A szerkesztőség szépségkedvencei: Mucsi Blanka

2022. április 05.
Minisorozatunkban a szerkesztőségünk tagjai rántják le a leplet arról, mivel is tartják magukat top formában. Ezen a héten Mucsi Blanka kolléganőnktől következik 3 téli szépségkedvenc.

Mindig arra gondolok, hogy már most, a húszas éveimben is érdemes mindent megtennem azért, hogy később is fiatalabbnak nézzek ki a koromnál. Ennek ellenére viszont ki nem állhatom, ha túl sok időt vesz el a napomból a szépségápolás, így ahogy a smink terén is, úgy az arcápolási rutinomban is a minimumra törekszem, a natúrkozmetikumokat és a koreai kencéket részesítve előnyben. Ezeket a termékeket már minimum egy hónapja próbálom, és biztosíthatlak róla titeket, hogy megéri beléjük fektetni a bizalmat.

Manna Ében arctisztító szappan

Vele tisztítom a bőrömet reggel és este. Szerintem szuper, hogy ilyen csodálatos hazai natúrkozmetikumokat gyártó márkák is vannak, mint a Manna. Nagy kedvencem tőlük az arctisztító fekete szappan, ami a természetes összetevői mellett azért is ragadta meg a figyelmemet, mert kizárólag papírba van csomagolva, én pedig igyekszem a lehető legkevesebb hulladékot termelni a háztartásomban. Az orvosi szénpornak, az olíva-, a szezám-, a kókusz- valamint a ricinusolajnak, illetve a shea vajnak köszönhetően puha és matt lesz tőle az arcom. Ráadásul a sminket is tökéletesen eltávolítja, így nincs szükségem más lemosóra, ha pedig utazom valahová, akkor a tusfürdőt is kibekkelem vele.

szerkesztoseg-szepsegkedvenc-mucsi-blanka

The Ordinary Retinol 0,2% in Squalane

Már körülbelül két éve fontolgattam egy üvegcse retinol beszerzését, míg végre rászántam magam az elmúlt hónapban. Hatásáról ódákat zengenek a szépségguruk, ugyanis bőrfiatalító, ráncfeltöltő, bőrkisimító hatású, kiegyenlíti az arc felszínét, segíti a felső réteg megújulását, eltünteti a pigmentfoltokat és csodát tesz a pattanásos bőrrel. Az én vízhiányos bőröm külön örült annak, hogy a retinol képes serkenteni a benne lévő vízmegkötő anyagok termelődését. Mióta használom, a bőröm végre nem húzódik, rugalmasabb, kisimultabb lett, és halványultak a rajta lévő hegek is. Este, fürdés és sminklemosás után szoktam felvinni, és egy szinte minden településen fellelhető, drogériában vásárolt gua sha kővel masszírozom be. Arra azonban mindig figyelek, hogy reggel mindig 50 faktoros napvédőt használjak az arcomra, mivel a retinol fényérzékennyé teszi a bőrt – bár már évek óta télen, nyáron így teszek.

szerkesztoseg-szepsegkedvenc-mucsi-blanka

Holika Holika 3 Seconds Starter Hyaluronic Acid

Körülbelül másfél éve használom ezt a szérumot, és még mindig nem unta meg a bőröm. Ár-érték arányban szuper, ugyanis más szérumok összegének töredékéért 150 ml-hez jutunk hozzá. Általában reggel használom, de nagy ritkán este is kerül az arcomra belőle, és nem állok meg egy-két pumpálásnál: annyit viszek fel, amennyit csak be tud szívni az arcbőröm, ami a vízszerű állagának köszönhetően elég nagy mennyiséget jelent. Szinte érzem, ahogy feltölt, és sokkal egyenletesebb lesz tőle a bőröm. Smink alá is tökéletes, egyáltalán nem hagy nyomot maga után.

szerkesztoseg-szepsegkedvenc-mucsi-blanka

Olvass tovább!