példáját, akik a barnulás, valamint a D-vitamin-szintézis jegyében bátran szögre merték akasztani bikinifelsőjüket, hogy meztelen mellekkel élvezzék a strandon a napsütést.
A topless napozás a 20. század közepére egyre nagyobb figyelmet és vitát váltott ki – ez utóbbit különösen az Egyesült Államokban.
1964-ben történt az első dokumentált női topless napozás Amerikában, a New York-i Jacob Riis Parkban. A félmeztelenül strandoló nőt, bizonyos Rosalind Lauert a tettéért ugyan letartóztatták, ám végül nem emeltek vádat ellene, mivel akkoriban nem léteztek olyan törvények, amelyek kifejezetten tiltották volna a félmeztelen napozást. A története hamar bejárta az egész országot, nyilvános diskurzust indítva a meztelenségről, a feminizmusról, valamint a személyes szabadság határairól.
A topless napozás virágkora
Az 1960-as és 1970-es években a topless napozás ügye összefonódott a szexuális forradalommal és a nőjogi mozgalmakkal. A félmeztelen napozásra sok nő tekintett úgy, mint a nemek közötti egyenlőség egyik pillérére:
fontosnak tartották, hogy a férfiakhoz hasonlóak a nők is szabadon rendelkezhessenek a saját testük felett, és önállóan dönthessenek arról, mennyit is mit akarnak megmutatni magukból.
Az olyan tengerparti nyaralóhelyek, mint a francia Riviéra, az olasz tengerpart és Ibiza egyre híresebbé váltak a félmeztelen napozáshoz való liberális hozzáállásukról, és a világ minden tájáról vonzották a turistákat.
A topless napozás elfogadottsága azonban régiónként és kultúránként nagyon eltérő volt. Míg Európa egyes részein és bizonyos tengerparti üdülőhelyeken egyre elterjedtebbé vált, sok országban tabu, sőt illegális maradt. Bizonyos országokban és régiókban olyan törvényeket hoztak, amelyek kifejezetten tiltották a nyilvános meztelenkedést, beleértve a topless napozást is.
A topless napozás 1967 és az 1990-es évek vége között élte a fénykorát, mígnem a 21. században a népszerűsége rohamosan csökkenni kezdett.
De hová tűntek a topless napozó nők?
Fontos hangsúlyozni, hogy a topless napozók nem azért tűntek el a tengerpartokról, mert manapság a nők annyival prűdebbek lennének, mint 50 évvel ezelőtt – a testük eltakarása elsősorban a biztonságukat szolgálja.
Egy néhány éve készült francia felmérésből kiderült: míg 1984-ben a nők 43 százaléka napozott topless a strandon, 2009-ben ez az arány már csak 34 százalék volt, a 2020-as évekre pedig 19 százalékra csökkent. A tanulmány szerint a manapság monokiniző nők többsége (37 százalék) kizárólag hason fekve meri levenni a bikinifelsőjét. A 28 százalékuk napozik topless a hátán fekve, és mindössze 17 százalékuk merészkedik odáig, hogy bikinifelső nélkül sétálgasson a strandon.
Zaklatás és pornó
A felmérésben arra is kíváncsiak voltak, vajon miért csökkent ennyire radikálisan a topless napozók száma – a válasz elszomorító, bár annyira nem meglepő. A megkérdezett 18-24 éves korosztály fele nyilatkozott úgy, hogy azért nem napozik félmeztelenül, mert fél a verbális, fizikai vagy szexuális támadásoktól, míg 48 százalékuk attól tart, hogy a fedetlen melleik odavonzanák a nyomasztó férfi tekinteteket.
A bosszúpornó elterjedésével ráadásul a nők manapság már azt is kockáztatnák a topless napozással, hogy a melleikről készült fotók és videók keringeni kezdjenek az interneten.
Ám hiába mondanak le a nők a szabadság e formájáról, a felmérés eredménye szerint a megkérdezett nők közül még így is minden másodikat ért már zaklatás vagy szexuális támadás strandolás közben. Hiába takarta a kihívó testrészeiket fürdőruha.
A témát a Guardian is körbejárta egy 8 évvel ezelőtt cikkében, amiben kifejezetten francia nőket interjúvolt meg. A lapnak nyilatkozó nők elsődlegesen a pornókultúra térhódítását, valamint ezzel párhuzamosan a női testek túlszexualizálását okolták azért, hogy a 2000-es években teljesen kikopott a franica Riviérán a topless napozás.
„A nők ábrázolása és a testük szexualizálása miatt a tengerparti szabadság már nem az, ami régen volt… A melleket már nem érezzük ártatlannak vagy átmenetileg aszexuálisnak” – nyilatkozta a lapnak, Alice Pfeiffer angol-francia újságíró.
Félrevezető tévhitek
Végezetül meg kell említeni azt a bizarr álhírt is, ami a 2000-es években terjedt el globálisan, és szintén hozzájárult a félmeztelen napozó nők számának csökkenéséhez. A nőket ebben az időben azzal kezdték riogatni, hogy a topless napozás elősegítheti a mellrák kialakulását. Ma már természetesen tudjuk, hogy a mellrák kialakulásához a napfénynek semmi közé.
Az egésznek mindössze annyi a valóságalapja, hogy ha valaki nem használ megfelelő fényvédőt, a mellkasát ugyanúgy veszélyeztetheti a melanoma és más bőrrák kialakulása, mint bármely más érzékeny területet. De ez ugyanúgy igaz a férfiakra is, mint a nőkre.
Érdekes módon azonban a férfiakat senki nem akarja rávenni, hogy takarják el a szőrős felsőtestüket a vízparton.
Fotó: Getty Images Forrás: Vice, Marie Claire Italy