Rihanna akár szingli anya is lenne

2020. április 02.
Rihanna olyannyira nem zárkózik el az anyaság gondolatától, hogy három-négy gyermeket is szeretne. Sőt, ha nem találja meg addig az ideális férfit, akár egyedül is vállalná őket.

„Gyermekeim lesznek, mégpedig három vagy négy” – mondta Rihanna a brit Vogue-nak adott interjújában az elkövetkező tíz évre vonatkozó terveiről. Ráadásul az anyaság akkor is célja a 32 éves énekesnőnek, ha nem talál rá a közeljövőben a nagy szerelem. (Rihanna januárban szakított Hassan Jameel milliárdossal közel három évig tartó kapcsolat után.)


„Úgy érzem, a társadalom elvárja, hogy legyen párja az embernek. Nem tekintik rendes anyának, ha valaki apa nélkül él a gyermekeivel – mondta Rihanna. – Ám az egyetlen dolog, ami számít, a boldogság. Ez az egyetlen fontos dolog a szülő és gyerek egészséges kapcsolatában. Csak szeretetben képes növekedni egy gyermek.”

Az énekesnő korábban is beszélt már arról, hogy mindennél jobban vágyik arra, hogy anya legyen. 2019 júniusában Sarah Paulsonnal beszélgetve is így nyilatkozott az Interview magazinnak. Sőt, Anna Wintournak is ezt mondta novemberben, majd viccesen hozzátette, hogy áll elébe ezután a terhességéről szóló pletykáknak.

Olvastad már?

Ám egyelőre az énekesnő nem vár gyermeket, a Fenty Beauty nevű márkájának útjait egyengeti, a rajongói pedig több év kihagyás után új Rihanna-dalnak örülhettek.

Forrás: People
Fotó: Getty Images