Ezért használj egész évben arcpermetet!

2021. május 12.
Az arcpermet az egyik legfontosabb lépés (lenne) a napi szépségápolási menetrendben, hiszen a bőr hidratálását jelentősen fokozza. Összegyűjtöttük, mikor és hogyan érdemes használni.

Attól, hogy az ember arcára víz kerül, még nem biztos, hogy az hidratálja is a bőrt. Sok esetben pont az ellenkezője történik, a víz eltávolítja a bőrt védő természetes zsírréteget, amitől a bőr kiszárad és érzékennyé válik. Éppen ezért fontos, hogy a tisztán vízalapú arcpermeteket (face mist) más szépségápolási termékekkel – például szérumokkal – kombináljuk, illetve olyan arcpermeteket használjunk, amiket jótékony hatóanyaggal – például gyógynövényekkel (levendulával, rózsával, aloe verával), hialuronsavval, glicerinnel vagy jojobaolajjal – is „felszereltek”. Ezek hatására nemcsak az apró ráncok simulnak ki, de a gyulladt, aknés, kipattogott, vagy a borotválkozás hatására kisebesedett bőr is megnyugszik.

arcpermet

Szakértők szerint az arcpermet önmagában nem elegendő, arra plusz eszközként érdemes gondolni, ami a hidratálókrém, arcolaj, booster vagy épp a szérum hatását erősíti. A legjobb, ha a megtisztított bőrre fújjuk, hogy a bőr felpuhuljon és a krémet, a szérumot, a pakolást, az olajat, illetve azok hatóanyagait könnyebben felszívja.

Az arcpermet természetesen a nyári hőségben is tökéletes eszköz, hűsíti és felfrissíti a forró, kipirult bőrt. Ilyenkor nemcsak az arcon, de az egész testen bevethetjük. Az arcpermet smink fölé is kiváló, hiszen felfrissíti és rögzíti azt.

Forrás: Vogue Fotó: Getty Images

Olvasd el ezt is!