Kollagénpor – ránctalanítás belülről

2020. január 31.
Keverhető smoothie-ba, teába, kávéba, de akár levesbe is. Úgy tűnik, a kollagénpor népszerűség tekintetében lassan átveszi a fehérjepor helyét. De hogy mitől olyan fantasztikus, és miért érdemes neked is fogyasztanod? Szépségbloggerünk, Peonilla most elárulja.

A kollagén a testünkben legnagyobb arányban előforduló fehérje. Megtalálható a bőrben, az ízületekben, inakban, porcokban, az erekben, az izmokban, a csontokban, sőt még a szemgolyókban és az emésztőrendszerben is. Mondhatjuk, hogy ez a kocsonyás anyag „tartja össze” az egész testünket (a test ragasztójának is nevezik), de különösen a bőrünket, melynek 75%-a kollagénből épül fel. Sajnos azonban az idő előrehaladtával a szervezet egyre kevesebbet termel belőle. Ne gondold, hogy „ó, persze, nyilván idős korban”, mert a helyzet az, hogy már 20 éves kor után elkezdődik a lassulási folyamat.


Minden egyes évvel 1%-kal kevesebb termelődik belőle, így gyakorlatilag 60 éves korodra ez a folyamat teljesen le is áll. Az időskori problémák nagy részének (pl. ízületi fájdalmak, hajhullás, gyengülő körmök) és a ráncok kialakulásának pedig ez az első számú oka. Ahhoz, hogy ezt megfékezd egy egészséges, kiegyensúlyozott életmód mellett szépségszakemberek szerint is érdemes a kollagént folyamatosan pótolni.

A legnépszerűbb tévhit

Biztos neked is attak már el úgy szérumot vagy arckrémet, hogy kollagént tartalmaz, ezért szuper ránctalanító hatású. A szomorú igazság az, hogy bőrön keresztül molekulaszerkezete miatt nem tud felszívódni oda, ahol szükség lenne rá, ezért ilyen formában némi hidratáló hatáson túl többre nem számíthatsz (ami persze nem feltétlenül rossz). Ellenben, ha belsőleg fogyasztod, már más a helyzet.


Mire jó a kollagénpor?

A kollagénporok többsége állati eredetű, többnyire marhahúsból (esetleg sertésből, csirkéből vagy halból) kivont hidrolizált kollagénből készülnek. Ezek rendszeres fogyasztásával segítheted a szövetek és a bőr megújulását, rugalmasságát és lassíthatod az öregedési folyamatokat. Nem mellesleg a porcok, ízületek „olajozott” működéséhez, és a köröm, bőr, haj, fogak, valamint a csontok egészséges állapotának megőrzéséhez is hozzájárulhatsz.

A folytatáshoz kattints Peonilla oldalára!

A cikk egy korábbi verziója a Wellness magazin 2018/05. számában is megjelent.

Fotó: Unsplash