Aki körmöshöz jár, ezt az egy dolgot soha ne felejtse otthon!

2022. október 14.
A bőrgyógyászok szerint van egy kozmetikum, ami nem lehet alku tárgya: aki körmöshöz jár, ezt a terméket ne felejtse el magával vinni.

A zselés vagy gélmanikűr kötelező velejárója az UV-fény, a lakk ugyanis ennek hatására köt, illetve keményedik meg – és bár csak kevés kutatás foglalkozik ennek a mozzanatnak a kézbőrre gyakorolt hatásával, az egészen biztos, hogy hozzájárul a kéz idő előtti öregedéséhez, legrosszabb esetben pedig a bőrrákhoz.

„Aki legközelebb gélmanikűrre érkezik, ne felejtsen el fényvédőt magával vinni” – figyelmeztet dr. Adeline Kikam okleveles bőrgyógyász, aki Instagram-bejegyzésben osztotta meg ezt a fontos információt. A szakember elmagyarázza, a műkörömlámpa legtöbbször UV-sugarat bocsát ki, ami a leginkább DNS-módosító penetrációs hullámhossz, és a korai öregedés, illetve a bőrrák kialakulásának első számú felelőse.

manikűr

Ártatlan vagy sem?

A szakember azt is elmondja, hogy az ártatlan szépészeti folyamat azért nem ébreszt gyanút senkiben sem, mert a termék csak az elmúlt öt-tíz évben lett igazán felkapott, a bőrrák kialakulása azonban ennél sokkal tovább tart, a kutatók pedig nem tudják biztosan megállapítani, hogy a műkörömlámpákból származó UV-sugárzás okozza-e. Egy 2020-as, a kézrákkal foglalkozó szakirodalom alapján a lámpák okozta kockázat csekély, a bőrgyógyászok ennek ellenére mindenkit arra biztatnak, hogy használjanak fényvédőt a körmös előtt, az semmibe nem kerül.

Dr. Kikam szerint a fényvédőt a lakk felvitele előtt érdemes felhordani, hogy ne kelljen lemosni, a terméknek pedig legyen ideje hatni is. A szakember szerint érdemes magas spektrumú fényvédőt használni. Aki nem szeretne fényvédőzni, szerezzen be speciális, ujj nélküli UV-védő kesztyűt!

Forrás: Wellandgood Fotó: Getty Images

Olvasd el ezt is!