Kékszőlőmagolaj és harkányi termálvíz a magyar kozmetikumokban

2019. október 14.
Megszokhattátok, hogy szépségápolás téren igykeszünk mind a print, mind pedig az online felületeink mellett teret adni az izgalmas magyar márkáknak is. Így volt ez az októberi lapszámunkban megjelent Motiváló szépséggondok cikkünkben is, amelyben a HappySkinről is szót ejtettünk. A márka mögött álló Göcsei Kamillával beszélgettünk a natúrkozmetikumok és a tiszta alapanyagok jelentőségéről.

Mikor, és miért éppen natúrkozmetikumok terén „indult” el a HappySkin?

2012-ben indult a HappySkin, de a natúrkozmetikum szeretetét és az egészséges életmód igényét már gyerekkoromban megtanultam, hiszen édesanyám orvos és természetgyógyász. Ehhez hozzájárult csecsemőkori betegségem, melyből egy komoly ekcéma maradt vissza, ami végigkísérte egész gyerekkoromat egészen 16-17 éves koromig. Sok olyan neves külföldi és hazai márkában kellett csalódnom, akik hangoztatják a natúrságot, de valójában mégsem azok. Szerettem volna egy jobbat, egy igazán tiszta és makulátlan natúrkozmetikumokkal foglalkozó márkát létrehozni.

Egyre nagyobb szerepet kap a zöld tudatosság a kozmetikai iparban is. Mennyire figyelitek a piaci trendeket, vagy akár a többi márkát?

A globális piaci trendeket természetesen figyeljük, továbbképzésekre járunk, a beszállítók innovációit is alapul vesszük, nem szeretnénk lemaradni semmiről. Minden újdonságot, trendet, úgy építünk be a termékpalettánkba, hogy a filozófiánkkal ne ütközzön. Természetesen fő célunk, hogy cégünk minél zöldebb legyen, erre törekszünk, nagyon sokat teszünk ennek érdekében.

Például?

Odafigyelünk a csomagolóanyagainkra, a műanyag tégelyeinket folyamatosan cseréljük, hogy fenntarthatóbbak legyünk. Ajándék- és postai dobozaink már most is FSC minősítésű papírból készülnek, üveg tégelyeinket pedig visszavesszük és újratöltjük. Termékeinket nem teszteljük állatokon, illetve nagy részük vegán is. Emellett szívesen használunk hazai alapanyagokat, így például a Bock Pince kékszőlőmagolaját, a harkányi termálvizet, hévízi iszapot, erdélyi sós vizet és a Pannonhalmi Apátság levendulavizét.

Göcsei Kamilla

Mit várhat egy natúrkozmetikumtól az, aki még csak először nyúlna hasonló termék után a polcokon?

A natúrkozmetikumok ugyan lassabban fejtik ki pozitív hatásukat, de hosszú távon megéri váltani – a bőr szebb, egészségesebb. Mivel a natúr készítmények nem tartalmaznak káros anyagokat, parabéneket, kőolajszármazékot stb., így a hatóanyagok sokkal magasabb koncentrátumban tudják képviseltetni magukat. Természetesen a nem kívánatos alapanyagoktól a HappySkinek is mentesek, (a legtöbbször bio, vagy klinikailag tesztelt, nemzetközileg is elismert) összetevők sokrétűek, megalapozottan vannak a termékekben, koncentrációjuk kiemelkedően magas, hogy a termék igazán hatásos legyen és garantáltan betöltse funkcióját.
A szavatossági ideje termékeinknek 2 év, ez annak köszönhető, hogy nincsenek termékeinkben agresszív, mesterséges tartósítószerek. Mi a levendula és ánizs származékával tartósítunk és E vitamint is használunk.

Mellékhatásokra számíthatunk?

Nem, a natúrkozmetikumnak nincsenek mellékhatásai, tehát hosszú távon is biztonságosnak ítélték őket. 10-15 év múlva sem okoznak semmilyen nem kívánatos dolgot.
Persze itt is előfordulhatnak egyéni allergiák, érzékenységek, de ezek száma minimalizálható. Figyelni kell az összetevő listát, mi csillaggal jelöljük az allergén komponenseket. Ugyanakkor az is igaz a natúr termékekre, hogy nem illatosítottak vagy színezettek, így csökkenthető az ebből fakadó allergiás reakciók száma – ami például babák esetében kiváltképp fontos.

Itthon is egyre nagyobb a kínálat a natúrszekcióban, de van, amire jó lenne odafigyelnünk választáskor?

