Így vasalják a szakállukat a hipszterek

2020. augusztus 04.
A hipszterszakáll széleskörű elterjedése jó tíz éve kezdődött, ma pedig már éppúgy helye lehet mondjuk egy New York-i médiaügynöség kreatív, öltönyös tagjai között, mint akár a bohémebb művészkörökben. Egyre hosszabb, és szerencsére egyre ápoltabb verziókat láthatunk belőle média- és socialmedia-szerte – mutatjuk, hogy többek között minek is köszönhetően.

A szakálldivat tartja magát – hosszú évek óta, ilyen intenzíven körülbelül a 2008-as gazdasági válság óta , napjainkra pedig már egészen hosszúra nőtt. Vagyis a decens kis borosták, szolidan burjánzó arcszőrzetek mellett egyre nagyobb számban láthatunk hosszabb, sőt néha egészen hosszú, vikingeket megszégyenítő bozontokat is. A szépségipar pedig reagál is szépen a nagy szakálltrendre, rengeteg márka adja ki saját „grooming” ápoló és formázó termékcsaládját, de kifejezetten hipszter (vagy akár bohém, geek, ki milyen életstílus jegyében dönt a borotválkozás elhagyása mellett) szakállara szakosodott mainstream márkák is kényeztetik sokszínű palettáikkal az arcszőrzet szerelmeseit.

Ma ugyanis már nem messze nem ciki a férfiaknak nagy gondot fordítaniuk a külsejükre, de kristálytiszta az aktuális fogyasztói üzenet is – vagyis, hogy épp olyan joguk van az egyre okosabb, többet nyújtó termékekhez, mint az eddig e téren (a kínálatot nézve) elkényeztetett nőknek.

A szakállolajak, vaxok, ápoló krémek, samponok és társaik nyomában pedig már itt vannak a göndör, durva, vagy hullámos szakállak megregulázására szakosodott kütyük is. Az internet szépségplatformját most egy egészen okos készülék bolygatta fel, amely ugyan nem újonc ezen a téren, de mindenképp magasabbra teszi a lécet a szakállformázásban és a gubancos szálak lágyabbá tételében.

Láttad már?

Az eddigi szakállsimítók nagy része főleg fésűre hajazó, hővel és/vagy ionos technikával dolgozó modell (a göndör vagy hullámos hajú nőknek ismerős terméktípus lehet ez). Az elektromos, a női hajformázóknál természetesen kisebb, hol fésű, hol egyenesítő néven futó kiegészítők sorában itt van egy még tovább gondolt újonc. A Barbossa Beard Behaviour nevű, az Indiegogón debütáló slank újdonsága ránézésre ugyanúgy néz ki, mint egy női hajvasaló. Percek alatt ígér gondozott, ápolt szakállat, de a fejlesztők szerint ugyanígy hajon is bevethető. Itt az extrát a szabadalmaztatott merev sörték adják, illetve az antisztatikus (elektrosztatikus feltöltődését csökkentő) ionos bevonat, ami 170, 190, és 210 Celsius fokon működik. Nagy előnye, hogy annyira praktikus és kicsi, hogy akár tárgyalásokra, irodába is könnyen befér egy laptop táskába bedobva, így a reggeli tejeskávé idejét sem rövidíti le. Elég csupán párszor áthúzni vele a haj- vagy szakállrengeteget, a letisztultabb, ápolt külsőért. Ráadásul automatikus kikapcsoló funkciójának hála a munkahelyi vagy otthoni baleseteket is elkerülhetik vele a feledékenyebb felhasználók.

Na de hogy ne csak a legújabb, éppen nagyot szóló szakállegyenesítőt mutassuk csak be, következzen néhány figyelemreméltó konkurens is a területről, amelyekre előszeretettel szavaznak a nemzetközi hipsztertársadalom tagjai.