A parfümkészítés kulisszái mögé visz a Dior új dokumentumfilmje

2021. február 24. |

A Dior divatház új filmje, a The Nose a parfümök születésének izgalmas birodalmába vezet be.

„A parfüm a ruha utolsó simítása” – mondta egyszer Christian Dior, akinek szellemiségét Francois Demachy illatmester őrzi és gondozza. Róla készült a divatház legutóbbi dokumentumfilmje, a The Nose is, ami igazi meglepetésnek számít a pandémia kellős közepén.

Dior The Nose

Arthur de Kersauson és Clément Beauvais producer-rendezők két éven keresztül a parfümőr nyomába eredtek, hogy megörökíthessék a férfi titokzatos munkáját. A stáb a parfümiparáról híres Grasse városától egészen Srí Lankáig kísérte az illatmestert, aki a világ legismertebb esszenciáit alkotja – és akiről úgy tartják, hogy tehetsége a génjeiben rejik.

Dior The Nose

François Demachy 1949-ben született Cannes-ban. Édesapja gyógyszerész volt, ő maga pedig fogorvosnak készült, és fizioterapeutának is tanult. Tizenhat éves volt, amikor beállt a Mane parfümgyárhoz dolgozni, hogy tanulmányait fizetni tudja. 1972-ben beiratkozott a Charabot cég parfümiskolájába, három évvel később pedig jelentkezett a Chanelhez, ahol harminc éven keresztül kutatási és fejlesztési igazgatóként dolgozott. 2006 óta a Dior „orra”.

A 70 perces film az Amazon Prime Video, az Apple TV és a Google Play oldalán tekinthető meg.

Forrás: Vogue 

Olvasd el ezt is!

Szólj hozzá te is!

Még több Szépség

Sminktrendek – Vampire look makeup

Sminktrendek – Vampire look