Az 58 éves Demi Moore nem tud megöregedni

2020. november 10.
Sőt, nemhogy megöregedni nem tud, az elmúlt évtizedekben úgy tűnt, mintha Demi Moore évről évre egyre fiatalosabban nézne ki. A kortalan megjelenését persze nagy részt a szépészeti beavatkozásoknak köszönheti, de mellette rendszeresen hangoztatja az egészséges életmód fontosságát is. A közelgő születésnapja alkalmából az alábbiakban összegyűjtöttünk néhány fontos pillanatot az életéből.

demi-moore-1981

Demi Gene Guynes néven született 1962. november 11-én, édesanyja egyedül nevelte fel, ugyanis az apja két hónapnyi házasság után elhagyta a feleségét. Moore 16 éves volt, amikor elköltözött otthonról, otthagyta a középiskolát, és modellkedni kezdett. Még abban az évben megismerkedett Freddy Moore 30 éves rockzenésszel, akivel írtak is együtt néhány számot, majd amikor a lány 18 éves lett, a pár összeházasodott. A házasság nem volt hosszú életű, négy év után elváltak.

Demi-moore-bruce-willis-1987

Színésznőként 1981-ben debütált a filmvásznon, és két éven át a General Hospital című szappanoperában is szerepelt. Az első nagyobb áttörést Joel Schumacher 1985-ös Szent Elmo tüze jelentette a számára, ami bár a kritikusoktól negatív értékelést kapott, mégis kasszasiker lett. Az igazi fordulópontot aztán  a Mi történt éjjel? című film hozta el neki, amiben Rob Lowe mellett játszott. A szerep után Moore-t jobbnál jobb forgatókönyvekkel keresték meg.

demi-moore-bruce-willis

1990-ben az egész világot meghódította a Ghost című film Molly Jenseneként, az alakításáért pedig Golden Globe-díjra is jelölték. Az 1990-es években aztán egymás után jöttek a főszereplésével készült sikerfilmek: az Egy becsületbeli ügy (1992), a Tisztességtelen ajánlat (1993) a Zaklatás (1994), a Sztriptíz (1996) és a G.I. Jane (1997). A G.I. Jane után Moore-nak elege lett a reflektorfényből, visszavonult a színészkedéstől, az idahói Hailey-be költözött, hogy három lánya nevelésének szentelje idejét.

demi-moore

A színésznő három év kihagyás után 2000-ben tért vissza a filmvászonra az Ébren álmodó című filmmel. 2003-ban feltűnt a Charlie angyalai: Teljes gázzal című filmben is, és érdekesség, hogy az ő hangján szólalt meg Esmeralda A Notre Dame-i toronyőr 2. című mesefilmben. Moore a mai napig aktív színésznő, mozifilmekben és sorozatokban egyaránt vállal szerepet.

demi-moore-ashton-kutcher

Bruce Willisszel 1986-ban ismerkedett meg, egy évre rá, 1987-ben pedig össze is házasodtak. 13 évig tartó házasságuk alatt három lányuk született: Rumer Glenn, Scout LaRue és Tallulah Belle. 2000-ben hivatalosan is elváltak, majd öt év múlva a színésznő harmadjára is kimondta az igent. 2005-ben ment hozzá a 15 évvel fiatalabb Ashton Kutcherhez. A színésznő a kapcsolatuk alatt, 42 évesen teherbe esett, de a hatodik hónapban elvesztette a babát. A pár nyolc év után, 2013-ban vált el.

demi-moore

Demi Moore igazi úttörő Hollywoodban, ő volt ugyanis az első színésznő, aki a férfi színészekével egyenlő gázsit követelt. 1996-ban Moore lett a filmtörténelem legjobban fizetett színésznője, amikor a filmtörténelem legmagasabb színésznői fizetését, 12,5 millió dollárt kapott a Sztriptíz főszerepéért.

demi-moore

Moore 2019-ben beszélt először nyilvánosan arról, hogy 15 éves korában megerőszakolták. Leginkább az volt sokkoló a történetben, hogy a színésznő édesanyja tudott a dologról, sőt valójában ő maga adta el a lányát a megerőszakolónak 500 dollárért.

demi-moore
Rihanna legújabb fehérnemű-kollekciójának bemutatóját idén októberben az Amazon Prime-on követhette végig a közönség, a Savage X Fenty show egyik modellje pedig nem más volt, mint az 58 éves Demi Moore. A színésznő olyan nevek mellett lépett a színpadra, mint Irina Shayk, Bella Hadid, Paris Hilton vagy éppen Cara Delevingne.

Olvass tovább!

Fotó: Getty Images