- A koronavírus hatása a melltartómentes mozgalomra
- Melltartó – a női test megnyomorítója?
- A melltartó nélkül lét fizikai előnyei
- A női mell mint a vágy tárgya
- A döntés mi a kezünkben van
„Tízéves korom óta hordok melltartót, mivel már nagyon korán megnőttek a melleim. 2020. március 16-án bejelentették a zárlatot. 17-én már melltartó nélkül voltam, amit azóta sem vettem fel újra. Nem kérdeztem semmit. Természetes volt. Ez maga a szabadság” – nyilatkozta a francia Marie Claire-nek a húszas éveiben járó Amandine.
Hasonló élményekről számolt be a magazinnak nyilatkozó két másik, szintén húszas éveiben járó nő, Domitille és Aurore is.
„Először csak hétvégente kezdtem el melltartó nélkül mászkálni. Imádtam újra felfedezni a testemet, újra éreztem a mozgó melleimet és a súlyukat” – mondta Domitille.
„105E a méretem, és a karantén óta nem hordok melltartót. A két hónapos egyedüllét megtanított rá, hogy elszakadjak mások tekintetétől. Ha valakinek nem tetszik, ne nézzen rám” – tette hozzá Aurore.
A három nő története egyáltalán nem számít egyedinek. Felmérések szerint a 18 év feletti francia nők 7 százaléka soha, vagy szinte soha nem visel melltartót. A járvány előtti időszakban ez az arány csak 3 százalék volt. A fiatalabb lányok körében ráadásul ez a tendencia még erősebb. Adatok szerint a 25 év alattiak 18 százaléka egyáltalán nem hord melltartót.
Ugyanakkor az érettebb nők is bele-belekóstolgatnak a melltartó nélküli létbe – így tett az 53 éves Frédérique is. „Három évvel ezelőtt kezdődött a menopauzával és a pluszkilókkal. A melltartóm egyre szűkebb lett. Aztán egy nap megkérdeztem a tükörképemtől, miért kínzom magam?”
A beszámolók szerint a legtöbben Frédérique-hez hasonlóan a kényelmetlenség miatt váltottak. Összenyomorodott mellek, bőrbe vágó pántok, túl kicsi, vagy túl nagy méret… Mind-mind olyan kellemetlenség, amit a legtöbb nő valószínűleg megtapasztalt már melltartó viselése közben.
Melltartó – a női test megnyomorítója?
Mindezek után adja magát a kérdés. A melltartó vajon a 21. század fűzője, a női test megnyomorítója, amitől ideje lenne megszabadulnunk?
Amikor Herminie Cadolle 1889-ben feltalálta, a melltartó kifejezetten nagy előrelépésnek számított, sőt már-már forradalmi volt. Cadolle melltartója felszabadította a nőket a kényelmetlen és egészségtelen fűzők szorításából. Két részből álló kialakítása jobb tartást biztosított, miközben nagyobb szabadságot és kényelmet adott. A melltartó elősegítette a nők öltözködésének és egyben életmódjának a modernizálását.
Kanadai feministák a nemzetközi nőnap alkalmából melltartót égetnek
Az elmúlt évtizedekben azonban újra és újra megkérdőjeleződött a létjogosultsága. 1979. március 8-án történt az egyik leghíresebb ilyen pillanat, amikor kanadai feministák a nemzetközi nőnap alkalmából a torontói városházán gyűltek össze, hogy felhívják a figyelmet a nőket érintő fontos társadalmi kérdésekre.
Az esemény egyik leglátványosabb pillanata volt, amikor a nők egy melltartót égettek el, ezzel is szimbolizálva a nők testi szabadságáért és egyenlőségért folytatott küzdelmet.
A ’70-es években a nők még topless fürdőztek a francia strandokon, Bianca Jagger pedig azzal került az újságok címlapjára, hogy melltartó nélkül, a hófehér Yves Saint-Laurent zakója alatt csupasz mellekkel állt az oltár elé. A nagy szabadosságnak azonban húsz évvel később egyszer és mindenkorra vége szakadt:
a push-up melltartók feltalálásával a női testeket ismét szigorú keretek közé szorították.
A push up és merevítős melltartók elterjedése gyakorlatilag uniformizálták a női melleket: a mellbimbók láthatatlanná váltak, a telt, kerek, magasra polcolt keblek lettek kívánatosak. Ezt a jelenséget Camille Froidevaux-Metterie francia filozófus metaforikus kifejezéssel élve recorsettisationnek, azaz újrafűzőzésnek nevezte. A női testeket, pontosabban a melleket egy idealizált forma érdekében újra fűzőbe kényszerítették.
