A világ legmenőbb luxuscentrumai elvonulni vágyóknak

2020. november 02.
Kikapcsolódni, feltöltődni mindig jólesik, különösen akkor, ha nehéz időszak áll mögöttünk. Bár az idei év a pandémia miatt nem az utazásokról szól, mi most három aktuális irányzatot mutatunk be a luxuselvonulások világából, így hangolódva a remélhetőleg világjárvány-mentes jövő évre.

Míg legtöbben boldogan megelégszünk egy wellnesshétvégével is, a kényeztető elvonulások terén is egyre inkább megfigyelhető a specializálódás: a vendégek aktuális igényei újfajta programokat, szálláshelyeket hívtak életre az utóbbi években. Máshová és másmilyen szolgáltatásokra vágynak, akik műtét után lábadoznak, mint azok a párok, akiknek hamarosan kisbabájuk születik, vagy azok, akinek az a legfontosabb, hogy néhány napig rá se kelljen nézni a telefonjukra.

Regenerálódás

Az egészségturizmussal összefüggő utazások fele a plasztikai sebészeti beavatkozásokhoz köthető, derül ki egy 2014-es felmérésből, amelyet a Leeds-i Egyetem végzett angol, kínai és ausztrál páciensek bevonásával. Sokan külföldön végeztetnek szépészeti beavatkozásokat, és aki nem siet haza a családjához, szívesen tölti a regenerálódás időszakát is kellemes környezetben, távol a kíváncsiskodó ismerősöktől.

Cocoon Club Residence (Canggu, Bali)
cocoonmedicalspa.com

Amikor valaki megérkezik Balira, a Cocoon Club Residence-be, rögtön megtapasztalhatja a teljes elvonulás nyugalmát. Akármerre néz, csak rizsföldek és tengerpartok. Személyi sofőr áll a vendégek rendelkezésére, és a szálloda különféle programokat (például csokoládékészítő workshop) is szervez, ha van rá igény.
A szálloda tulajdonképpen egy teljesen felszerelt szépségklinika, ahol – orvosi háttérrel – regenerálódni is lehet, illetve igénybe vehetők különböző szépészeti kezelések. Utóbbiakat jóval olcsóbban (nagyjából fele annyiért), mint amennyit a páciensek Angliában, Amerikában vagy Ausztráliában fizetnének érte – legalábbis ez áll a weboldalukon. Ugyanitt hívják fel a figyelmet arra, hogy az esztétikainak tűnő gondok mögött sokszor komplexebb problémák állnak (kimerültség, stressz, és az ezekből adódó betegségek), ezért holisztikusan, az egész szervezetet figyelembe véve ajánlanak kezeléseket.

Utazz virtuálisan!

Chetica Ranch wellness hotel
Chetica Ranch (San José, Costa Rica)

recoverycenterchetica.com

Ebben a Costa Rica-i resortban is teljes nyugalom és folyamatos szakorvosi készenlét várja azokat a pácienseket, akik valamilyen beavatkozás után jönnek ide regenerálódni. A luxusbungalókat trópusi erdők és vadlovaknak is otthont adó hegyek veszik körül. A családi vállalkozásban működtetett központ büszke rá, hogy sok vendégük már eleve orvosi ajánlás alapján érkezik, és szerintük a műtét utáni lábadozás épp olyan fontos, mint maga az operáció. Extraszolgáltatásként nyirokmasszázst is igénybe lehet venni náluk.

Egy korábbi vendég beszámolója szerint, aki sebészeti beavatkozás után lábadozott itt, minden rendelkezésére állt, amire csak szüksége volt a műtét után: tapasztalt orvosok látták el, egészséges ételeket szolgáltak fel, és egy percig se unatkozott, hiszen filmek, könyvek, magazinok szórakoztatták. Az online beszámoló szerint a házigazda olyan gondos, hogy amikor egyik este kért volna egy pohár bort, az figyelmeztette, hogy az antibiotikumok mellett inkább ne tegye.

Babymoon hotelek

Hogy mik azok a babymoon hotelek? Olyan szállodák, amelyek szülés előtt álló párok ellátására szakosodtak. A koncepció lényege, hogy még utoljára, a baba érkezése előtt – amikor jó eséllyel feje tetejére áll a világ – a pár együtt tölthessen egy nyugodt, csendes hetet vagy hosszú hétvégét. Ezek a szállodák vagy szállodai csomagok mindent megtesznek a várandósok kényeztetéséért: masszázsok, arckezelések, alkoholmentes koktélok, délutáni teák és még sorolhatnánk. A legtöbben a második trimesztert javasolják egy ilyen kiruccanás beiktatására, amikor a kismamák többsége már nem szenved a reggeli rosszullétektől, ugyanakkor a légitársaságok zöme még engedélyezi is a repülést.

