Joaquin Phoenix érzelmes Oscar-beszédben kelt ki az igazságtalanság ellen

2020. február 10.
A 2020-as díjátadó szezon eseményeinek nyertese a legjobb férfi színész kategóriában Joaquin Phoenix volt, a Golden Globe-tól kezdve a BAFTA-ig. Minden beszéde emlékezetes volt valamiért, ám kétségtelen, hogy az i-re a pontot az Oscar-gálán elmondott hosszú köszönőbeszéde tette fel, melyben támadta a tejtermelő gazdaságokat, azt mondta, egész életében gazember volt, majd a beszéd végén elhunyt öccsére emlékezve el is sírta magát a Joker sztárja.

Hosszú és komor hangulatú köszönőbeszédet mondott Joaquin Phoenix a 92. Oscar-gálán, miután megnyerte a legjobb férfi színésznek járó díjat a Joker című filmben nyújtott alakításáért.


A színész az Oscaron is felszólalt a nemek közötti egyenlő jogok és az állatok jogainak ügyében, folytatva a BAFTA-díjátadón mondott beszédének gondolatmenetét. A brit filmakadémia gáláján – ahol szintén a Joker főszerepéért jutalmazták a legjobb férfi színésznek járó díjjal – a filmiparban tapasztalható rendszerszintű rasszizmust kritizálta.

Az Oscar-díjátadón arra kérte az emberiséget, hogy fejezze be az egymással való harcot és mentse meg a természeti erőforrásokat, külön kihangsúlyozva a tejiparban alkalmazott erőszakos és gonosz módszereket. “Úgy vélem, nagyon eltávolodtunk a természettől. Sokan vagyunk bűnösök az egocentrikus világnézetük miatt, amiért azt hisszük, mi vagyunk az univerzum közepe” – mondta Joaquin Phoenix. “Ha a természetbe megyünk, leraboljuk az erőforrásait. Úgy érezzük, jogunk van mesterségesen megtermékenyíteni a teheneket és ellopni a kicsinyeiket, még akkor is, ha gyötrelmes sírásuk félreérthetetlen. Majd elvesszük a tejüket, ami a borjúé, majd a kávénkba tesszük és a gabonapelyhünkre öntjük” – folytatta a színész.

Joaquin Phoenix azt mondta Hollywoodnak, 
hogy “harcolni kell az ellen a hit ellen, hogy 
egy nemzetnek, egy embernek, egy rassznak, 
egy nemnek, egy fajnak joga van uralkodnia 
mások felett”.

“Időnként azt érezzük vagy azt éreztetik velünk, hogy síkra kell szálnunk különböző ügyekért. Ám én közös vonást látok mindegyikben. Legyen szó nemi egyenlőségről vagy rasszizmusról, a homoszexuálisok jogairól, a bennszülöttek jogairól vagy az állatok jogairól – a harcról beszélünk az igazságtalanságok ellen. A harcról beszélünk az ellen a hit ellen, hogy egy nemzetnek, egy embernek, egy rassznak, egy nemnek, egy fajnak legyen joga uralkodni, használni és irányítani másokat büntetlenül.”

Joaquin Phoenix, aki Adam Driver és Leonardo DiCaprio elől nyerte el a 2020-as Oscar-díjat a legjobb férfiszínész kategóriában, a BAFTA-díjátadón, a Golden Globe-on, a Critics’ Choice Awards-on és  Screen Actors Guild díjátadón is elhozhatta a Joker főszerepéért a díjat. Ám a 45 éves színész hangsúlyozta, hogy nem érzi magát többnek vagy jobbnak jelölttársainál. “Tele vagyok hálával, és nem érzem, hogy a díj megnyerésével bármelyik másik jelölt vagy bárki fölé emelkedtem volna, aki ebben a teremben ül” – mondta Phoenix. “Ugyanazon a szereteten osztozunk, a film szeretetén és az önkifejezésnek ez a formája a legcsodálatosabb életet adta meg nekem – nem tudom, mi lennék nélküle.”

Bár már hosszú karriert tudhat maga mögött – gondoljunk csak a Gladiátorra vagy a Johnny Cash életéből készült filmre, a Nyughatatlanra – a legjobb férfiszínész díja eddig elkerülte Joaquin Phoenix-et, és inkább tüskés hangulatú kollégaként emlékeztek meg róla. A Dolby Theater-ben is azt mondta a hallgatóságnak, hogy “gazember volt egész életében”, de bátorította hollywoodi kollégáit, hogy adjanak egymásnak egy második esélyt. “Gazember voltam egész életemben, önző voltam. Gonosz is voltam időnként, akivel nehéz dolgozni. Nagyon hálás vagyok, hogy sokan, akik a teremben ülnek most, adtak nekem egy második esélyt” – mondta Phoenix.

“Úgy vélem, ilyenkor vagyunk a legjobb önmagunk: amikor támogatjuk a másikat. Nem azzal tesszük a legjobbat, ha töröljük az életünkből a másik embert a múltbéli hibákért, hanem ha segítjük egymást a fejlődésben. Tanítjuk egymást, vezetjük, hogy jóvátehessük a hibákat.”

Joaquin Phoenix beszéde végén könnyekben tört ki, mikor fiatalon elhunyt testvérére, a szintén színész Riverre emlékezett egyik versének sorával: “17 éves volt a testvérem, mikor ezt a verssort írta. Fuss a megmentésre szeretettel, és a béke követ majd”.

Forrás: The Telegraph, People, US Weekly
Fotó: Getty Images