Bianca Jagger melltartó nélkül állt oltár elé
„A párnázott melltartókra azért van szükség, hogy a mellek megfeleljenek a társadalmi és esztétikai elvárásoknak. A szabványosítás minden korosztályt és minden társadalmi osztályt érint” – mondja a filozófus.
A No Bra Movement (melltartómentes mozgalom) célja, hogy felszabadítsa a nőket a melltartó viselésének társadalmi és kényelmi kényszere alól. A mozgalom a nők választási jogának hangsúlyozására épít, támogatva azt a jogot, hogy minden nő szabadon dönthet arról, visel-e melltartót, anélkül, hogy szégyenkeznie kellene miatta vagy társadalmi elvárásoknak kellene megfelelnie.
A célja a nők testéről való társadalmi diskurzus átalakítása, valamint a nők fizikai és érzelmi szabadságának erősítése.
A melltartó nélkül lét fizikai előnyei
A 2010-es években aztán egy újabb változás indult el, amelyet olyan feminista kezdeményezések is erősítettek, mint a Free the Nipple mozgalom 2012-ben és a #NoBraChallenge 2018-ban. Ezzel párhuzamosan – többé-kevésbé komoly – tanulmányok is elkezdték megkérdőjelezni a melltartó hasznosságát.
2013-ban Jean-Denis Rouillon, a besançoni egyetemi kórház professzora nagy visszhangot kiváltó kutatást publikált. Tizenöt éven át 330, 18 és 35 év közötti nőt figyelt meg, és arra a következtetésre jutott, hogy az izomszövetek természetes erősödésének köszönhetően a szabadon hagyott mellek idővel feszesebbé válnak.
De a melltartó nélküli létnek a hétköznapi tapasztalatok szerint is lehetnek jótékony fizikai hatásai: rengeteg fiatal nő számol be például arról, hogy melltartó nélkül nem csak kényelmesebben érzik magukat, de a testtartásuk is javul.
„Úgy érzem, hogy a melleim most feszesebbek, mióta nem hordok melltartót” – mondta a francia Marie Claire-nek a 35 éves Laurie. „A bőröm szabadon hagyása gyengédebbé tesz önmagammal szemben. Olyan érzés, mint amikor meztelenül lebegek a vízben” – tette hozzá a 29 éves Lila.
De hiába a pozitív tapasztalatok, mindez egyáltalán nem jelenti, hogy a melltartó nélküli lét rövid időn belül szélesebb körökben is általánossá tudna válni. Noha a ruhaipar egészéhez hasonlóan a fehérneműpiac forgalma is csökkenni kezdett az elmúlt években – az IFM 2019-es tanulmánya szerint 2018-ban 5%-kal –, a nők tömegei továbbra is ragaszkodnak a melltartó viseléséhez.
Sokak számára a melltartó nemcsak szükséglet, hanem egyfajta örömforrás is.
„95C-s vagyok – meséli az 50 éves Bénédicte. – A kissé megereszkedett, körtére emlékeztető melleim miatt a melltartó elengedhetetlen. Szebb formát ad, és nélküle fáj a hátam.” Saját bevallása szerint ugyan fiatalabb korában kipróbálta a no bra életmódot, inkább csak az árnyoldalait tapasztata meg. „A bőröm megereszkedett, és striák jelentek meg a mellemen” – emlékszik vissza.
Ám a melltartó elhagyásának legfőbb akadályát mégsem nem a fizikai vagy az esztétikai problémák jelentik. Sokkal inkább azok a női mellekhez kapcsolódó társadalmi és kulturális értelmezések, amelyek az évszázadok alatt mélyen beágyazódtak a kollektív tudatba.
A női mell mint a vágy tárgya
A női testek tárgyiasítása hosszú évszázadok óta része a patriarchális társadalomnak, a művészettől a reklámokon át egészen a mindennapi életig: a nőket hajlamosak vagyunk egy olyan árucikként kezelni, aminek a fő értékét – vagy az egyetlent – a külső megjelenése adja. Ennek következményeként jutottunk el odáig, hogy mostanra a női mellek is mintha végleg elveszítették volna elsődleges funkciójukat (a táplálást) a társadalom szemében.
Helyette teljes mértékben túlszexualizált árucikkekké váltak.