st nicolas bay resort kréta hotel

St. Nicolas Bay (Agios Nikolaos, Görögország)
stnicolasbay.gr

„Ahogy belépsz ide, a vállad rögtön ellazul, és lelassul a légzésed is, annyira megnyugtató az atmoszféra” – írja az egyik beszámoló a Kréta szigetén található luxusszállodáról. A St. Nicolas Bay élen jár a babát váró párok igényeinek kiszolgálásában: vitaminkoktélok, gyertyafényes vacsorák és kényeztető masszázsok várják a leendő szülőket. Minden szobájuk tengerre néző, és a szállodának saját tengerpartja is van. A közeli halászfalu is megér egy kirándulást. „Nincs olyan kérés, amely gondot okozna, nálunk minden vendég VIP” – írják, és egy várandós kismamának ezt különösen jólesik hallani.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Mandarin Oriental, Barcelona (@mo_barcelona) által megosztott bejegyzés, Jún 14., 2020, időpont: 3:44 (PDT időzóna szerint)

Mandarin Oriental (Barcelona, Spanyolország)
mandarinoriental.com/barcelona

A fantasztikus tetőterasszal csalogató belvárosi szálloda ötcsillagos kényeztetést nyújt a babát váró pároknak. A reggelit ágyban fogyaszthatják el, a vacsorát Michelin-csillagos étteremben költhetik el. A városi forgatag után pedig a szálloda spájában lehet megpihenni, ahol a kismamák egy speciális, 50 perces masszázst vehetnek igénybe. A hoteltől sétatávolságra vannak Barcelona legfontosabb nevezetességei: Gaudí épületei, a múzeumok és a piac is. A legtöbb szobának saját erkélye van, ahonnan külön élmény nézegetni a város modern homlokzatait.

Digitális detox

Erről az irányzatról hallottunk már a legtöbbet – amennyire hasznos az okostelefonunk, és lassan már létezni sem tudunk a kedvenc appjaink nélkül, legalább annyira szeretnénk néha megszabadulni tőlük. Még fizetünk is azért, hogy egy időre elvegyék tőlünk őket, de a legfontosabb talán, hogy az élmények hatására sikerüljön nézőpontot váltani, és hazatérésünk után ne ugyanúgy folytassuk.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Ultima Thule Lodge (@ultimathulelodge) által megosztott bejegyzés, Szept 15., 2020, időpont: 11:32 (PDT időzóna szerint)

Ultima Thule (Anchorage, Alaszka)
ultimathulelodge.com

Elég annyit mondani, hogy a helyszínt csak kisrepülőgéppel lehet megközelíteni, és máris el tudjuk képzelni, hogy ez az utazás nem a telefonunk nyomkodásról, sokkal inkább a kalandokról fog szólni. A vendégház egy óriási nemzeti parkban épült, amelynek a legnagyobb része amúgy nem látogatható bárki számára. A szálláshely a Claus család tulajdonában van – ők biztosítják a repülőt (a saját gépüket), amellyel megközelíthető az Ultima Thule.

A programkínálat igen változatos, és – ahogyan az várható is – sok beltéri program nem szerepel benne. Viszont lehet síelni, raftingolni, hegyet mászni, és ha jókor vagyunk ott, megcsodálni a sarki fényt. Az ételek hozzávalóit a tulajdonosok termelik meg, és maguk is készítik el őket. Térerő egyáltalán nincs, internetezni pedig csak nagyon limitáltan lehet.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Rancho La Puerta (@rancholapuerta) által megosztott bejegyzés, Aug 23., 2020, időpont: 9:02 (PDT időzóna szerint)

Racho la Puerta (Tecate, Mexikó)
rancholapuerta.com

Digitális zajtól mentes környezet, vagyis ezen a szálláshelyen minden készüléket le kell halkítani, de leginkább arra kérik a vendégeket, hogy a telefonokat kapcsolják ki, ne is használják azokat az ittlétük alatt. „Több mint egy sima nyaralás. Egy lehetőség annak a felismerésére, hogy mi számít igazán” – áll a San Diegótól egy órányira lévő resort weboldalán. Szintén itt büszkélkednek el azzal is, hogy az utazási magazinok már évtizedek óta a legjobb spák között említik őket.

Megszámlálhatatlan programlehetőséget kínálnak a hozzájuk látogatóknak: területükön tizenegy edzőterem, négy medence, futópálya és három holisztikus spa található. De talán azok teszik a legjobban, akik csak hagyják magukat elveszni a hatalmas parkban, mert előbb-utóbb egy vitaminbárba, borbárba vagy egy labirintusba tévednek, netán azt veszik észre, hogy egy reflexológiás ösvényen sétálnak. Az organikus farm nemcsak szemet gyönyörködtető, de itt termelnek minden zöldséget, amely a vendégek tányérjára kerül. Televízió egyik szobában sincs, Wifi a kijelölt helyiségekben van, és csak korlátozott időre vehető igénybe.

Kattints tovább!

A cikk a 2019-es októberi Marie Claire Beauty Extrában is megjelent.