A világ legvegánabb városa az Egyesült Királyságban van

2019. szeptember 14. |

Egyelőre a nagyvárosokban számít igazán népszerűnek a növényi alapú étkezés.

Olyannyira terjed a vegán életmód, hogy már a nagy gyorséttermi láncok is kezdik bevezetni a vegán opciókat a növényi alapú táplálkozás híveinek. Köszönhető ez olyan hírességeknek is, akik nyíltan beszélnek életmódjukról, például Ellen DeGeneres és Tobey Maguire is csak növényi eredetű ételeket fogyaszt. A vegán életmód népszerűségét az is mutatja, hogy a közösségi oldalakon terjedő idei Veganary felhívásra, mely szerint januárban csak vegán ételeket fogyasztanak a kihívásban résztvevők, több mint 250 ezer ember íratkozott fel 193 országból.

Miért jó vegánnak lenni?
Több oka is van a vegánizmus egyre növekvő népszerűségének. Az egyik az elhízás világszerte egyre növekvő járványa. A vegán étrendben ugyanis jobban figyelnek az emberek az ételek alapanyagára és tápanyagtartalmára. A környezetvédelem és az etikus étkezés a másik nagy hajtóerő. Egy 2018-as tanulmány, amely a Science tudományos szaklapban jelent meg, kimutatta, hogy 75 százalékkal kevesebb erdőt vágnának ki, ha csökkentené az emberiség a hús- és tejtermékfogyasztást. A vegán étrendre való áttérés hatalmas hatással lehetne a környezetvédelemre. Harmadik érvéként pedig az ipari állattartás kegyetlenségeit szokták még felhozni.


A városokban népszerűbb
Nem meglepő, hogy a nagyvárosokban igazán elterjedt a növényi alapú étkezés, ezeken a helyeken sokkal több lehetősége van a vegánoknak, hogy éttermekbe is járjanak. A legvegánabb városok listájára azok a helyek kerültek fel, melyek kifejezetten támogatják a vegán életformát. A húszas listából hat város amerikai, ám az első helyen egy angliai város áll. Ausztrália és Európa remekül szerepel, ám Afrikát és Ázsiát még nem érte el a vegán mozgalom. Sajnos egyelőre Budapest sem fért be a legvegánabb városok közé.

A 20 legvegánabb város a világon:
1. Bristol, Egyesült Királyság
2. Portland, USA
3. Edinburgh, Egyesült Királyság
4. Vancouver, Kanada
5. Seattle, USA
6. Manchester, Egyesült Királyság
7. London, Egyesült Királyság
8. Leeds, Egyesült Királyság
9. Los Angeles, USA
10. Glasgow, Egyesült Királyság
11. Melbourne, Ausztrália
12. Adelaide, Ausztrália
13. San Diego, USA
14. Göteborg, Svédország
15. Stockholm, Svédország
16. Berlin, Németország
17. San Francisco, USA
18. Austin, USA
19. Amszterdam, Hollandia
20. Brisbane, Ausztrália

 

Forrás: Newsweek
Fotó: Unsplash

Szólj hozzá te is!

Még több Életmód

Készítsd el magadnak kedvenc táskádat DIY

Készítsd el magadnak kedvenc táskádat