A női mellek olyan szorosan összekapcsolódnak az emberek fejében a szexualitással, hogy a társadalmi elvárások szinte kötelezővé teszik a nők számára a melltartó viselését – hiszen ez „illeszkedik” a nőiességről alkotott normákba.
Tovább bonyolítja a képet, hogy miközben a hétköznapokban a női mellek tabusítva és kontrollálva vannak, a reklámipar éppen ezt a tiltott, szexualizált képet használja fel figyelemfelkeltésre és fogyasztásösztönzésre, azáltal, hogy a fűnyírótól az alkoholos italokon át a csavarhúzóig gyakorlatilag mindent is arcunkba tolt mellekkel próbál meg eladni nekünk.
Ez az abszurd kettős mérce a társadalmi normák és a kapitalizmus sajátos keverékéből alakult ki.
És hogy mindeközben mi van a férfiakkal, illetve az ő szabadon hagyott melleikkel? Legfőképpen semmi. A férfiak szabadon mászkálhatnak akár fedetlen felsőtesttel is a nyílt utcán. Az ő melleiket a társadalom sokkal természetesebbnek, hétköznapibbnak tekinti.
Férfi és női mellek – tényleg van különbség?
A női mellek valójában nem sokban különböznek a férfiakétól. Születéskor még mindkét nem melle teljesen egyforma, mígnem a pubertáskorban felszabaduló hormonok hatására a nőké általában gömbölyűbbé válik. Ám ez sem kőbe vésett szabály, tudjuk jól, hogy rengeteg nőnek van kicsi melle, illetve sok férfinak van nagy.
És legyen szó akár férfi akár női mellről, mindkettő szövetből, zsírból, izomból és emlőmirigyekből áll, hasonló számú idegvégződéssel és egyforma „merevedési képességgel”. A férfiak mellbimbója is ugyanúgy erogén zónának számít, mint a női, és a történelem során arra is volt már példa, hogy férfi mellbimbókból tej szivárogjon.
A legérdekesebb talán mégis az, hogy amint egy apró ruhadarab (például egy tapasz vagy egy bikinifelső) eltakarja a mellbimbót, hirtelen sokkal kevésbé válik „problémássá” maga a női mell is. Mintha a társadalom számára nem is a női mell önmagában lenne tabu, hanem kizárólag a mellbimbók.
„Az, hogy a mellbimbók átlátszanak a pólón, nagyon rossz megítélés alá esik a társadalmunkban” – foglalja össze Pauline, aki télen könnyebbnek találja a melltartó nélküli életet. „A mell a kettős jelentése – tápláló és erotikus – miatt vált olyan testrésszé, amelyet el kell rejteni a tekintetek elől” – magyarázza a francia magazinnak Camille Froidevaux-Metterie filozófus.
Ez a női mellekhez, illetve mellbimbókhoz kapcsolódó szexista kettős mérce nagyon szépen körvonalazódott abban a felmérésben is, amelyet az Ifop nemzetközi közvélemény-kutató cég nemrég végzett. A megkérdezettek 48 százaléka gondolta úgy, hogy a melltartó nélküli nők nagyobb eséllyel válnak zaklatás vagy akár bántalmazás áldozatává.
Ráadásul 20 százalékuk szerint az a tény, hogy egy nő mellbimbója a felsője alól kilátszik, még a támadó számára is enyhítő körülménynek kellene lennie szexuális támadás esetén.
A döntés mi a kezünkben van
„A szabadságnak is vannak határai, de ez nem csökkenti a mozgalom jelentőségét” – állítja a filozófus, majd hozzáteszi: „Jelenleg egy intenzív, a közösségi médián keresztül is erősödő dinamika részesei vagyunk, amelyben a nők minden szempontból visszakövetelik a saját testük feletti irányítást.”
Ahhoz, hogy szembe merjünk menni a társadalmi normákkal, és a női szocializációval, óriási erőre, na meg elszántságra van szükség. De, ha nem is sikerül egyik napról a másikra levetkőznünk a megszokást, és vele együtt a húsunkba vágó melltartókat, már az is felszabadító tud lenni, ha a push up helyett természetesebb, kényelmesebb és kevésbé uniformizált alternatívákat keresésünk.
A lehetőségek tárháza pedig szerencsére végtelen: talán a no bra mozgalomnak is köszönhetően az elmúlt években ismét népszerűvé váltak a merevítő nélküli háromszög fazonú melltartók, topok és mellbimbótakarók.
Forrás: Marie Claire France/Géraldine Dormoy Fotó: Getty Images