Nagyon sok natúrkozmetikum van ma már a hazai piacon is, illetve a külföldi nagy márkák is felismerték a natúrságban rejlő potenciált. A nagyobb választék hasznos, hiszen így jó eséllyel mindenki megtalálja a bőrének leginkább megfelelő kozmetikumot, ugyanakkor nagyon sokan valótlanul állítják, hogy natúrok vagy sugallják, hogy natúrok. Feltüntetnek egy-egy hívószót, például mitől mentes a termék, de attól számtalan nem odavaló összetevő megtalálható az INCI-ben. Ugyanígy csábítanak egy BIO tartalom feltüntetésével, erre megint úgy asszociál egy átlag vásárló, hogy natúr vagy BIO terméket vásárol.
Én mindig buzdítom a vásárlókat, hogy ne higgyék el azt, amit a kereskedők vagy akár a gyártók mondanak, hanem ellenőrizzék ezt le a konkrét termék összetevő listáján. Azt is szoktam mondani, hogy ami nagyon olcsó, az legyen gyanús. Sajnos a natúr és a BIO alapanyagok drágák, szinte csak Nyugat- Európából szerezhetőek be. Ezért aztán ezeket használva nem lehet fillérekért hatásos, igazán natúrkozmetikumot készíteni.

A HappySkin palettából vannak személyes kedvenceid?

Persze, az aktuális nagy kedvencem a Bock szérum. Szeretem az illatát és a hatását. Pannonhalmi levendulavíz van benne az Apátságból, ez határozza meg az illatát. A Q10, kollagén, hyaluronsav, rezveratrol tartalma pedig ránctalanítólag hat a bőrömre.
A spray dezodorok közül a Mandelíne illatú a kedvenc. Szeretem, mert könnyű használni és higiénikus. A tini gyermekeimnek pedig a Boy és Girl dezodort fejlesztettem ki, hogy ők is biztonsággal használjanak dezodort.
Ezek mellett a Zsolnay sorozatból a Detox arckrémek a megunhatatlan szerelmeim. A nagyvárosi nők arckréme ez, mely felveszi a harcot a környezeti ártalmakkal, klinikailag tesztelt hatóanyaggal. Imádom.

A Marie Claire Go Green ökokampánya kapcsán van esetleg olyan fürdőszobai öko-tipped, amit a hétköznapokban rendszeresen bevetsz?

Sok öko dolgot művelek a hétköznapokban is. Ezekkel időnként megőrjítem a családomat, de már a legkisebb gyermekem (3 éves) is tudja többek között, hogy nem pazaroljuk a vizet! Elzárják a csapot ha tusolás közben szappanozzák magukat, fogmosáskor nem nyitnak csapot, csak öblítéskor. Emellett kizárólag led izzókat használunk kül-és beltérre. Mosógépünk, mosogatógépünk energia- és víztakarékosak. Tisztító- és vegyszerekből is a natúrakat részesítjük előnyben. Vásárlásaimhoz pedig újrahasznosított szatyrokat és öko-zsákokat használok. Egyébként a következő HappySkin kampányban az újrahasználható zsákok lesznek főszerepben, érdemes figyelni.

Ez kiterjed a szépségrutinra is?

Igen, saját magamnak, családomnak a bio kertünkből szedett gyógynövényekből, vadon nőtt virágokból, növényekből is készítek kozmetikumot. Elengedhetetlen az arcápolási rutinomban az uborka. Nyáron szinte minden nap használom az uborka szeleteket hidratálásra, faggyúmirigy szabályozásra. Szappant használunk, nem tusfürdőt, így csak olyan terméket viszek haza tégelyben, amit máshogy nem tudunk használni. Azokat viszont újrahasznosítjuk otthon, vagy visszaviszem a laborba és újratöltjük.

Sminkek terén is csak a natúr jön szóba?

Igen, natúr sminkterméket használok, már amit használok… Nem vagyok egy nagy sminkelős típus, és azt hiszem alkalmatlan is vagyok hozzá.
Természetesen a reggeleket a HappySkin BB krémmel indítom, ami hidratál és üdévé, élettelivé varázsolja arcomat. Szempillaspirálban a 100% PURE márkát részesítem előnyben egy jó ideje (mindig barna színűt vásárolok), míg a pirosítónál a Provida Organics a kedvenc. Az ajkaimat hidratálom még a Bock&White wine ajakápolónkkal. Egyébként egy szuper, gyönyörű színű folyékony highlighter hamarosan a HappySkinnél is elérhető lesz, nagyon kíváncsiak vagyunk a fogadtatásra.

Van példaképed magánéleti vagy üzleti téren?

A szüleim a példaképeim. Azt tanultam, hogy gerinccel és egyenes emberként lehet az életben bármit elérni. Ehhez tartom magamat. A sikerhez pedig kitartás és akaraterő kell, és hogy higgy abban, amit csinálsz!