Ellepték a várost a félmeztelen férfiak – de ki szabadítja fel a női melleket?

2021. június 16. |

A hétvégén a lezárt rakparton biciklizve négy félmeztelen férfitesttel is szembe találtam magam. Én egy rövidnadrág-póló kombóban vészeltem át a nyár első igazán meleg hétvégéjét, de tekerés közben, a tűző napon még így is folyamatosan szakadt rólam a víz. A második félpucér férfi láttán pedig bevallom, kicsit a pumpa is felment bennem: a hőségben legszívesebben én is ledobtam volna magamról a pólót, és melltartóban tekertem volna tovább, de tudtam jól, hogy nőként ezt nem engedhetem meg magamnak. Ha meg is próbáltam volna, valószínűleg el sem jutottam volna a következő kereszteződésig két-három lekurvázás, kéretlen szexuális ajánlat vagy random bunkó beszólás nélkül.

A pasik nyugodtan sétálgathatnak mellmutogatva egy tűző nyári napon, miközben egy nőre már akkor is képesek ráhívni a rendőrt, ha nyilvánosan szoptatja a kisbabáját. De ugyanúgy érdemes felkészülni a kéretlenül bámuló férfitekintetekre és az odaszólogatásra, ha „túlságosan” mélyen dekoltált egy ruhánk, vagy ha nem vagyunk hajlandóak melltartót húzni a pólónk alá, aminek következtében a felsőnk anyagán bizony át fognak látszódni az ördögi női mellbibóink. Egészen abszurd belegondolni, hogy ezekben a hétköznapi helyzetekben a női melleket mennyi tiltás és tabu övezi, miközben a fűnyírótól az alkoholos italokon át a csavarhúzóig mindent az arcunkba tolt mellekkel próbál meg nekünk eladni a média. A női mellek mintha végleg elveszítenék elsődleges funkciójukat, és teljes mértékben túlszexlizált árucikké válnának.

Persze a női mellek túlszexulizálása csak a probléma egy apró része, hiszen valójában nemcsak a női mellekhez, hanem összességében a női testhez is másképp viszonyul a kultúra és a társadalom. A női testet, a férfival ellentétben, önmagában is szexuális tárgynak tekintjük, amit folyamatosan szabályozni, ellenőrizni vagy éppen leplezni kell. Az uralkodó macsó logika szerint a nő – és annak minden testrésze – csak és kizárólag a férfiak vágyainak kielégítésére létezik – ezért van az, hogy ma már a női mellekre sem nagyon tudunk szimpla emberi testrészként tekinteni. A nyilvánosan szoptató anyák láttán is azért háborodnak fel annyian, mert emberek nem tudják hova tenni, hogy az előszerettel fixírozott, tapizott női melleket ilyenkor egy merőben más funkcióban látják. Egy kisbaba táplálkozik belőlük… Milyen botrányos! De ugyanígy a dekoltált felsők, szabadon lengedező mellbimbók is azért számítanak polgápukkasztónak, mert túlságosan felizgatják a férfiakat – akiktől ugyebár nem elvárható, hogy civilizált ember módjára ellen tudjanak állni a vágyaiknak.

Szabadságot a mellbimbóknak!

Lassan egy évtizede, hogy feminista aktivisták elindították a Free the nipple mozgalmat, nem kisebb céllal, mint hogy változtassanak a női mellek kulturális megítélésén, valamint hogy megszüntessék azt a szexista kettős mércét, amivel a férfi és női mellek nyilvános ábrázolását szabályozzák. Azt szeretnék, hogy a társadalom többé ne tekintsen pusztán szexuális objektumokként a női mellekre, és mellette hangosan felszólalnak a közösségi média szexista cenzúrája ellen is – a közösségi oldalak ugyanis szinte azonnal letiltják azokat a képeket, amelyeken fedetlen női melleket észlelnek (még akkor is, ha történetesen egy gyermek szoptatását ábrázolják), miközben simán átengedi a félpucér férfiak fotóit.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Free The Nipple (@freethenipple) által megosztott bejegyzés

A mozgalom nem véletlenül választotta a Free the nipple, vagyis a Szabadítsuk fel a mellbimbó nevet – kifejezetten a közösségi oldalak és a társadalom abszurd cenzúrázási módszerére szerettek volna ezzel utalni. A social media tiltásának és a társadalom női mellekhez fűződő ambivalens kapcsolatának a középpontjában ugyanis általában a mellbimbók állnak. Ameddig a női mellbimbókat egy-egy ruhadarab elfedi, legyen az akármennyire apró is, addig nincs velük baj sem a közösségi oldalakon, sem például a strandon. Ha viszont kilátszanak…

Ez a mellbimbó-megszállottság pedig azért igazán abszurd, mert szimplán a bimbók láttán elég nehezen lehetne az embereket a nemük alapján csoportosítani. Magyarán egy hétköznapi mellbimbóról készített szuperközeliről valószínűleg meg sem lehetne mondani, hogy férfihoz vagy nőhöz tartozik-e. (Ha nem hiszed, érdemes lehet meglátogatnod ezt az Insta-oldalt, ami kizárólag női és férfi mellbimbókról posztol közeli fotókat, a követőiknek pedig az a feladata, hogy eldöntsék, milyen nemű lehet a bimbó tulajdonosa.)

