Siker a síron túl – Ők voltak a legjobban kereső halott sztárok 2020-ban

2020. december 31.
A Forbes magazin minden év végén elkészít egy rakás toplistát: számba veszik például, hogy az adott évben melyik hírességnek mennyivel nőtt a vagyona, de összeállítják a legjobban kereső halott sztárok listáját is. Mi most az utóbbi rangsor első 5 helyezettjét mutatjuk be.

Michael Jackson: 48 millió dollár

Hiába a pedofilbotrány, Michael Jackson zenéje és sikere is halhatatlan. Nyolcadik éve már, hogy a 2009-ben elhunyt Jackson vezeti ezt a listát, és idén 48 millió dollárt, azaz mintegy 14 milliárd forintnak megfelelő összeget keresett. A bevételének több mint 70 százalékát a saját kiadója, a Mijac Music, illetve a Sonyval kötött hosszú távú megállapodás termelte.

michael-jackson

Dr. Seuss: 33 millió dollár

Theodor Seuss Geisel német származású amerikai író, karikaturista 1991-ben halt meg, és Dr. Seuss néven több mint 60 gyerekkönyvet írt rímes, verses formában. Dr. Seuss 33 millió dollárt, vagyis közel 10 milliárd forintot keresett, a bevétel fele az egykori birtokának eladásából, míg a többi része a művei, illetve az azokból készült különféle feldolgozások értékesítéséből származik.

Charles Schulz: 32,5 millió dollár

Charles Monroe Schulz amerikai képregényalkotó 2000-ben hunyt el, ő volt Snoopy kutya és világának megálmodója. Schulz idén 32,5 millió dollárt keresett, ennek az összegnek a nagy része az Apple TV+-tól érkezett, ahol a műveiből készült sorozatokat vetítik.

Ezt olvastad már?

Arnold Palmer: 25 millió dollár

Arnold Palmer profi golfjátékos 2016-ban hunyt el. Nemrég Palmer képmásával dobott piacra egy citromos ice teát az Arizona Beverages, a milliók egy része ebből az üzletből folyt be, de szép summát hoztak a golfbajnok nevével árult ajándéktárgyak is. Palmer örökösei ráadásul a Master Carddal is üzletet kötöttek, így jött ki végül a 25 millió dolláros bevétel.

Elvis Presley: 23 millió dollár

A király tavaly még a második helyen állt, ám a koronavírus idén igencsak betett a Presley-üzletnek. Egykori birtokát ugyanis – amit imádnak a rajongók – hosszú időre be kellett zárni, így a turistalátogatásokból származó bevétel is elmaradt. De az örökösei valószínűleg így sem panaszkodnak, hiszen az 1977-ben elhunyt világsztár 23 millió dollárt, tehát közel 7 milliárd forintot keresett idén.

A listán szerepel még: Kobe Bryant – 20 millió dollár, Juice WRLD – 15 millió dollár, Bob Marley – 14 millió dollár, John Lennon – 13 millió dollár, Prince – 10 millió dollár.

Olvass tovább!

Forrás: Forbes

Fotó: Getty Images