Rachel McAdams második gyermekével terhes

2020. augusztus 25. |

A koronavírus-járvány ellenére (vagy talán pont azért) idén rengeteg híresség vár kisbabát. Rachel McAdams a következő olyan színésznő, akiről kiderült, ismét anya lesz. Párjával, Jamie Linden forgatókönyvíróval ugyanis második gyermeküket várják.

Los Angelesben sétálgatva fotózták le az idei nyár kötelező kellékeit, maszkot és szalmakalapot viselve Rachel McAdamset. Ám ami szintén nem kerülhette el most már senki figyelmét, az a színésznő egyre jobban kerekedő hasa. Bár McAdams nem beszélt róla korábban, nyilvánvaló a képek láttán, hogy második gyermekével várandós.

2018 áprilisában született meg a Bajos csajok színésznőjének első gyermeke, egy fiú, akinek a nevét nem osztották meg a nyilvánossággal. McAdams és párja ugyanis rettentően óvja magánéletét. Arról azonban beszélt már korábban is, milyen anyának lenni. Pár hónappal első gyermeke születése utána a The Sunday Timesnak nyilatkozott úgy, hogy „a legjobb dolog, ami valaha történt velem, az anyává válás volt”.

„Az emberek azt mondják, hogy az élet nem lesz ugyanolyan többé. De 39 évem volt saját magamra, ennyi idő alatt meg is untam magam, így boldog vagyok, hogy másik személynek szentelhetem a figyelmemet. Hosszú ideig vártam erre.”

A koronavírus-járvány miatt McAdams még több időt tölthetett a fiával, amelyért rendkívül hálás. „Annyira szórakoztató! Azon gondolkodtam, vajon szívesebben lennék-e egyedül a karantén alatt? Vagy a családommal? Persze vannak napok, amikor egyedül lennék inkább, ám a fiam nélkül annyira unatkoznék, nem lenne körülöttem senki, akinek mindenkinél mókásabb ötletei vannak.”

Az Eurovíziós Dalfesztivál: A Fire Saga története című film sztárja azt is elmondta, mennyi feladatot ad fia a sok kaland mellet. „Mi tulajdonképpen vidéken élünk, van egy kis farm az út mellett, így gyakran elmegyünk oda, nézzük az állatokat. Növényeket ültetünk, például okrát. Vagyis, tulajdonképpen én ültetek, és ő rágcsál egész nap valamit.”

Olvastad már?

Forrás: E! Online
Fotó: Getty Images

Szólj hozzá te is!

Még több Sztárok