A mozgalomhoz az elmúlt évek során nagy hollywoodi sztárok is csatlakoztak, már csak azért is, mert jó páran a saját bőrükön is megtapasztalták a közösségi média szankcióit. A 2014-es év egyik legnagyobb felhördülését váltotta ki például, amikor az Instagram Rihanna teljes profilját törölte, miután az énekesnő közzétette félmeztelen címlapfotóját, amely a francia Lui magazinnak készült.

Száz éve még a pasiknak sem lehetett pucérkodni

Bár ma már alapvetésnek számít, hogy a férfiak egy szál kisgatyában flangálnak a strandokon – extrémebb esetben akár a városok utcáin is –, az 1900 évek elején még nekik is tilos volt félmeztelenül mutatkozniuk: ha pancsolni szerettek volna egyet, fel kellett kapniuk a csinos, leginkább birkózóruhára hasonlító fürdőrucijaikat. A változás az Egyesült Államokban 1934-ben kezdődött el, amikor néhány renitens alak a szokásos fürdőruha nélkül, fedetlen felsőtesttel jelent meg Coney Island egyik tengerpartjára. A félpucér fürdőzőket annak rendje és módja szerint meg is bírságolták, ám ők nem hagyták annyiban a dolgot, perre mentek, amit végül meg tudtak nyerni. Ennek a precedensnek a következtében 1936-tól teljesen legálissá vált a férfimellkasok mutogatása.

A nőknél ez a folyamat máig nem tudott lezajlani, legfőképpen azért, mert a nők már csak női mivoltukból adódóan is sokkal messzebbről indultak, mint a férfiak. A nők a történelem nagy részében másodrendű állampolgárnak számítottak, a női testre pedig már ekkor is – valójában már évszázadok óta – úgy tekintettek, mint egy férfiak számára tárgyiasított alakra, egy ideálra, ami a férfifantáziák kiszolgálására létezik. Ahhoz, hogy ezen a berögződésen változtatni lehessen, olyan drasztikus társadalmi fejlődésnek kellene bekövetkeznie, amiről az 1930-as években a nők valószínűleg még álmodni sem mertek.

Már a tinilányok melleit is szabályozni kell

Néhány héttel ezelőtt hatalmas botrány tört ki a tengerentúlon egy floridai középiskola évkönyve kapcsán. A Bartram Trail középiskola vezetősége fogta az évkönyvben szereplő lányok fotóit, és Photoshoppal utólag eltüntette róluk a „nem kívánt dekoltázsokat”. A lányok eredetileg sem viseltek semmilyen extrém, oda nem illő, köldökig kivágott felsőt, a vezetőségnek egyszerűen az volt a baja, hogy a képeken bizony látszódtak a lányok másodlagos nemi jellegei.

A sajtónak az egyik érintett diáklány, Riley O’Keefe úgy fogalmazott, hogy szerinte jóval többről van szó, mint egy egyszerű évkönyvről. Mint mondta, itt valójában a lányok testének szexualizálása, illetve a lányokat és a fiúkat megkülönböztető kettős mérce áll az események középpontjában. A lánynak pedig igaza is volt, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a vezetőségnek a fiúk sportfotóival, például az úszócsapat fürdőgatyás képeivel az ég világon semmi gondja nem volt. Azok nyugodtan bekerülhettek az évkönyvbe, miközben a lányok képeiről a dekoltázsnak a leghalványabb nyomát is eltüntették. Pedig a diáklányok dekoltázsával semmi baj nem volt, igazából az iskola vezetőségének kellene elszégyellnie magát, amiért a saját szexuális fantáziájukat a tizenéves tanulókra vetítették.

De a mellmutogatás és nem mutogatás kérdés kapcsán jó lenne már azt is észre venni, hogy valójában nem csak mellbimbó téren van hasonlóság a két nem között: a női mellek önmagukban sem különböznek jelentősen a férfiakétól. Születéskor még mindkét nemnek teljesen egyforma, majd pubertáskorban változás következik be, és a hormonok hatására a nőké általában gömbölyűbbé kezd válni. Ám ez sem kőbevésett szabály, hiszen tudjuk jól, hogy rengeteg nőnek van kicsit melle, illetve sok férfinak van nagy. És legyen szó akár férfi vagy női mellről, mindkét esetben szövetből, zsírból, izomból és emlőmirigyekből áll, hasonló számú idegvégződéssel és egyforma „merevedési képességgel” rendelkezik. A férfiak mellbimbója is ugyanúgy erogénzónának számít, mint a női, és bizony a történelem során arra is volt már példa, hogy férfi mellbimbókból tej szivárogjon. Ebből is látszik, hogy a női melleket nem a biológiai sajátosságuk miatt különböztetjük ennyire meg, hanem a rájuk rakódott társadalmi és kulturális értelmezések miatt. Ezeken az értelmezéseken pedig csak mi magunk tudnánk végre változtatni.

Fotó: Getty Images

Olvass tovább!

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter