Ellen Degeneres show-jában lépett fel a Lady Gagát éneklő londoni nő

2020. február 27.
Az biztos, hogy Charlotte Awbery jókor volt jó helyen. Néhány napja egy londoni aluljáróban szólította le véletlenszerűen egy brit youtuber, tegnap pedig már Amerikában, Ellen DeGeneres talk show-jában énekelt.

Kevin Freshwater a netre gyárt videókat, néhány nappal ezelőtt pedig London központjában járkált kicsit, ahol véletlenszerűen megállított embereket, és arra kérte őket, hogy folytassák az általa elkezdett dalt. Ahogy ilyenkor várható, az utca embereitől rengeteg fals és vicces próbálkozás született, aztán egyszer csak belefutott egy kávéjával siető szőke nőbe, akitől azt kérte, hogy folytassa Lady Gaga Shallow című számát. Az addig teljesen ismeretlen nő pedig úgy kezdett el énekelni, hogy azt még maga Gaga is megirigyelné.

A videó szinte azonnal világszenzáció lett. Miután pedig az is kiderült, hogy a nőt Charlotte Awbery-nek hívják, az Instagram-oldalát elárasztották a rajongók. Egy hét alatt a követőszáma hétezerről közel félmillióra emelkedett, ráadásul még Ellen DeGeneres is meghívta a műsorába.

Awbery az amerikai talk show-ban természetesen ismét előadta a dalt, majd Ellen kérdéseire válaszolva azt is elmondta, hogy 15 éve énekesnőként dolgozik esküvőkön, bálokon és más hasonló rendezvényeken, valamint hogy az édesapja mindig azzal biztatta, hogy ne adja fel az éneklést, egyszer eljön majd a várva várt áttörés. Nagyon úgy tűnik, az apjának végül tényleg igaza lett.

De Awbery azokat a kritikus hangokat is megcáfolta, akik azzal vádolták, hogy a londoni videó előre el volt tervezve. Mint mondta, azon a bizonyos napon valójában csak egy találkozóra sietett egy barátjával, és számára is felfoghatatlan ez az egész történet.

A showműsorból egyébként az is kiderült, hogy Awberynek korábban is voltak már felkapott netes videói. Nagy sikert aratott például Judy Garlandtól az Over the Rainbow, Sia-tól a Chandelier, Prince-től a Purple Rain és Céline Diontól a Love Is On The Way feldolgozása.

 

View this post on Instagram

 

#somewhereovertherainbow🌈 #live

A post shared by Charlotte Awbery (@charlotteawbery) on Feb 11, 2020 at 12:51pm PST

Fotó: YouTube/TheEllenShow